CSERNA-SZABÓ ANDRÁS
Hrabal, holló, hangover
Rádió
Talán semmi sem kedvez jobban a másnapos spleennek, mint az őszi kora este. Nincs is üdvösebb ilyenkor, mint meleg pokróccal és pohárka gyógyrizlinggel kiülni az erkélyre, némán megvetni a világot, s egy húron pendülni Szép Ernővel abban, hogy mindaz, ami az életben jólesik, hasonló a halálhoz: a sok mély alvás, a gondolattalan merengés, a mozdulatlan pihenés, az egyedüllét mezőn és tengeren, elsikkadni a végtelenben. Vagy Hrabal-mondatforgácsokat morzsolgatni tépett lelkünkben: Az ivás a génjeimben van, és nem lehet ellene semmit sem tenni, ahogyan ezzel a nemzettel sem… Közép-Európában jobb nem kijózanodni… A másnapos gondolatok az igazi gondolatok, ezek viszik az embert, ha nem is sokkal, de legalábbis valamivel előbbre…
Ezt a kéjt már csak úgy lehet fokozni, ha Gera, a mesés Gera olvas fel nekünk rozsdabarna hangján valamit a vén és részeges, magányos és kiállhatatlan, bölcs és cinikus, depressziós és végtelenül szeretetéhes Bohumiltól. Az utolsó Hrabaltól. Mondjuk valamit a nagyszerű halálról. Mondjuk valamit a hollókról.
A legbotorabb, amit a macskajaj foglya csak tehet, ha gyáván megfutamodik a rettenet elől. De azért ez már kicsit sok a szeszrágta léleknek, valahogy ma este a szokásosnál is sötétebb az öreg. Brikettsötét. Még alig lódult neki az írás, s máris fagyott hollók potyognak sziléziai szénrögökként a szilfákról. Fejemre húzom a takarót, megmarkolom a zseblámpát.
Kersko, kilencvenhárom tavasza. Bohus az ablakban látja, ahogy az eget átlósan szelik a hollók. Már jó ideje csak a saját halálát fabrikálja. Elvadult macskái között veri az írógépet, s a koromfekete kandúrnak, Cassiusnak magyaráz. Egészen biztos benne, hogy a hollók a prágai zsidótemetőbe járnak zsinatolni, oda, ahol a rabbik állva vannak eltemetve.
Igen, már csak ez érdekli. Hogyan lehet a méltóságot megőrizni a halálban? Hogyan lehet állva maradni az elkerülhetetlen pusztulásban?
Nem retteg, és nem próbál kibúvót találni. Tudja, az egyetlen igazi hűség a világban: a hollók hűsége. Nők, macskák, hattyúk és vadlibák: jönnek-mennek. A hollók nem hagynak faképnél soha, nem húznak el sehova, csak kódorognak az égen, s mikor megéheznek, aláereszkednek, a maradék számukra ínyencség.
Nincs visszaút. A fekete cigányok talán kihantolhatták a Dög-ligetben az orbáncban elhullott malacokat, de akit egyszer a holló csőrébe vesz, annak annyi. Annak soha már!
És ahogy ődöngenek a kerskói égen a hollók, Bohumil számba veszi őket. Szinte válogat a hollók között. Ott vannak például Van Gogh hollói, amiket két nappal azelőtt festett, hogy hasba lőtte volna magát. Bosch, Lully, a misztika, a boszorkányok, az alkímia hollói. Vagy éppen az a holló, aki Aiszkhülosz tengeri sasát példaképének választva uborkásüveget ejt a magasból Hrabal fejére. És persze Poe hollója, aki Kadlec úrról ugrik eszébe. A költő, miután elkészítette a tizenhetedik cseh fordítását Edgar Allan poémájának, húsz korsót nyakalt be, majd elindult borozni, mert a felesége nem szenvedhette a sörszagot. (Na ilyenkor mordul egy sátánit a másnapos gyomor a takaró alatt.)
Hátborzongató hallani is, hogy ez a lump vénember micsoda alázattal, precizitással és elhivatottsággal tervezi utolsó művét, a halálát. Minden lehetőséget megfontol, hosszú évekig csiszolja tökéletesre a végső opust. Irigylésre méltó alaposság. Tudta, mit akar.
Nem úgy, mint például szegény Poe. Vannak, akik egész életükben a Stílus Országútján járnak, aztán az egészet elbaltázzák egy elhamarkodott, kellően át nem gondolt, kidolgozatlan zárlattal. Edgár minden zseniális sorára piciny árnyékot vet, hogy egy kocsma előtti pocsolyába fulladt bele részegen (talán innen a pocsolyarészeg terminus technicus?). Nem gondolta végig rendesen. Ha kellő formai töprengések után választ halálnemet, sokkal jobban járhatott volna. Kocsmai verekedés közben coltgolyó végez vele. Például. Micsoda pompás amerikai halál lehetett volna! Halott kedvese után öli magát a tengerbe. A fehérnép még mindig könnybe borulna neve hallatán. Egy titokzatos bűnügy során végleg eltűnik. Igen! Még jobb: Kempelen sakkgépével játszik, a Törökkel, leleplezi a csalást, ezért a vállalkozó, aki az automatát a matematikus fiától megvette, s most jó pénzért keresztülhurcolja a világon – kinyírja a költőt. Ezután a hullát a gépben kicsempészi Amerikából, és egy éjjel Európa felé, titokban az óceánba hajítja. Tökéletes halál a krimi apjának! De egy pocsolyába belefulladni?! Na nem, ez még egy foltozóvargához is méltatlan befejezés.
Ellenben Hrabal halálával is a legnagyobbak közé tudott kerülni. A Halni Tudók Klubjába olyan spílerek nyertek felvételt, mint például a prágai Munkás-balesetbiztosító Intézet tisztviselője, Az éhezőművész szerzője, ki éhen halt, vagy az emberi koponyából bort vedelő Lord, ki méltóztatott mocsárlázban elhunyni a görög szabadságharcban, s amely tettéért Szerb ilyen sorokkal jutalmazza: „A nagy pozőr, a felületes dandy meg tudott halni az eszméért, amelyet nála sokkal komolyabb és meggyőződésesebb költők ezrei csak íróasztaluk biztos fedezéke mögül hirdettek. Halála visszamenőlegesen hitelesít mindent, emberi súlyt és méltóságot ad mindennek, amit írt.” Ebbe a klubba egyébként különleges szavazással felvették Casanovát is, azért az emlékezetes öngyilkossági kísérletéért, mikor legszebb ruhájában, Tassót szavalva menetelt a Temzébe.
Hrabal is felöltötte legszebb ruháját a bulovkai kórházban: belebújt agyonmosott farmerjába, nagyot húzott a finn vodkából, majd kitette a pontot az utolsó mű végére. A tökéletesre csiszolt alkotás egyszerre viseli magán a sajátosan prágai móka, a defenesztráció (ablakon való kihajítás) és az ikaroszi istenkísértés hatását. Alászállt, hogy megetesse a maradékra éhesen várakozó hollókat.
Állva tudott maradni a halálban, mint a prágai temető rabbijai. Meg tudott halni a méltóságért, amelyet nála sokkal komolyabb írók csak íróasztaluk fedezéke mögül hirdetnek. Halála hitelesít mindent, súlyt ad mindennek, amit írt.
(És szólt a holló: „Soha már!” – Hrabal elbeszélését Gera Zoltán mondta el. Rendező: Sárospataki Zsuzsanna. Bartók, szept. 20.)
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 40. szám
