László Gábor
Még az Életfába is?
Tisztelt György Péter Úr!
Mint a Dohány utcai Zsinagóga egyik „alpári bódéjának” bérlője, reagálnom kell levelére (A budapesti Zsidó Múzeum, ÉS, 2006/37.).
Először is hadd kérdezzem meg, ön szerint giccs a kipa, a barhesztakaró, a mezüze, a menóra, a hanukagyertya-tartó, a kézzel készített kidduspohár? Vagy giccs Raj Tamás, Orbán Ferenc, Szép Ernő könyve? Esetleg a zsidó ünnepi daloknak a XX. század első feléből származó gyűjteményes CD-je, a Csoda Krakkóban című film DVD változata vagy a jövő évi zsidó naptár? Csak remélni tudom, hogy nem Köves Tamás grafikusművész rajzaira gondolt, amelyekből három különböző kiállítás is nyílt már Magyarországon, a negyediket pedig épp most szervezik Jeruzsálemben.
A fentiek miatt talán nem is reagáltam volna rendkívül bántó cikkére, de azzal, hogy az Életfába is belekötött, nemcsak a jó ízlés határait lépte túl, hanem rengeteg embert (élőt és halottat) sértett meg.
Tisztelt György Péter Úr! Nekünk – a holokauszt túlélőinek és leszármazottainak – ez a fa: temető. Síremlék híján ide mehetünk ki (helyzetemből adódóan én szinte naponta) emlékezni a II. világháborúban elpusztított rokonainkra. Szüleim, akik megmenekültek a borzalomból, pontosan azért íratták fel négy nagyszülőm nevét a fára, hogy legalább a nevük örökre megmaradjon. Minden levélnek megvan a maga története, és az odalátogatók bizony meghatódnak, mikor megértik az Életfa mibenlétét. Még az iskolások is csak suttogva beszélnek, fényképeznek; hamar átérzik, hogy emlékhelyen vannak.
Sok látogató kisírt szemmel közelít a kijárat felé, és mikor meghallják az ön által kínosan hangosnak nevezett klezmer zenét, jó néhányan már mosolyogva táncra perdülnek. Higgye el, uram, fantasztikus élmény. Bár látná!
Tisztelettel,
László Gábor
Ui.: Néhány héttel ezelőtt egy Németországból idelátogató csoport (nyolc apáca) egyik tagja megkérdezte, hogy kiknek a neve olvasható a leveleken. Mikor elmondtam, sírva kértek bocsánatot…
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 39. szám
