Forrás: NOL

Palesztin-palesztin összecsapások, polgárháborús állapotok

Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2006. október 2.

Súlyosan sebesült gyereket menekítenek ki a gázai övezeti tűzvonalból Kép: REUTERS – Mohammed Salem Befejeződött az izraeli hadsereg kivonása Libanonból a Hezbollah libanoni síita szervezettel vívott háborút lezáró ENSZ-határozatnak megfelelően.

A Gázai övezetben és Ciszjordániában véres, fegyveres öszszecsapások robbantak ki a mérsékeltebb palesztin elnök, Mahmud Abbasz hívei és a síita radikális Hamasz-kormányerők között, amelyeknek lapunk zártáig csak a Gázai övezetben legalább öt halottja, sok sebesültje van.

Dan Haluc altábornagy, izraeli vezérkari főnök a libanoni kivonás után hangsúlyozta, hogy ha a Hezbollah visszatér Dél-Libanonba, és megpróbálja újjáépíteni infrastruktúráját a határtérségben, „azzal szemben fel fogunk lépni”. A 34 napos háborúban, amelyet az után tört ki, hogy a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyveresei július 12-én megöltek három izraeli katonát, és kettőt elhurcoltak, mintegy 1200 libanoni – többségében polgári személy – és 157 izraeli halt meg.

A vezérkari főnök arról is beszélt a rádióban, hogy az izraeli hadsereg fontolgatja egy nagyobb szabású szárazföldi offenzíva indítását a Gázai övezetben, megakadályozandó, hogy a palesztinok folytassák házi készítésű Kasszám rakétáik kilövését izraeli területre. Izrael június végén indított átfogó offenzívát az övezetben, miután palesztin fegyveresek a határon átlépve megöltek két izraeli katonát, egyet pedig elhurcoltak. Polgárháborús állapotok alakultak ki a ciszjordániai területeken és Gázában. A palesztin „Fatah-fővárosban” több száz Fatah-párti, Mahmud Abbasz elnököt támogató tüntető felgyújtotta a Hamasz vezette palesztin kormány ramallahi székházát. Tiltakozásul a ki nem fizetett bérek miatt kövekkel hajigálták az ablakokat, majd betörtek az épületbe, és kifosztották, majd felgyújtották. Lángba borítottak egy szomszédos, szintén kormányzati épületet is. Megostromolták és feldúlták a Hamasz parlamenti csoportjának irodáit, majd megrohanták az oktatási minisztériumot, és felgyújtottak ott egy parkírozó gépkocsit.

Comments are closed.