Már az önkormányzati választások előtt bejelentették, nem Schiffer János tölti be a jövőben a kulturális és oktatási ügyekért felelős főpolgármesteri pozíciót. Az MSZP-s politikus jövőjéről korábban több hír kelt szárnyra, ám egyik sem bizonyult igaznak. Interjúnkban számvetésre kértük Schiffer Jánost.
– Ha egy eredményt kellene említeni a tizenkét évből, mi volna az?
– Nem szeretnék egy konkrét példát kiemelni, hiszen ügyek százaival foglalkoztam, több tucatnyi áll nagyon közel a szívemhez, s hiszem, hogy döntően működtem közre bennük. Ha csak egy elemet lehet felidézni a tizenkét évből, azt mondanám: arra vagyok a legbüszkébb, hogy a fővárosban sikerült megőrizni a nyolcvanas évekre kialakult kulturális és oktatási intézményhálózatot. Nem dőlt össze ez a rendszer, mint számos Kelet-Európai országban, hanem a kilencvenes évek során úgy alakult át, hogy képes volt megbirkózni a felé irányuló új kihívásokkal.
– Mondana konkrét példát?
– A színházi struktúrára gondolok. Megmaradtak – szinte kivétel nélkül – a rendszerváltás előtt is működő teátrumok. Megőrizték alapvető értékeiket, például a társulati működési formát, és közben át is alakultak. Így lett többek között a Madách musical színház, a kis Madách – ma már Örkény István Színház – pedig igazi művész színház. A változások a befogadói igényekhez idomultak, úgy, hogy magas kultúra sem szorult az üzleti szempontok mögé. A kőszínházak mellett pedig tovább fejlődött a páratlan értékű alternatív színházi hálózat. A három millió színházlátogatóból ma már egy millió alternatív előadásokra vált jegyet. Ezért is lenne fontos a jelenlegi finanszírozási struktúra mielőbbi átalakítása.
– Említene egy kudarcot is?
– Nagy kudarcként éltem meg, hogy sikertelen volt az Európa Kulturális Fővárosa 2010 pályázatunk.
-Ki, vagy kik ebben a hibásak? Én hajlok arra, hogy talán a pályázat nem volt megfelelő színvonalú.
– Ezzel vitatkoznék. Viszont voltak ellenzői a pályázatnak „belülről” is. A hivatalon belül sokan úgy vélték, nem érdemes Budapestnek indulnia, mert a projekt csak felesleges kiadásokkal járna.
– Sokan kijelentették, hogy kulturális tekintetben nincs koncepciója a fővárosnak.
– Budapest a klasszikus kultúra területén Európa számos nagyvárosával szemben hátrányban van. Hiába van például a kiváló Szépművészeti Múzeumunk, nehezen vetélkedhetünk akár a hozzánk közeli Bécs múzeumi kínálatával, vagy említhetném az újonnan épült Művészetek Palotáját, amely nagyon jól működik, mégsem mondhatjuk, hogy ezért jönnek tömegesen a turisták a magyar fővárosba. Véleményem szerint Budapest fő kitörési pontja a kortárs kultúra lehet.
– Ehhez képest a fővárosban nincs képzőművészeti biennále, nemzetközi színházi találkozó, és sorolhatnám.
– E hiányok pótlása egyik fontos eleme volt a pályázatunknak, amiben színházi fesztivál mellett nemzetközi filmes és képzőművészeti találkozók rendezéséről is szó volt. Néhány éve a Városligetben rendeztünk például egy nagyon sikeres szabadtéri szoborkiállítást. Akkor azt határoztuk el, hogy folytatni fogjuk, amire eddig még nem került sor, de az ilyen kísérletekből a jövőben kinőhet egy biennálé.
– Hogyan értékeli egészében az eltelt tizenkét évet?
– Sikertörténetnek is tekinthetném. Hiszen megőriztük és fejlesztettük a főváros oktatási és kulturális struktúráját. Más oldalról kudarcnak tekintem, hogy az alapvető szemléleten, mely szerint a kultúra-finanszírozás továbbra is maradékelven működik, nem sikerült igazán változtatni.
– Sokan a nagyberuházásokat hiányolják.
– Azt nem sajnálom, hogy nem költöttünk presztízs-beruházásokra. De felépült az új Fővárosi Levéltár, megújult a Szabó Ervin Könyvtár. Nem csak egy gyönyörű palotát kapott vissza a főváros a főépület rekonstrukciójával, de emellett kiépült egy tökéletesen korszerű, informatizált fiókkönyvtár-hálózat is. Az elmúlt 12 évben megújult számos színház, iskola, megépült a TRAFÓ, és fantasztikus átalakuláson ment át az Állatkert. És még sorolhatnám a tovább a pénzszűke ellenére megvalósított beruházásokat.
– Akkor miért vonul vissza?
– Nem vonulok vissza. Mindössze azt jeleztem korábban, hogy tizenkét év főpolgármester-helyettesi munka után új kihívásokat keresek, mielőtt „beleöregednék” a hivatalba.
– Azt pletykálták, az összevont oktatási és kulturális minisztérium államtitkára lesz.
– Hallottam erről, mint ahogyan más pozíciókról is, de végül másként alakultak a dolgok.
– Azt is rebesgetik, hogy ön váltja Vass Lajost a Magyar Állami Operaház miniszteri biztosa székében, ha a politikus Szolnok polgármestere lesz. Igaz ez a hír?
– Először is ott van egy elég erőteljes „ha” ebben a feltevésben. Más részről már eddig is túl sok mindenről volt szó. Meglátjuk.
– Csalódott?
– Meg fogom találni a feladatomat, vagy a feladat engem.
Hamvay Péter
Hamvay Péter
Keretes cikkek
Egy kisfiú a pokolban
Chava Pressburger szerkesztésében a napokban jelent meg a Bátyám naplója című könyv, mely egy 16 éves cseh kisfiú megrázó naplójegyzetit tartalmazza a vészkorszak idejéből. Peter Ginz 1928-ban született Prágában. Az apai ágon zsidó származású cseh kisfiút a nácik előbb a theresienstadti koncentrációs táborba hurcolták, majd tizenhat éves korában Auschwitzba. Peter deportálása előtt két éven át, 1941-42-ben részletesen rögzítette a megszállt Prágában zajló élete eseményeit. Naplójának dokumentumértéke kétségtelenül vetekszik Anne Frank írásáéval, irodalmi párhuzamként pedig gyakran a hasonló korú narrátor által elbeszélt Sorstalanság című regényt említik. Bejegyzéseinek köszönhetően az utókor páratlanul érdekes bepillantást nyerhet a prágai zsidók mindennapi életének eseményeibe, és abba, milyen hatást gyakorolt mindez a történteket nem ritkán humorral rögzítő gyermekre. Peter kivételes képességű kisfiú volt: már az iskolában lapot szerkesztett, nyelveket tanult, kisgyerekkora óta rajzolt és festett. Mindennél erősebb szenvedélye volt az írás, regényeket és novellákat írt. Életben maradt theresienstadti társainak elbeszéléséből egy bimbózó zseni képe bontakozik ki. A táborba kerülve hamar kitűnt társai közül. Nagyszerű rajzkészségének köszönhetően kivételezettként hozzáfért a raboktól elkobzott könyvekből kialakított könyvtárhoz, ahol szinte mindent elolvasott, térképeket rajzolt, angolt tanult, és saját szerkesztésű cseh-eszperantó szótárán dolgozott. Mindezek mellett ő az egyik „szellemi atyja” a tábor kézzel írott, titkos rabújságjának, a történészek által igen sokra tartott Vedemnek, melyet a barakkjában megismert fiúkkal hozott létre. Petert nem sokkal két évvel fiatalabb húga Theresienstadtba érkezése után Auschwitzba szállították át, ahol azonnal gázkamrába küldték. Mindössze tizenhat évet élt. Naplóját most a magyar olvasók is kezükbe vehetik. (Népszava)
