SZÉKY JÁNOS
Nic Robertson Budapesten
Méd levelek
Igen, ugyanaz a Nic Robertson, aki a CNN Megbízható források címet viselő műsorában nemrég elmondta, hogyan vezették meg – a szó legszorosabb és átvitt értelmében egyaránt – a Hezbollah külföldi tudósítókra szakosodott idegenvezetői. Hogyan érték el, hogy az elfogulatlanságára büszke hírtelevízió csakis azt mutassa, amit a „harcosok” meg akarnak mutatni. Robertson tehát a keddről szerdára virradó éjszakán ott állt a Rákóczi úton, s izgatottan tudatta a világgal, miszerint a körülötte loholó fiatal férfiak dühét az szítja, hogy a miniszterelnök hazudott nekik, és különben is, a kormányfő hivatala ott van az utca végén. (Nem tudni, a Keleti pályaudvarra gondolt-e, vagy az East-West Centerre.) De hagyjuk, nem kell élcelődni a riporteren. A dolgok rendes menetéhez tartozik, hogy egy átlagos angolszász külpolitizáló értelmiségi ötvenszer többet tud Bejrútról, mint Budapestről, és hogy sokkal inkább tisztában van a libanoni felekezeti viszályokkal, mint azzal, hogy nagyjából ugyanezeknek a „fiataloknak” az ugyanilyen fokú dühét mi szította egy, két vagy négy évvel ezelőtt egy másik budapesti főútvonalon, a mostani miniszterelnöktől tökéletesen függetlenül. Tudomásul lehet venni, hogy még az anyagilag álombelien eleresztett londoni CNN-irodának sincs olyan stábja, mely tájékoztatná a riportert a B-közép mibenlétéről vagy az Újpest FC ötmilliós büntetésének okáról. Esetleg a köztársasági elnök aznapi nyilatkozatáról, amelyben nemcsak köztörvényes bűncselekményekről esett szó, hanem a mindezeket tétlenül vagy egyetértően szemlélő tüntetők felelősségéről is. (Ez utóbbi rész általában kimaradt az összefoglalásokból – miért? Feleségemmel és kamasz fiunkkal megállapítottuk, hogy az őrjöngés egyszerűen rémületes, a kéken villogó kijelzők sokasága és a botcsinálta mobilos meccsközvetítők nevetgélése viszont mondhatatlanul ocsmány.)
Médiatörténeti szempontból érdekesebb volt az előző éjszaka, mikor is a CNN átvette a Hír Tv képeit, és Erdélyi Ákosnak, a Hír Tv munkatársának a kommentárját. És itt nem a közismerten jobboldali magántévé fikázása következik. „Elfogult” és „szégyenteljes” magatartásukra hivatkozva Rudi Zoltán, a köztévé elnöke kitiltotta stábjukat az előző éjszaka megostromolt, felgyújtott, kirabolt székházból. Az SZDSZ nyilatkozat-bojkottot hirdetett „etikátlanságuk” és „veszélyes politikai provokációjuk” miatt. Mindkét válasz nagyon is érthető. Baló Györgynek és a köztévé többi bennrekedt munkatársának a magatartását nyugodtan nevezhetjük hősiesnek, akiben pedig a rettegés nem ébreszt együttérzést, az beteg. De a helyzet az, hogy ha Császár Attila és munkatársai nem fuldokolják végig az éjszakát a könnygázban, a forróságban és a füstben, sérülések árán, akkor semmilyen élő tudósítás nincs az utóbbi tizenöt év legviharosabb és legmédiaszerűbb magyar politikai eseményéről a köztévé rendkívüli, késő esti híradásán kívül. (Az pedig nagyon kurta volt, abból a kereskedelmi tévék nem éltek volna meg.)
Hegedűs Zsuzsa szociológus az éjszaka közepén kinyilatkoztatta, hogy a közvetítés szakmailag nyugat-európai színvonalú volt. Erről azonban szó sincs (hacsak a villámtudósításra ideránduló Nic Robertson itteni színvonalát nem tekintjük mércének). Sajnos, a tudósító valóban olyan elfogult volt, amilyen csak lehetett a politikai elit egyik felének tizenhat éve tartó, Csurka ébresztőjével kezdődő könyörtelen kampánya után, amely azon az axiómán alapul, és azt sulykolja, a maga köreiben hibátlan eredménnyel, hogy a nem jobboldali média egyöntetűen nemzetietlen és komcsi. Nem lehet elvárni, hogy az ily módon szocializált újságíró, karrierje nagy pillanatában, hirtelen meggondolja magát, és ne lásson forradalmi aktust a „kormánytévé” bevételében. Azt se lehet elvárni, hogy minden előzmény nélkül fölkészültebb legyen politikailag és jogilag, fölismerje a szereplőket, és azonosítani tudja, mi történik. (Bayer Zsoltot, aki közölte, hogy nem érti, mire jó a rendőrök megtámadása, valamiért másodpercek alatt lekeverték.) Szóval a Hír Tv olyan, amilyen. De akkor is, emberpróbáló körülmények között végezte a munkáját, amikor mások nem végezték, és ezért köszönetet is érdemelne.
Más kérdés, hogy honnan ered a Hír Tv éjszakai magánya; a sajtószabadság tizenhetedik évében hogyan lehet ennyire gyalázatos a szakmai helyzet. Pár hete írtam a köztévé (ahogy Baló György elpanaszolta: a külföldi tudósítások szóhasználatában „állami televízió”) állapotáról, és utólag nagyon sajnálom, hogy nem beszéltem az intézmény arcát megmentő kivételekről. Most őket ostromolták, nem tehettek többet, mint amennyit.
De hogy a két nagy kereskedelmi televízió miért volt kénytelen átvenni a hozzá képest törpe vállalkozás képeit, az kissé homályos. Felejtsük el a focivébét, ne hánytorgassuk fel a tűzijátékot. Emlegették, hogy a tv2 közvetítőkocsiját megdobálták, az RTL Klub stábját a csőcselék lezsidózta. Ám ha így volt, az sem magyarázza meg visszamenőleg, hogy a kereskedelmi média, habár a pénze, a technikája és a politikai függetlensége is meglett volna hozzá, s bármilyen véresebb közlekedési balesetnél képes a helyszínen teremni, miért nem lett a sajtószabadság bástyája. Miért nem tudott akkora tekintélyt szerezni hírközlőként egy amúgy békés közép-európai országban, számára eszményi piaci feltételek mellett, hogy zavargások idején is dolgozni hagyják, mert „a sajtót átengedjük”, ha nem szeretjük is, ez a minimum. Ha a liberális oldalt még 2006-ban is felháborítja a Hír Tv elfogultsága, miért nem ostorozza magát amiatt, hogy ennyi idő alatt nem volt képes létrehozni egy saját hírtelevíziót? A pénz hiányzott, vagy micsoda? Mindegy, itt most izgalmasabb világ lesz, lehet készülni rá, pár év, és talán beletanulunk.
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 38. szám
