„FTC! Fradit az NB I-be!”
Csütörtök éjjel elmaradtak az összecsapások a fővárosban, de a Kossuth téren a helyzet változatlan (fotó: Sárközy György)
„FTC! Fradit az NB I-be!” – a kiáltás már jelzi, hogy közeledem a Kossuth tér felé. A drukkerek, miután ordítva megosztották követelésüket a – csütörtök késő este lévén már üres – Képviselői Irodaház falával, szintén a tüntetés helyszíne felé veszik az irányt. Száz méterre a Parlamenttől semmi más nem utal arra, hogy ott emberek ezrei követelik a kormány lemondását. Titkon még reménykedem is, hogy legalább ma este éjfél előtt ágyba kerülök. Az út menti sörözők tömve, egy fiatal pár meghitten ölelkezik az egyik sötét kapualjban, gyönyörű este, vénasszonyok nyara van.
Ki szemlél kit?
A Kossuth tér szélére érve azonban már hallom a hangszóróból az éppen beszélő szónok hangját. Szavait elviszi a szél, indulatos hangjára azonban egyetértő morajlás a válasz. A fémkordon mögött csoportokban kvaterkázó, pihenő rendőröket láthatóan mindez hidegen hagyja. Ahogy az is, hogy a kerítéshez támaszkodva három fiatal, majd néhány méterre egy idősebb pár nézi őket leplezetlen érdeklődéssel. Mint az állatkertben – vetődik fel bennem. Csak nézőpont kérdése, ki van a rácson belül és ki kívül.
Információvadászat
Némi céltalan kószálás után eldöntöm, vadászni indulok. Tíz óra körül jár, még van időm felderíteni, ma este vajon hol csapnak össze a rendőrökkel a randalírozók. Az eddigi tapasztalatok szerint éjfél körül kezdődnek a csaták, addig csak gyülekeznek, szerveződnek a törni-zúzni indulók. Mint minden kolléga, meg-megállok a futballhuligánokra hasonlító figurák mellett, és úgy teszek, mintha telefonálnék vagy hallgatnám az egymást váltó szónokokat. Figyelem az árpádsávos, jobbikos zászlók alatt álló társaságokat is, de csak azt hallom, hogy indulatosan, egymásra licitálva szidják Gyurcsányt, az SZDSZ-t, a kormányt vagy a zsidókat. Egy szót sem ejtenek arról, hogy készülnek valahová. Mintha egy kicsit ők is tanácstalanok lennének. A tömeg közben néha magára talál, és rigmusokat skandál: „Táncolj Feri, záró buli!” – most ez a sláger. De nem marad el a „Gyurcsány, takarodj!” és az „Elkúrtad!” sem.
Senki sehová
Aki nem a színpad húszméteres körzetében lóbálja a trikolórt vagy pfujoz, az némi ellátmány után néz. Minden van, ami ilyenkor szükséges – sör, perec, ásványvíz, kissé száraz kürtőskalács, no és ingyengulyás. Ez utóbbi odavonzza a környék hajléktalanjait is, az ételosztó sátor előtt kígyózó hosszú sorban minden második „tüntető” jellegzetesen erős szagot áraszt.
A széleken hozzám hasonlóan hírekre vadászó újságírók sétálgatnak. Van, aki sárga megkülönböztető mellénnyel rontja az esélyeit. Aztán mi is egy csoportba verődünk, és közösen próbáljuk meg kitalálni, a város mely pontján várható összecsapás az éjszaka. Egyesek humorizálnak: a tömeg beront a Parlamentbe, és közfelkiáltással megkoronázza Toroczkai Lászlót.
Aztán mobilon jön a hír: az ATV kőbányai székházának ostromára készülnek. Néhányan tamáskodunk. Oda el is kellene jutni, de mi a fenének mennének olyan messzire? Másrészt nem olyan szimbolikus célpont, mint a köztévé, a Parlament vagy a Gyurcsány-villa. Így hát maradunk. Eszmét cserélünk a politika és a média gyalázatos állapotáról, majd egy óra felé szétoszlunk. Így tesz a tömeg túlnyomó része is. Hazafelé az éjszakai buszon csalódott kopasz fiatalok fogadkoznak: szombaton Orbán is meglátja, hogyan fordítják ki a sarkából a világot.
Németh Era
