Bár XVI. Benedek kétszer is sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy – mint mondta – a muszlimok félreértették bajországi látogatása során elhangzott szavait, ez utóbbiak felháborodása csak lassan csillapul. Elhangzottak gyilkos fenyegetések is, ezek kapcsán pedig újra meg újra előkerült egy muszlim vallási-jogi kifejezés: a fatva. De vajon mit is jelent ez?
A fatva tulajdonképpen vallási határozatot, szakvéleményt jelent, de esetenként fordíthatjuk ítéletnek, sőt, átoknak is. Kimondására elvileg csak a mufti, vagyis az iszlám jog szakértője jogosult, illetve valamely, ilyen szakértőkből álló testület. Azért van rá szükség, mert az életben – s különösen korunk megváltozott viszonyai közepette – a hívő muszlim nem talál választ minden kérdésére a másfél évezreddel ezelőtt írt Koránban vagy annak -szintén nem mai keltű – magyarázataiban. (Egy példa: mit tegyen a hívő muszlim férfi, ha tömött buszon nők társaságában utazik és a jármű mozgása miatt nem tudja elkerülni az illetlen testi érintkezéseket?)
A fatvákat általában magánszemélyek vagy intézmények kérésére, tehát „megrendelésre” adják ki. Aki kiadja, vagyis a mufti, általában csak vallási-jogi tekintélyt élvez, ám nem számít hivatalos személynek, vagyis határozatai nem tekinthetők kötelező érvényű állami előírásoknak. De ez alól is van kivétel: néhány muszlim országban – mint például Egyiptomban vagy Tunéziában – létezik a hivatalos mufti intézménye is.
Általánosan elmondható, hogy minél inkább iszlám alapokon áll valamely ország jogszolgáltatása, annál fontosabbak a fatvák, s a bíróságokon és a közigazgatásban annál inkább figyelembe veszik őket. E határozatok egyébként ellent is mondhatnak egymásnak, illetve különbözhetnek is aszerint, hogy szunnita, síita vagy az Iszlám más ágához tartozó szakértő adta-e ki őket. Természetesen a legtöbb muszlim ahhoz a fatvához tartja magát, melynek a saját felekezetéhez tartozó mufti a szerzője. Kivételek azonban ez alól is vannak: a palesztin öngyilkos merényletek szervezői például – bár ők maguk szunniták – szeretnek az ilyen merényleteket inkább elfogadó síita szakvéleményekre hivatkozni. Néha olyanok is kiadnak fatvát – pontosabban véleményüket annak tüntetik fel – akik erre tulajdonképpen nem is jogosultak.
Nem tekinthető fatvának például az – az al-Kaidának tulajdonított – felhívás, amely szerint a pápát meg kell ölni az Iszlámot gyalázó szavaiért. (Ettől a fenyegetés persze még nagyon is valóságos lehet.) Ugyanez vonatkozik a Vatikán elleni támadásokat kilátásba helyező iraki csoportokra is. Tisztán muszlim vallási szempontból is kétes továbbá azoknak a szomáliai szervezeteknek a jogosultsága, melyek magukat Iszlám Törvényszékeknek nevezik, és amelyek szintén a pápa meggyilkolására szólítottak fel.
A leghíresebb – vagy inkább leghírhedtebb – az a fatva volt, melyet Khomeini ajatollah, az iráni iszlám forradalom vezére 1989 februárjában Salman Rushdie brit-indiai író, a „Sátáni versek” szerzője ellen bocsátott ki. Határozatában hitehagyottnak nevezte Rushdie-t és felszólított minden muszlimot az író megölésére. Ezt megtámogatandó három millió dolláros vérdíjat is kitűzött a fejére.
Hogy azonban a politika a fatvákat is befolyásolja, azt jól mutatja az a tény, hogy az iráni kormány – amely akkoriban súlyt fektetett a Nyugathoz fűződő kapcsolatainak javítására – Khomeini halála után hatályon kívül helyezte az átkot. Egy szélsőséges iráni alapítvány azonban ezzel nem törődve újabb vérdíjat tűzött ki, 2005-ben pedig – a fundamentalista radikálisok máig tartó újabb előretörésének korszakában – Ali Hamenei, Irán jelenlegi legfőbb vallási vezetője a mekkai zarándokoknak szóló üzenetében megújította Khomeini fatváját. Rushdie szempontjából ez a huzavona persze másodlagos fontosságú: akár hivatalos egy gyilkosságra felszólító fatva, akár nem, mindig akadnak fanatikusok, akik készek végrehajtására. Rushdie-nak – ha már nem is kell úgy bujkálnia, mint akár egy évtizede – élete végéig résen kell lennie.
Volt egy másik, ennél sokkal nagyobb horderejű eset is, amikor az Iránban amúgy ájult tisztelettel övezett Khomeini fatváját megpróbálták hatályon kívül helyezni. Az Iszlám Köztársaság alapítója ugyanis – nyilvánvalóan egyfajta vallási konzervativizmusból – átkot mondott ki minden nukleáris fegyverre. A jelek arra mutatnak, hogy Teherán a gyakorlatban egyre kevésbé tartja magát ehhez, sőt, maga is ilyen fegyver megszerzésére törekszik. Ennek elkendőzésére Iránban gyakran hivatkoznak Khomeini rendelkezésére, melyet Ali Hamenei tavaly meg is újított. A 2005-ös dokumentumban a vallási vezető az Iszlámmal összeegyeztethetetlennek nevezi a nukleáris fegyverek gyártását, felhalmozását és bevetését. A megerősített fatvát Irán hivatalos iratként köröztette a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ülésein, bizonyítandó, hogy már csak vallási okok miatt sem törekedhet ilyen fegyverek birtoklására.
Nem értett egyet ezzel azonban egy másik ajatollah, a radikálisan fundamentalista Mohammad Taghi Meszbah Jazdi. Ő az év elején „ellenfatvát” adott ki, melynek értelmében az, amit Khomeini még tilalmazott, immár nem ellentétes az Iszlámmal. „Ha a világon mindenkinek van atomfegyvere, akkor ennek birtoklása elfogadható ellenintézkedésnek tekinthető” – hangzik Meszbah Jazdi okfejtése.
Khomeini Rushdie elleni „szakvéleményéhez” hasonló hírhedtségű volt az a fatva, melyet Oszama bin Laden, az al-Kaida alapítója és szellemi vezetője helyettesével, Ajman al-Zavahirivel együtt 1998-ban, bocsátott ki. A „Zsidók és Keresztesek elleni Iszlám Dzsihád” nevű szervezet nevében egyebek közt így fogalmaztak: „A határozat, melynek értelmében meg kell ölni az amerikaiakat és szövetségeseiket – legyenek azok katonák vagy polgári személyek – egyéni kötelessége minden muszlimnak minden országban, melyben ez lehetséges annak érdekében, hogy kiszabadítsuk ellenségeink karmai közül a jeruzsálemi al-Aksza mecsetet és a mekkai nagymecsetet, továbbá hogy rákényszerítsük hadseregeiket az Iszlám földjének elhagyására.”
A felhívás a szó mindkét értelmében borzalmasan hatékonynak bizonyult – gondoljunk csak a szeptember 11-i Amerika-ellenes merényletekre – ám szigorúan véve nem volt fatvának tekinthető. Mert hogy sem Oszama bin Laden, sem Ajman al-Zavahiri nem mufti, vagyis a vallási jogszakértő.
Valódi és hírhedt volt viszont az fatva, melyet bangladesi vallási szakértők még 1993-ban adtak ki egy ottani írónő, Taszlima Naszrin ellen. Naszrin asszony könyveiben és újságcikkeiben merészen fellépett a nők és a kisebbségek elnyomása ellen. Különösen nagy felháborodást keltett fundamentalista körökben „Szégyen” című regénye. Mivel a halálos fenyegetéstől az állam nem tudta – a jelek szerint nem is nagyon akarta – megvédeni, az írónő kénytelen volt külföldre menekülni. Jelenleg Párizsban él és legalább annyira résen kell lennie, mint Rushdie-nak.
A muszlim világban adtak már ki fatvát, amely megtiltja az Iszlám ellenségeivel való érintkezést, vagy olyat, amely szerint a hívőknek tilos amerikai vagy izraeli árut vásárolniuk. Külön fatvára érdemesítette Hamenei iráni vallási vezető Jerry Falwell amerikai televíziós prédikátort, aki egy interjújában terroristának nevezte Mohamed prófétát. Igaz, Hamenei szóvivője ehhez hozzátette: Falwell ügye nem ronthatja meg a kereszténység egészével fenntartott kapcsolatokat.
Gyakran adnak ki fatvát kisebb jelentőségű, európai szemmel nézve esetleg nevetséges ügyekben is. Egy indiai szunnita vallási szakértő tavaly például határozatban tiltakozott az ellen, hogy a legsikeresebb indiai teniszezőnő, az egyébként hívő muszlim Szanja Mirza a szokásos női teniszdresszben, vagyis rövid szoknyácskában játszik. A mufti kifejtette: nem lenne kifogása Szanja Mirza ellen, ha az „iráni módra” vagyis kendőben és egész testet takaró lepelben teniszezne.
S végül volt már olyan is, hogy – állítólagos – keresztény érdekből adtak ki fatvát. Még a spanyol polgárháború idején történt, hogy Franco tábornok be akarta vetni gyarmati csapatait a köztársaságiak ellen. Az észak-afrikai muszlim katonák azonban nem tudták, hogy részt vehetnek-e egy ilyen, az Iszlám szempontjából elvileg közömbös háborúban. Ekkor Francóék kérésére muszlim jogtudósok kiadtak egy fatvát, melynek értelmében a köztársaságiak ateisták, vagyis még a keresztényeknél is rosszabbak. Lehet tehát, sőt, kell is harcolni ellenük.
Kepecs Ferenc
Keretes cikkek
Békeszerető muszlim szakvélemények
Nem minden fatva áll a szélsőségesek szolgálatában. Tavaly júliusban – a véres londoni merényletek után – mintegy ötszáz nagy-britanniai iszlám jogtudós szakvéleményben ítélte el a fanatikusok bűntettét. „Nincs sem helye, sem igazolása az Iszlámban a szélsőségességnek, a fanatizmusnak vagy a terrornak” – írták. „Akik ilyeneket elkövetnek, azok nem mártírok, hanem bűnözők.” Kifejezetten Oszama bin Ladenre mondtak ki fatvát tavaly spanyolországi iszlám jogtudósok. (Ez esetben a szót nyugodtan lehet átoknak fordítani.) A dokumentumban minden muszlim számára megtiltották, hogy segítséget nyújtson a terroristáknak.
