Szombaton délután elhunyt Körmöczy Zsuzsa. Minden idők legjobb és legeredményesebb magyar női teniszezője augusztus 25-én töltötte be 82. életévét. 1958-ban érte el legnagyobb nemzetközi sikereit: győzött Párizsban a Roland Garroson, harmadik helyet szerzett Wimbledonban, a világranglistán pedig a második helyet foglalta el. 1964-ben vonult vissza. Utána a női teniszválogatott szövetségi kapitánya és a Vasas teniszszakosztályának vezetője volt. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének polgári tagozatát, 2003-ban pedig a Magyar Olimpiai Bizottság díját.
Első igazi találkozásunk még valamikor az ötvenes években történt. Ha jól emlékszem, nemzetközi versenyt rendeztek a margitszigeti Teniszstadionban, és én, mint fiatal teniszversenyző, abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a nagymenők egyik labdaszedője lehettem. Meg nem mondom, kivel játszott Körmöczy Zsuzsa, aki egy megnyert labdamenete után erélyesen rám szólt: „Szaladj a labdáért, kisfiam.” Nem esett jól, de igyekeztem minél hamarabb odadobni neki a labdát, hogy adogathasson. Aztán vége lett a meccsének, nyert, és amikor a labdákat a bírói emelvényhez vittem, Zsuzsi néni odahívott magához, és elnézést kért az erős a hangért. Sőt még magyarázatot is adott: „Tudod, fiam, láttam, hogy az ellenfelem nehezen szedi a levegőt, minden pillanat számított.”
Neki csodálatos volt a kondíciója, bár amíg teniszóriás ellenfelei kettőt léptek a labda felé, neki apró termete miatt legalább hármat kellett. A hazai teniszsportban, azt hiszem, az első volt, aki nagy-nagy figyelmet fordított a futó- és erőnléti edzésekre. A második világháború előtt, tiniként robbant be a hazai felnőtt élmezőnybe. Aztán a zsidótörvények leparancsolták a pályáról, de a háború végeztével hallatlan tehetségének köszönhetően hamar bajnok lett. Mindene volt a tenisz, ha nem ment neki a fonák, akkor megkérte edzőjét, Somogyi Józsefet, a „Szöszit”, iskolázzon vele, és képes volt ezerszer is ugyanazt az ütést gyakorolni. Elszántságának meglett az eredménye: 1958-ban nyert Roland Garrost, harmadik lett Wimbledonban is, hosszú évekig tartozott a világ közvetlen élvonalába, és nyerte a magyar bajnokságokat.
Utoljára néhány éve készítettem vele interjút. A Vasas Pasaréti úti sporttelepének egyik irodájában beszélgettünk. Látszott rajta, hogy fáradt, s amikor az okát kérdeztem, mosolyogva válaszolt. „Tudja, Gabi, éjjel alig aludtam valamit. Mint mindennap, tegnap is teniszeztem, s felbosszantottam magam, mert nem ment a fonák nyesett egyenes.”
Most már nyugodtam alszik. S ki tudja, ott fönt Szöszivel megint órákat gyakorolnak.
faludi gábor
