„Legyenek büszkék, hogy baloldaliak!”
/Kéthly Anna/
Harminc évvel ezelőtt, 1976. szeptember 7-én, a belgiumi Blankenbergében, 76 éves korában hunyt el Kéthly Anna, a hazai és a nemzetközi szocialista mozgalom legismertebb magyar nőpolitikusa. Kéthly Anna a szocialista baloldalnak ahhoz a szárnyához tartozott, amely a szocializmus és a demokrácia, a „demokratikus szocializmus” elkötelezett hívének vallotta magát, és élete végéig hűségesen kitartott elvei mellett.
A szocialista munkásmozgalomhoz Kéthly Anna felnőttként csatlakozott, amikor az első világháború forradalmakba torkollott. A Magyarországi Magánalkalmazottak Szövetsége kassai csoportjának 27 évesen, 1916-ban, lett a tagja, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak (MSZDP) ugyan ott 1917-ben. Ez a lépése a családi hagyományokat tekintve logikus volt, apja, fiú testvérei, akik fiatalon inasként nagy gyárakban kezdték munkás életüket, s 14 éves koruktól már szervezettek, majd párttagok lettek részt vettek a mozgalmi életben, Kéthly Anna is gyerekkora óta velük együtt látogatta a különböző tömegrendezvényeket, majálisokat, választói gyűléseket, kulturális és sport versenyeket, olvasták a Népszavát. Mégis Kéthly döntése különösnek, nem mindennapinak tekinthető, mert ebben a korban a nőnek a konyhában, a gyerekek mellett volt a helye, s rossz szemmel néztek a politika iránt érdeklődést mutató, nem beszélve már, az abban részt venni akaró lányokra, asszonyokra. Kéthly is csak jóval nagykorúsága után, 24. évét betöltve, mert dönteni, ekkor is titokban, szabadon sorsa felől.
Az 1917-1919-es forradalmi mozgalmak őt is magukkal ragadták. A véletlen is kezére játszott. 1918 elején a polgári befolyás alatt működő Magántisztviselők Szakszervezetének újonnan kinevezett titkára, barátnője, nem bízva a régi vezetőkben, meghívta őt titkársága vezetésére, így elszakadva végre családjától, a fővárosba költözhetett, és bekerült a politikai élet forgatagába, s bár semmiféle mozgalmi tisztséget nem szerzett, közel került az országos politika forgatagába. Nem a mozdony füstje csapta meg, hanem a politikai harcok, viták forró légköre, amely életre szóló nyomokat hagyott benne, egy új utat. világította meg számára. De ami fontosabb akkor történt meg az egyedülálló Kéthly Anna találkozása a politikával, amikor már ő maga is befogadó képessé vált.
Kéthly Anna ugyanis ekkorra már a politikát illetően nem volt kezdő, sőt viszonylag jól felkészült és tájékozott volt a magyar társadalmi és politikai viszonyokat illetően, a hatalom bizonyos kérdéseiben, és határozott nézetekkel is rendelkezett a tömegek szociális körülményeit, s mindenekelőtt, a háború és a nők kiszolgáltatott helyzetét, jogfosztottságát érintően. Kéthly annak a XIX század végi és XX. század elejei kornak szülötte volt, amely egyfelől megmutatta embertelen arculatát, feltárta a kapitalizmus teljes valóságát, a maga pozitívumaival és az embert pusztító negatívumaival együtt. Az évszázados gyarmati- félgyarmati uralom alatt sínylődő hazájában a sajátos körülmények között magának utat törő kapitalizmus még koncentráltabb, és súlyosabb következményekkel járt, és tárta fel Kéthly előtt is a zord valóságot, a húszmillió körüli, soknemzetiségű lakosság több mint háromnegyedének nyomorát, kiszolgáltatottságát, kulturális, szociális elmaradottságát.
A tehetséges, a dolgozó milliók sorsa, a világ dolgai iránt érdeklődő, és a szociálisan érzékeny Kéthly Anna önállóan gondolkodó felnőtté válása a magyar valóság talaján ment végbe, amikor a hazai viszonyokkal, az uralkodó osztályok politikájával, a magyarországi kapitalista- feudalista rendszerrel, a hanyatló osztrák-magyar monarchiával szembeni elégedetlenség tömegméretűvé vált, és az elégedetlenek körében a szocialista, marxista eszmék, eszmerendszer kezdett tért hódítani. A szociáldemokrata párt és szakszervezeti mozgalom mély gyökereket eresztett a munkás, paraszt értelmiségi körökben, s reménysugárként mutatta a tömegek számára az akkor lehetségesnek tűnő kiutat az adott helyzetből. A marxista gondolatokat, programokat hirdető MSZDP olyan jövőt vizionált, amelyben a termelés, a társadalmi élet centrumába nem a vagyont, a gazdagságot, a tőkét és a tőkést állította, hanem az embert, és amely rendszerben eltűnik az embernek ember általi kizsákmányolása, lehetetlenné válnak a gyarmatokért folyó háborúk, amelyek sok millió emberéletet követelnek, és földrészek pusztulását eredményezik.
A 15 éves kora óta fizikai munkát végző, közben polgári iskoláit és a gép és gyorsírói tanfolyamokat elvégző Kéthly Anna a Tolnai Világlapja Szerkesztőségének, majd a Révai Kiadónak tisztviselőnőjeként elkötelezett békeharcos és a nők jogaiért küzdő öntudatos aktivista lett, bekapcsolódott a nemzetközi mozgalmak hatására Magyarországon is kibontakozó szervezkedésekbe. Az első világháború ádáz ellenzője lett, nemcsak azért, mert bátyja és Ferenc öccse is a frontra került, ez utóbbi már 1915-ben meg is halt, míg Sándor bátyja 5 évi hadifogság után került haza. Hanem azért is, mert mint a MÁV Kassai Igazgatóságának tisztviselője tanúja lehetett annak, hogyan gazdagodtak meg a hadiszállítók a frontra kényszerített katonák kirablásán.
A forradalmak éveiben ezért is csatlakozott a magyarországi baloldali, szocialista mozgalom két szervezetéhez. Ezzel a család férfi tagjainak nyomdokaiba lépett. A nők körében azonban ekkor ez még nem volt „divat”, elfogadott út. Kéthly ugyan ekkor még nem politizál nyiltan, és aktívan, passzív szemlélője a körülötte zajló, forradalmi eseményeknek, de bekerülve a magyarországi forradalmak centrumába, nyitott szemmel és füllel kíséri nyomon az eseményeket, amelyekkel – bár nem mindenben – de alapvetően azonosult. Sok mindenre még ösztönösen reagál, hiszen maga is bevallja egyik önéletrajzi írásában, hogy „elméletileg képzetlen”, sem a párt, sem általában a marxista munkásmozgalom ideológiai alapjaival nem került kapcsolatba. Egy művet ismert jól, August Bebel: A nő és a szocializmus.
Aktivizálódását az 1919. augusztusával színre lépett ellenforradalomnak, fehérterrornak „köszönhette.” Ami ekkor rászakadt a magyar társadalomra Kéthly Annát véglegesen a szocialisták, az MSZDP, a baloldali munkásmozgalom mellé állította. A forradalmi tömegek, milliók felett győzedelmeskedő és tort ülő fehérterroristák, Horthy Miklós fővezér védelme és irányítása alatt gyilkoló, önkényesen ítélkező tiszti különítményesek embertelen és cinikus magatartása és a nyomukban árván és kifosztva maradt paraszt, munkás, tisztviselői családok tragédiája a humánus, szociálisan rendkívül érzékeny Kéthly Annát mélységesen megrendítette, és végérvényesen politikusi pályára terelte. Hitte, hogy ezzel olyan helyzetbe kerülhet, amelyben talán segíthet a sok tíz- és százezer szenvedőn, a hatalomnak, a gyilkosoknak kiszolgáltatottakon.
1919. augusztusától az MSZDP központi Nőszervező Bizottságában kezd dolgozni, s ettől kezdve politikai pályafutása meredeken ível felfelé. 1922-ben képviselővé választották, s kivéve az 1944-es 10 hónapos megszakítást, 1948 februárjáig, amíg Rákosiék – párt után – innen is ki nem záratják képviselőként tevékenykedik, 1945 őszétől a Ház alelnöke is. Ugyanebben az évben, 1922-ben, az MSZDP vezetőségének is tagjává választották, s ebben a minőséggében is 1948 március elejéig működik. 1945-től a legszűkebb vezetői testületnek a Politikai Bizottságnak is tagja lett. A Magyarországi Magánalkalmazottak Szövetségében is vezető lesz, az egyik alelnök, majd a zsidótörvények miatt lemondatott Kertész Miklós helyett betölti átmenetileg a főtitkár tisztséget is 1944. márciusáig, 1945-től a szervezet alelnöke. . Kiterjedt agitációs és propagandamunkát fejt ki az évtizedek alatt, a párt politikájának, elveinek, programjának színvonalas, kulturált, meggyőződéses hirdetője, terjesztője. A visszaemlékezők szerint is kiváló szónok, beszédei stilárisan is jól megformáltak, gyakran színesíti mondandóját a bibliából, és a magyar és más népek történelméből vett példákkal. A történelem iránti érdeklődése és a biblia alapos ismerete az egyházi iskolákban, a zárdákban eltöltött közel nyolc évnek köszönheti, ahol „szegények munkával egybekötött” szigorú követelmények és a magasabb szintű oktatás megalapozta tudását, a történelem és általában a napi események iránti érdeklődése magas kora ellenére mindvégig eleven maradt.
Kéthly Anna 54 éven keresztül politizált, politikusi életpályának még a legfontosabb tényeit, eseményeit sem lehet egy rövid megemlékezésben felidézni. Annál is inkább, mert szinte egész felnőtt életét a politikának, a szocialista mozgalomnak szentelte. Ebben nagy segítségére voltak testvérei, a legszűkebb környezete. Kéthly sokgyermekes munkáscsaládban nőtt fel. Anyja 14 gyermeknek adott életet. Kéthly Anna – az elsőszülött fiú után – az első leányként 1889. november 16-án jött a világra, őt még 12-n követték. 9 gyermek érte el a felnőtt kort, de közülük is később, fiatalon négyen meghaltak. Édesanyja korai halála /1924-ben, 54 évesen/ után Kéthly Anna lépett a helyébe és töltötte be a testvéreiről gondoskodó anya-szerepet. Nem ment férjhez, a testvérek (Sándor, Erzsébet, Károly, Magda) összetartottak, a feminista, öntudatos két lány sem ment férjhez. Felnőtt korukban is egymást segítve, mondhatni, Anna bűvkörében éltek, a munkát, az anyagiakat is megosztották, de a „családfő” szerepet a társadalmilag kiemelkedett, jól kereső Kéthly Anna töltötte be. A családban ő vitte a legtöbbre, testvérei hallgattak rá. A 22 évvel fiatalabb, legkisebb testvér, Magda az emigrációba is elkísérte nővérét, és titkárnőként segítette munkáját.
Kéthly Anna politikai tevékenységét, tetteit lényegében két döntő elv irányította: demokrácia és a szocializmus. Társadalmi programját, ideológiáját tömören a felszabadulás után meghirdetett pártprogram szlogenje: „demokratikus szocializmus” foglalta össze, fejezte ki. Kéthly politikai crédója szellemében elvetette mind a jobboldali, mint a baloldali diktatúrákat, diktatórikus törekvéseket, gyakorlatot, elveket. Ezért bírálta hevesen, és élesen az 1944 előtti ellenforradalmi, Horthysta rendszert, hatalmat, politikai gyakorlatot, amely tömegeket nyomott el, nyomorított meg szellemi, és fizikai értelemben, fosztott meg alapvető emberi jogoktól, szorított a társadalmi élet perifériáira. Sok száz képviselőházi, országgyűlési beszédében ostorozta, és leplezte le az akkori kormányzati diktatúra hibáit, bűneit, Ebből fakadt az elv másik oldala: a polgári demokratikus szabadságjogok elismerése, az un nyugati polgári demokráciák politikai intézményrendszerének szinte kritikátlan elfogadása is. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Kéthly Anna ennek elismerése és dicsérete mellett tovább lépett, és egyetértett a szociáldemokrácia azon felfogásával, hogy az igazi, „népi” demokrácia csak az un. „gazdasági demokráciával” együtt teremthetik meg. Ehhez fel kell számolni a tőke mindenhatóságát, létre kell hozni a „vegyes gazdaságot”. Ez azt jelentette, hogy a nagytőkét meg kell szüntetni, vállalataikat közös tulajdonba kell venni, a középburzsoáziát és gyáraikat munkásellenörzés alá helyezni, a kisvállalkozókat pedig támogatni.
Politikai tevékenységének másik elvi pillérét a kapitalizmus ellenessége, az új társadalomba, a szocializmusba, a kollektív társadalomba vetett erős hite jellemezte. Még halála előtt is szembekerült azokkal, akik arról próbálták meggyőzni, hogy Marx tanai elavultak. Rámutatott pl. arra, hogy Marx értéktöbblet elmélete soha nem volt annyira aktuális, mint az ő korában azaz a hetvenes években. Nem egyszer felháborodva említette, hogy a gazdagok és a szegények között soha sem volt olyan mély a szakadék, mint az ő korában, s a negatív folyamat nem áll meg. Éppen ezért védelmezte azokat a társadalmi változásokat, amelyekre 1945 és 1947/ 1948 fordulója között került sor. (Lásd: Szocialista Alternatíva, 1973.- Az emigrációs MSZDP programja). Minden olyan politikát elvetett, amely szerinte a szocialista irányú folyamatokat, tevékenységet gátolta, kompromittálta, s megnehezítette az új társadalom kiépítését.
A Horthysta ellenforradalmi rendszerben halvány reménye sem lehetett arra, hogy ezek a vágyai, törekvései közelebb kerüljenek a megvalósításhoz. A fasizmus vereségének nyomán a felszabadult országban a baloldal előtt megnyílt az út – a párt és Kéthly Anna szerint is – a mélyreható társadalmi átalakulás előtt. Kéthly Anna az 1944/1945-ben bekövetkezett 180 fokos fordulatot a magyar történelem cezúrája-ként értékelte élete végéig. Az ekkortól 1947/ 48- ig végrehajtott társadalmi változásokat történelmi léptékkel mérve is jelentőseknek és megőrizendőknek tartotta. Az MKP, a kommunisták által kierőszakolt proletárdiktatúrás hatalmi fordulatot viszont élesen elvetette, s vallotta, hogy ezzel magát a szocialista gondolatot kompromittálják. Ezért sem tudott soha megbékélni az un. Kádár- rendszerrel sem. Ez az időszak megerősítette, hogy a demokratikus szocializmus megvalósításához Keletről nem várható segítség.
A „demokratikus szocializmus”- hoz fűződő álmai megvalósításának útját, módját, azonban ő sem ismerte és tudta. 1956 októberében felcsillant benne annak reménye, hogy eljött programja realizálásának ideje. Szent meggyőződéssel hirdette, hogy szerinte az 1956- os felkelés, „forradalom és szabadságharc” a Rákosi – féle „szocializmus”, és a proletárdiktatúra ellen, a „demokratikus szocializmusért” robbant ki, s nem az 1944 előtti rendszer visszaállításáért. Az emigrációban egy ideig meg volt győződve arról, hogy a nyugati nagyhatalmak támogatni fogják politikai törekvését, és a „demokratikus szocializmus” jegyében indított harcát az un. „magyar ügy”- ben minden módon támogatni fogják.
Ebben is mélységesen csalódnia kellett. Kiderült, hogy a nagyhatalmaknak nem áll érdekükben azt a Kéthlyt és pártját támogatni, amelynek a hazai politikát illetően szocialisztikus politikai programjuk van. Az un. „magyar ügyért” harcolva – többek között – a „demokratikus szocializmus” megvalósításához is kérte a nagyhatalmak, de mindenekelőtt, az amerikaiak. Hamarosan rá kellett döbbennie, hogy ebben a „demokratikus” Amerikai Egyesült Államokban sem partner. „Persze – itt sokszor csak az, az érdekes, hogy a szovjet- diktatúra elleni keresztes háború, nem egészen a mi céljaink vonalán, kap-e segítséget tőlünk. S mikor én ezt megtagadom, és azt mondom, hogy mi egy demokratikus, szocialista államrend érdekében harcoltunk, akkor elejtik az ügyet, mint a forró krumplit. Ez az Amerika nagyon komplex eset, vannak nagyon sokan, akik rendkívüli igyekezettel segítenek bennünket a mi céljaink alapján és azok megértésével. De ezek sajnos, nem tartoznak a legvagyonosabb elemek közé. Igaz, őszintén be kell vallanom, hogy úgy a Congress- ben, mint a szenátusban sok jó barátunk van. Március 15-én többen felszólaltak és a mi sugalmazásunk alapján nagyon értékes beszédeket tartottak ügyünkben.” (Kéthly Anna levele barátnőjéhez, 1957. március 22.)
Elkeseredve szemlélte, hogy míg a baloldali emigráció súlyos anyagi gondokkal küzd, amelyek megbénítják tevékenységét, addig a jobb- és szélsőjobb, profasiszta, fasiszta csoportok teljes ellátottsággal bírnak, nem gond számukra a lapkiadás, a szervezkedés, a vezetőik dotálása stb. Az is elkedvetlenítette, hogy a baloldal kormányra jutva, azonnal szembe találja magát a saját híveinek támadásaival. 1946 március közepétől, május végéig Angliában tartózkodva, Kéthly Anna május 6-i levelében – többek között – megemlítette, hogy az angol munkások „vad sztrájkokat” indítottak, „élvezve azt a lehetőséget, amit a munkáskormányzás hozott. Persze itt is megvan az, hogy a saját fajtánktól többet követelnek, mint az ellenségtől és a munkáskormány intézkedéseinek gyorsaságát követelik a tory kritika dühös kirohanásai alapján. Már egy éve vége a háborúnak és még mindig nincs elég papír, elég ház, elég fogyasztási cikk – mintha persze a toryk gyorsabban úrrá tudtak volna lenni a háború okozta bajokon. A külföldre persze inkább ez a kritika megy ki, jól érthető okokból és az angol birodalom bomlásáról, a munkáskormány tehetetlenségéről szavalnak. Ha azonban közelről nézi az ember ezt az irtózatosan szövevényes üzemet, amit United Kingdomnak neveznek, akkor csodálkozik azon a merészségen, amellyel apró békák kritizálni merik.” /Kéthly Anna levele testvéreihez, 1946. május 6./.
A realista Kéthly Anna a kudarcok, a nehézségek, a kapitalizmus világuralma, a baloldal szűkülő objektív és szubjektív, politikai és gazdasági pozíciói, a szocialista- szociáldemokrata mozgalom belső ellentmondásai, sokszor a saját helyzetét is gyengítő szubjektív ellentétei ellenére élete végéig hű maradt a „demokratikus szocializmus” ideája mellett. Teóriájának ellentmondásait, pl., azt, hogy az általa támogatott elfogadott magyar társadalmi átalakulás 1947/ 1948 fordulójáig nem teljesen a demokrácia szabályai szellemében történt meg, – amit, nota bene, ő is olykor élesen bírált -, nem elemezte, nem vizsgálta. S bár a „demokratikus szocializmus” melletti kitartásával szembe került a tőle jobbra és a balra állókkal, tehát szinte az egész világgal, soha sem volt kétséges számára, hogy az új világot csakis a demokrácia eszközeivel, és a kollektív társadalomra építve lehet megteremteni.
Strassenreiter Erzsébet
