Forrás: HETEK

Szeptember 12. és 14. között, a kazahsztáni Astanában rendezik meg a világ vallási vezetőinek második kongresszusát. A rendezvényt Nursultan Nazarbayev, kazah elnök nyitotta meg a külön erre a rendezvényre felépített, 62 méteres üvegpiramisban.

Vendégsereg az üvegpalota kupolájából nézve

„A küldöttek bár különböző nézőpontot képviselnek, de azért gyűltek ebben a Palotában össze, hogy elmondják a világnak, a Teremtő békére, szeretetre és testvériségre hívott el mindnyájunkat és nem háborúra”- mondta el beszédében annak az országnak elnöke, mely a mai napig zaklatásnak teszi ki az olyan közösségeket, mint például a Hare Krisna mozgalom és amely teljes kontrollt gyakorol a kazah sajtó felett.

Különböző nézetekA rendezvényre 29 vallási delegáció érkezett, 44 vallási vezetővel. A katolikus egyházat Etchegaray és McCarrick bíboros képviseli. A felszólalások döntő többsége a közel-keleti eseményekre, valamint a közelmúltban lezajlott libanoni háborúra irányul.

Dr. Mahmood Ammad Ghazi, a pakisztáni Nemzetközi Iszlám Egyetem volt elnökének előadásából például megtudhattuk, hogy mindnyájan Ábrahám gyermekei vagyunk, majd rögtön ezután erős kritikával illette Izraelt a palesztin nép ellen elkövetett politikájáért.

A judaizmust Jona Metsger és Slomo Amar szefárdi főrabbi képviselik. Metsger rabbi kritikával illette a vallásos jelképek önkényes használatát és a szolidaritás, a barátság és a béke jelszavakat hangoztatta.

A tolerencia és a félreértések elkerülése érdekében szónokolt Jamyang Luosangjiumei Tdanquejinima, a kínai buddhista egyesület elnöke is.A konferencia zárónapjára holnap kerül sor.

Forrás: kazinform/interfax/CWNews/BBC

Comments are closed.