Forrás: Emih

1950-től a Sász Chevra „Budapesti Talmudegylet” a „Budapesti Izraelita Hitközség VI. kerületi belső körzete” néven működött. Az Orthodox Hitközség és a Neológ Hitközség – állam által kierőszakolt – egyesülése után a körzet az új szervezet kebelén belül működött tovább, bár az istentiszteletek jellegét tekintve hű maradt a korábbi orthodox vonalhoz.

Az első emeleten működött Jesiva az 50-es évek elején megszűnt. Ezidőben a templom rabbija Kohlman Nándor volt, aki korábban a Talmud Egylet főtitkári tisztségét töltötte be. A körzet elnöke Dr. Endrei Simon Henrik ügyvéd volt, aki egyben a Budapesti Izraelita Hitközség Chevra Kadisa osztályát is vezette. Alelnök Lefkovits Ármin, akinek neje a női tagozat elnöke volt.

Lefkovits Ármin halála után az alelnöki funkciót Klein Vilmos vette át. Pénzügyi elöljáró Apfel Dezső, aki a Hitközség Chevra Kadisa osztályvezetője volt.

Az 50-es években Kohlman rabbi a második emeleti körzeti szobában hetente kétszer Talmud Tóra oktatást tartott, ahol állandóan 15-20 gyerek volt jelen, és a Bár Micvára készítette fel a fiúkat.

A női tagozat hetente tartott rendszeres összejöveteleket a templom emeleti karzatán, ahol mindig telt ház volt. Sajnos a hölgyek halálozásával ez a sorozat a 80-as évek végére megszűnt.

Kohlman rabbi a funkcióját a 70-es évek végén bekövetkezett elhunytáig töltötte be. Ezidőben Endre Simon Henrik halála után a körzet elnöke Klein Vilmos volt. Az ő elévülhetetlen érdeme, hogy a templom tovább tudott működni, mivel Kohlman rabbi halála után hosszú évekig a Hitközség akkori vezetése nem nevezett ki új rabbit, s az ünnepi istentiszteleteket csak az alkalmanként kiküldött rabbi-szemináriumi hallgatókkal lehetett megtartani.

1956 októberétől évről-évre tapasztalni lehetett a templomlátogatók számának csökkenését, mely a 80-as évek elejére már a reggeli minjen megszűnéséhez vezetett. Az esti minjent is csak fizetett emberek segítségével lehetett fenntartani.

Bizonyos fellendülés jelei mutatkoztak, amikor  a 80-as években Dr. Schmeitzer József lett a templom rabbija, több új templomlátogató jelentkezett, majd kb 1 év után Ő a Hegedűs Gyula utcai templomba ment, így utóda Dr. Domán István töltötte be a 90-es évek elejéig a rabbi funkciót.

Új korszak kezdődött, amikor a 90-es évek első felében a Chábád Lubavics átvette a templomot és beindult az Új Jesiva. Azonnal megoldódott a működésének határához érkezett nagymultú templom látogatottsági gondja a nagy számú Jesiva külföldi és magyar hallgatói fiatalság megjelenésével.

Herskovits Gyula

Esti Jesiva a Pesti Jesivával

programot indítunk a 2006/2007-es tanévre

október 16 – június 15-ig

heti három alkalommal esti előadásokat hallgathatsz a

Háláchá – Talmud – Chászid filozófia – Kabbala – Chumás témákban,

valamint részt vehetsz intenzív héber nyelvóráinkon!

Jelentkezés és további információ:

1052 Bp., Károly krt. 20.

Tel: 268-0183

Comments are closed.