Az utolsó években összecementeződött kül- és biztonságpolitikai kereteink finoman fogalmazva is ötlethiányosakká váltak, s manapság a külpolitikában éppenséggel a korábbinál nagyobb teret biztosítanak nemzeti ambíciók és fóbiák kiélésére
A külpolitikáról nem lehet egyetértés ott, ahol meghatározó szereplők a belpolitikáról radikálisan mást gondolnak. Fogadkozhatnak, hogy ők mennyire szeretnék ugyanazt, ugyanúgy a nagyvilágban, de a szembenállás e területeken is programozott. Létezhet konszenzus a témákról, de a kezelésükre választott megoldások, a kommunikációs hangsúlyok, illetve az eltérések a konkrét szövetségesek kiválasztásánál meghatározók. Közben az utolsó években összecementeződött kül- és biztonságpolitikai kereteink finoman fogalmazva is ötlethiányosakká váltak, s manapság a külpolitikában éppenséggel a korábbinál nagyobb teret biztosítanak nemzeti ambíciók és fóbiák kiélésére. Ékes példa a baltiak és a lengyelek oroszellenes retorikája. Nem gondolom, hogy nekünk hozzájuk kellene csatlakoznunk, de próbálkozásaik elvben aktuális külpolitikai játékterünket növelik. Ha ők előadhatják régi fájdalmaikat, talán bennünket sem fognak elítélni valami hasonlóért.
Mindeközben persze kimagaslóan fontos taktikai feladata a magyar külpolitikának, hogy az EU-ban felvetődő kérdések kapcsán folyamatosan változó érdekcsoportok között manőverezve, szavazatunkat vagy annak ígéretét valamilyen ügy mellett a nekünk legkedvezőbb módon mozgósítsa. De e feladat bármilyen stratégia mellett folyamatosan adott, azaz szarvashiba lenne felcserélni magukkal a stratégiákkal.
A magyar külpolitikát a kilencvenes évek elejétől nyilvánvalóan az EU-belépés mindenkori feltételeinek rendeltük alá. E programot teljesítettük, tehát szűkebben vett külpolitikai értelemben okát vesztette a görcsös igyekezet az igazodásra egy gyakran pontosan meg sem fogalmazott uniós középértékhez.
Érdemes áttekinteni az utolsó másfél évtized további öt legfontosabb külpolitikai hívószavát. Korlátaik, relativizáltságuk ma már annyira szembetűnő, hogy szembesítésük a reáliákkal, újrafogalmazásuk kikerülhetetlen.
Visegrád
Ha éppen egy nagyhatalom, mint Németország vagy Oroszország árnyéka takarja el előlük a napot, Köztes-Európa elitjei úgy érzik, egymásra vannak utalva. Ha éppen nem, akkor egymáshoz sem ragaszkodnak annyira. Most éppen azt hiszik, hogy az EU-ban mozgásterük nőtt, nekik áll a vásár. Fenntartják az érintkezést, de a közös csoport nem vall tartósan azonos nézeteket semmilyen kérdésben. Egyetlen közös érdekük, hogy jobban hallják őket, s az együttes éneklést inkább észreveszik. De az EU-ban sok változó összetételű kis kórusba lehet belépni, a visegrádi pedig csak az egyik, nem is a legfontosabb. Emellett az utolsó években felerősödtek – történelmileg nem megalapozatlan – külpolitikai különambícióik. A lengyelek (és a baltiak) elsősorban az oroszokkal vívnak, befolyásukat főleg Ukrajnában és Fehéroroszországban terjesztenék. Mi a Balkánon nyomulnánk. A cseheket viszont az egész keleti vektor hidegen hagyja, míg Pozsonyban a korábbi szlovák-magyar viszonyt szeretnék feldolgozni.
Kell egy patrónus
Erre ezer éve itt lennének a németek. A többi európai nagynak valóban hosszabban magyaráznunk kell a Kárpát-medence hegy- és vízrajzát, s ha fel is fogják, a térség nem érdekli őket. Persze a németektől közben félünk is (bár ma sokkal kevésbé, mint oly sokszor a történelemben). S gazdasági függőségünk most a német piacoktól adott, no meg a jövőben aligha változik. A nemzetközi tőke, a nem német is, gyakran Németországon át, német leányvállalatain keresztül érkezik hozzánk. De a diplomáciában ez ma már nem jelent patrónus-kliens kapcsolatot. Ismerjük fel, hogy a régióból a német külpolitikát leginkább közvetlen szomszédaik, a lengyelek és a csehek érdeklik. A magyar delegációk, persze sokszor hallhatják, hogy mily különlegesen kedvelnek bennünket, de ha valakiért ki kellett – mondjuk az EU-tárgyalások idején – állniuk, akkor azok a lengyelek voltak.
Legjobb helyi tanítvány
Mármint az amerikaiaké. Az ő szerepük 1989-ben meghatározó. De a rendszerváltó elit, amelynek nem elhanyagolható része – akkortájt és valamivel korábban – ösztöndíjasként a vendégszeretetüket is élvezte, lényegében lelépett a színről. S más legjobb régióbeli tanítványjelölteknek (pl. a lengyeleknek, románoknak) a mienkénél lényegesen jobb geopolitikai adottságaik vannak. Harmadiknak lenni egy ilyen csoportban nem nagyon kifizetődő.
Híd Oroszország fele
Ezt úgy ismételgetjük, mintha még mindig közös határunk lenne, és tele lennénk oroszul kiválóan beszélő, kint tanult szakemberekkel. Pedig ezek, illetve kinti ismerőseik nagy része már nyugdíjba vonult. S a világnak személyes keleti nyomvezetőknek helyettünk ott vannak az utolsó húsz évben a valamikori szovjet területekről az Egyesült Államokba, Izraelbe vagy Németországba vándorolt milliók és gyermekeik.
A kisebbségi kérdés
A támogatási rendszer felépítése és működtetése minden részleges anomália ellenére siker. De szükségszerűen alárendelődik a külpolitikának, hiszen azt a szomszédos államok csak addig és úgy tolerálják, hogy az unióbeli szerepeiket erősítsék vagy legalább a többiekkel elfogadtassák.
Tehát a kisebbségpolitika addig lesz vagy lehet sikeres, ameddig nem a magyar geopolitikai ambíciók főcsapásaként, hanem általános emberi jogi kérdésként tudjuk a nemzetközi napirendeken tartani. S a nemzetiségi programok nyilvánvalóan csak a kisebbségek frontális veszélyeztetettsége vagy egy erősödő kulturális üldözés kiegyenlítése miatt írhatják felül vita nélkül a külpolitikát.
Néhány kérdésről részvitákat már folytattunk. De jó lenne friss szemmel, tiszta aggyal, a mítoszokat a történetekről lehántva, az egészet valamilyen rendszerbe foglalva s hosszabb távra végiggondolni.
Tamás Pál
szociológus
