A merénylet reggelén állásinterjúra készült Bombera Krisztina, a Tv2 riportere. Akkor már két hete volt New Yorkban, ott tanuló férje miatt hagyta abba a munkáját a tévécsatornánál, és arra készült, hogy legalább egy évig Amerikában marad.
A lángoló Világkereskedelmi Központot a tévében látta, a második becsapódás után indult Manhattan déli része felé. „A legjobban akkor féltem, amikor Manhattan felé, a helyszínt elhagyókkal szemben gyalogoltam” – mondta. A tragédia után nagy volt a bizonytalanság. „Az emberek attól féltek, hogy biológiai bomba van a levegőben lévő többi gép valamelyikén, s talán a Fehér Ház vagy a Capitolium a következő célpont.” Mikor összeomlottak a tornyok, sem neki, sem másnak nem volt ideje félni. „Mindenki tette a dolgát. A kávéházak tulajdonosai, a boltosok beengedték az embereket, taxik szállították a sérülteket.”
Bombera Krisztina kamerát, stúdiót, közvetítőkocsit bérelt a Tv2-vel, és bár nem így tervezte, tudósított az eseményekről. „Nem voltak ők és mi: amerikaiak és külföldiek, szegények és gazdagok, muszlimok, zsidók vagy keresztények. Mindenki együtt és egyszerre volt része annak, ami New Yorkban történt” – mondta. Neki a város az összefogás legtündöklőbb példájává vált. „Akkor nem féltem, boldog voltam, hogy láthatom, miként kap egy értelmetlen pusztítás után leckét a világ összefogásból.” n
