Forrás: HETEK

Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes szerint a Ciszjordánia jelentős részeiről való izraeli kivonulás terve “eltűnt” azzal a háborúval, amelyet Izrael és a libanoni terrorista Hezbollah vívott egymással Libanonban.

Libanoni kamaszok. No comment

Ehud Olmert izraeli kormányfő januári megválasztásában szerepet játszott az az egyoldalú kivonulási terv, amely szerint kiürítenének számos nyugati parti zsidó telepet, megerősítve közben több nagy teleptömböt, és megvonva Izrael végleges határait. Az izraeli közvélemény nagy része azonban már nem támogatja földek átadását a palesztinoknak, miután fegyveresek az Izrael által kiürített Gázai övezetből alagutat vágva megtámadtak egy dél-izraeli katonai állást, két izraeli katonát megöltek, egyet pedig elraboltak.

A Hezbollah elleni 34 napos háború is úgy kezdődött, hogy a gerillaszervezet a libanoni határon átcsapva megölt három izraeli katonát, és kettőt magával hurcolt – utalt Peresz a vonakodás másik okára az izraeli rádióban nyilatkozva. “Távoztunk a Gázai övezetből és Libanonból, ők meg csak folytatták onnan a lövöldözést, mint a bolondok.” Peresz hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Izraelnek fontolóra kell vennie a tárgyalások felújítását a palesztinokkal, amelyek hónapok óta holtponton vannak. “Módot kell találnunk az előrelépésre” – mondta a miniszterelnök-helyettes.

Olmert szombat hangoztatta, hogy találkozni szándékozik Mahmúd Abbász palesztin elnökkel. Bár Abbász is hajlik a találkozóra, a palesztinok a múltban feltételekhez kötették a tárgyalásokat, gesztusokat követeltek Izraeltől, például palesztin foglyok szabadon bocsátását. Izraelben azt mondják, nem engednek el foglyokat, amíg palesztinok által túszul ejtett katonájuk ki nem szabadul.

Olmert és AbbászKözben több izraeli miniszter is arra ösztökéli Olmertet, hogy mielőbb tárgyaljon Abbásszal. “A kormánynak gyorsan találkoznia kell minden előfeltétel nélkül Abu Mázennel (Abbásszal) – mondta újságíróknak a heti vasárnap kabinetülés előtt Ofír Pinesz-Paz kulturális és sportügyi miniszter, hozzátéve: “Ebből semmi rossz nem lehet, s javítaná pozíciónkat és regionális együttműködési esélyeinket a gonosz erőivel szemben.”

Jichák Hercog idegenforgalmi miniszter szerint “a (libanoni) háború után esélye van a diplomáciai folyamatnak”, s egy Olmert-Abbász találkozó a béke irányába mutathatna. Juli Tamír oktatási miniszter szintén úgy vélekedett, hogy “a térség nyugalmának helyreállítása érdekében tárgyalni kell Abu Mázennel”, továbbá Fuád Szinjóra libanoni kormányfővel és Basár el-Aszad szíriai elnökkel is.

(MTI/AP/AFP)

Comments are closed.