GAJDÓ ÁGNES
Genius loci
Fűzfa Balázs: „…Sem azé, aki fut…” Ottlik Géza Iskola a határon című regénye a hagyomány, a prózapoétika, a hipertextualitás és a recepció tükrében. Argumentum Kiadó, Budapest, 2006. 304 oldal, 1526 Ft
Kőszeg Magyarország egyik legkisebb városa, mindössze húsz kilométerre fekszik Szombathelytől, s ez a varázslatos határvároska sokakat kerített már hatalmába. A sgraffitós ház, ormán Szent Pál szavaival, a Jurisics Miklós védte vár komor falai, az eklektikus stílusban épült Hősök kapuja. Az egykori katonaiskola, Ottlik Géza regényének színhelye ma is iskola és kollégium, illetve nevelőotthon, az épület s a hatalmas park ősöreg fái ma is lenyűgözőek. A hely szelleme nem ereszti, aki egyszer is járt ott és olvasta Bébé, Medve és Szeredy viszontagságos kalandjait.
Fűzfa Balázs a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola oktatójaként 1995-ben indult hallgatóival az egykori cőgerek, katonaiskolások nyomában járva, s azóta a kőszegi-szombathelyi Ottlik-kultusz fáradhatatlan építője, az Ottlik-életmű lelkes kutatója. Az MTA Irodalomtudományi Intézetének Irodalomtörténeti füzetek sorozatában megjelent könyve egyben doktori értekezés is, melyet az ELTE bölcsészkarán védett meg 2004-ben.
A kötet címe sokat ígér. A szerző vállalása tiszteletre méltó, ám talán kicsit túlzott. Ilyen sokféle szemszögből vizsgálni Ottlik művét egyetlen tanulmányon belül hatalmas feladat. Igaz, Fűzfa jelzi, munkája „összességében elméleti bevezetése szeretne lenni egy olyan, későbbi elemzésnek, amely majd az Iskola feltáró, „gyakorlati” jellegű hipertextuális vizsgálatát végzi el, illetve amely alapja lehet egy, a szöveg minden keletkezésállapotát egyenrangúan és három dimenzióban interpretáló, vagyis genetikus, digitális, kritikai szövegkiadásnak”. (25.)
Az előszó és a bevezetés után a (Hipo)tézisek című rész következik, melyben Fűzfa az Ottlik-művet „az öntükröző narratíva „klasszikus” nagyregény”-eként, „”pszeudo-hiperregény””-ként jellemzi. A dolgozat három fő fejezetből áll: A (magyar) próza szöveghagyományai és az Iskola a határon; A regény poétikájának főbb vonásai; Hipertextuális jelentés- és szövegképzés. Az első nagy egységben szól a szerző a modernség szöveghagyományáról, a rövidtörténet és az anekdota műfaji tradíciójáról, a viszszaemlékezésről mint prózaformáról, de itt értekezik az Iskola „politikai”, „ideologikus” olvasatának lehetőségeiről is – párhuzamot vonva a Sorstalansággal.
A második nagy egységben Fűzfa Balázs a regény poétikáját értelmezi. Ottlik három regénye, a Továbbélők, az Iskola a határon és a Buda áll a vizsgálódás középpontjában, s a szerző ama hipotézisét igyekszik bizonyítani, hogy e három mű „lényegében ugyanannak a szövegépítménynek egy-egy opuszaként is felfogható” (117.).
A harmadik nagy egység – amely a hipertextuális jelentésképzés, szövegalkotás és komponálás köré szerveződik – töprengésre és továbbgondolkodásra késztető megállapítással indul: „Az emberi gondolkodás, úgy hisszük, alapvetően mindig is „hipertextuális” jellegű volt: vagyis asszociatív, hálózatos, ide-oda ugráló” (190.). Itt esik szó Esterházy Péter „rajzlap”-járól és a Buda első évtizedéről.
A Függelékben a szerző az Iskola-fogadtatástörténeteket és -befogadásvizsgálatokat felhasználva a recepció újabb összefüggéseire hívja föl a figyelmet, és kitér a regény tanításának-taníthatóságának kérdésére is. Itt közli Vezér Erzsébet paródiáját, a Kottlik Géza: Alreálisták a határon című írást.
A bőséges és igencsak változatos jegyzetapparátus majdnem olyan terjedelmes, mint a főszöveg. Még anekdotikus elemeket is találunk benne, például Bodnár György közlését, mely szerint „Ottlik „mérges” volt Mészölyre, mondván, „elírta” előle az ő egyik lehetséges témáját, pedig „nem is ért az atlétikához”.” (29. jegyzet) De a jegyzetekből értesülünk például arról is, hogy Kőszeg önkormányzata örömmel fogadta a leendő regionális irodalomtudományi intézet („Ottlik Intézet”) létrehozásának tervét. (514. jegyzet) A kötetet a felhasznált irodalom jegyzéke zárja, mely egyértelműen jelzi a szerző alapos filológiai és irodalomtörténészi munkáját.
Fűzfa Balázs sokféle kérdést és értelmezési lehetőséget fölvető tanulmánya olyan darabja az egyre bővülő Ottlik-recepciónak, amely továbbgondolásra és folytatásra érdemes. A genius loci varázsa és a választott tárgy iránti feltétlen ragaszkodás minden bizonnyal a szerző további munkáiban is fölfedezhető lesz majd.
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 36. szám
