Népszabadság * Szilvássy József * 2006. szeptember 9.
Beringer Nándor autószerelő: Szlovák kollégáimmal együtt röhögtünk Ján Slota baromságain…Kép: Somogyi Tibor Magasra csaptak az indulatok Szlovákiában. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezére, immár kormánypártiként ismételte meg magyarellenes kirohanásait. Feltehetően ezek hatására is, Nyitrán megvertek egy magyar nemzetiségű egyetemista leányt, mert az anyanyelvén beszélt a mobilján. Más dél-szlovákiai településeken is különböző, nacionalista indíttatású atrocitásokra került sor.
Szlovák és magyar futballstadionokban kölcsönösen gyalázkodó transzparensek jelentek meg. Magyar és szlovákiai civil szerveződések, értelmiségiek emelték fel a hangjukat a gyűlöletkeltés ellen. Némi tétovázás után léptek a pozsonyi politikusok is: a honatyák nagy többséggel fogadták el azt a nyilatkozatot, amely elítéli a magyarellenes incidenseket és az egyéb szélsőséges megnyilvánulásokat. Miként élik meg ezeket a feszült napokat a szlovákiai polgárok? Erre a kérdésre keres választ az alábbi riport.
Géza, nem tudsz felváltani egy ezrest? – hallom messziről a pozsonyi Miletic utcai piacon. Ahol Görözdös Sándor virágkereskedő szerint az elárusítók kilencven százaléka csallóközi magyar, a vásárlók csaknem kivétel nélkül pedig helybeliek. – Nem fél magyarul megszólalni? – kérdem Kiss Gézát, aki a Révkomáromhoz közeli Hetényből hozza fel szerdán és szombaton az odahaza megtermelt friss zöldséget. – Miért félnék? – kérdez vissza. – Nem bánt itt bennünket senki. Négy éve járok ide, a haverokkal mindig az anyanyelvemen beszélek, de emiatt a vásárlók még csak csúnyán sem néztek rám. Nekem nem a szlovákokkal van bajom, hanem a bevásárlóközpontokkal. Hozzák a fonnyadt árujukat, a jóég tudja honnan, istentelenül lenyomják az árakat. A káposztáért meg a répáért itt csak majdnem annyit kapok, mint tizenöt éve, a kiadásaim meg azóta legalább ötször nagyobbak. Ez okoz nekem álmatlan éjszakákat, nem a politikai helyzet! – csattan fel a hangja, aztán mosolygósra és szlovákra vált, mert vevője érkezett.
Képgaléria: Szlovákia – feszült napok
Hasonlóan vélekedik az ugyancsak csallóközi Beringer Nándor is, aki az egyik legnagyobb pozsonyi gépkocsiszervizben, a Valusek cégnél autószerelő. – Kollégáim közül a legtöbben a Pozsony környéki szlovák falvakból járnak be, jó szakik, igazi haverok. Sokáig együtt röhögtünk Ján Slota baromságain, de most ők is megijedtek egy kicsit. Nem örülnek a szlovák-magyar szócsatának, szégyellik a nyitrai magyar egyetemista leány megverését. Velünk, magyarokkal semmi bajuk, de azért néha mutogatják a lapokat, hogy már megint mit mondott az a Duray! Egyébként csak a fociról szoktunk vitatkozni, ugrattuk egymást, de most már nincs miért, mert a szlovákok törnek fel, a magyarok meg a béka micsodája alá süllyedtek – meséli szinte lélegzetvétel nélkül.
Másnap, hosszas próbálkozás után sikerült találkoznom három pozsonyi bőrfejűvel, akik a Slovan Bratislava szurkolói. Kikötötték, hogy nem fotózhatunk, azt sem írhatom meg, melyik pozsony-ligetfalui kocsmában állnak velem szóba. – A nagyszombati Spartakban néhányan lengyel zsidók, az Artmedia Bratislava főnöke magyar, a többi vezető cseh meg germán. A pozsonyi Interben komcsik és zsidók dirigálnak, egyetlen igazi szlovák csapat a Slovan! – szögezi le Rasto, aki informatikus az egyik helyi multicégnél. Társa, akit Lubónak szólítanak, tovább folytatja: – Nekünk nincs különösebb bajunk a magyarokkal, ha odaát ugrálnak. De itt fogják be a szájukat, vagy költözzenek a Duna túlsó partjára. A nemzetállamoké a jövő, az unió úgyis bedöglik! Ezért a magyarok vagy elköltöznek innen, vagy a szlovákokhoz állnak, ahogy már egyre többen annak is vallják magukat! – közli ellentmondást nem tűrően. – De hát ez a szülőföldjük! – vetem közbe. Megvillan a szemük: – És aztán? Amerikában kit érdekel, hogy szlováknak, négernek, a frász tudja kiknek hol a szülőföldje? Ott angolul, itt meg csak szlovákul kell beszélni, érti?
A Pozsonyhoz közeli Gútor magán viseli az elmúlt évtizedek történéseit. A negyven éve még színtiszta, mintegy hatszáz lélekszámú Duna menti magyar falut 1960-ban a csehszlovákiai területi átszervezés után kiszakították évszázados kötődéseiből és hatalmi szóval a Pozsony-vidéki járáshoz csatolták. Ezután iskolába, orvoshoz, munkába lassanként – a helyi németek második világháború utáni kiűzése után – a túlnyomórészt szlovákok lakta Misérdre (Dunajská Luzná), később az egyre inkább elszlovákosodó Szencre (Senec) jártak. A rendszerváltás után pedig tehetős szlovákok fedezték fel a takaros falut, néhány év alatt lakóparkokat alakítottak ki, ahol az ország szinte minden tájáról érkezett, többnyire Pozsonyban dolgozó vezető beosztású személyek telepedtek le családjaikkal. Az idén megszűnt a helyi magyar tannyelvű kisiskola. Mostanság a legtöbb őslakos keveréknyelvét pedig hovatovább már csak az érti meg, aki magyarul és szlovákul is tud. Terézia Buchalíková itt született, elmondása szerint tizenhat éves koráig csak magyarul beszélt. Aztán Pozsonyba került, a Matador gumigyárban dolgozott. 1963-ban budapesti hajókirándulása során ismerkedett meg későbbi szlovák férjével. Aki hajókormányos volt, s aki – miután bekopogtam hozzájuk – azonnal figyelmeztetett, hogy a házában ne beszéljünk magyarul. A gútoriak szerint Teréz asszony sem hajlandó immár magyarul megszólalni, a férje pedig állításuk szerint többször leköpdöste a helyi első és második világháborús emlékművet.
– Ez nem igaz! – csattan fel szlovákul az aszszony. – Az viszont igen, hogy ki nem állhatja meg hát én sem, a hencegő, butatótozó magyarokat! Ha hősködni akarnak, menjenek Magyarországra. Ott ordibálhatnak, itt meg majd ráncba szedjük őket. Néhány éve misét rendeltem Vladimír Meciar megsegítésére, májusban meg rendes szlovák kormányért mutatott be szentmisét a helyi pap. Isten meghallgatta a kérésemet, mert Fico, Meciar meg Slota jutott a hatalomra. Mindhárman jó szlovákok, csak az a Slota ne inna annyit…. Egyébként a fiam is pap, most Egyházgellében kénytelen magyarul is megtanulni, mert ott mindenki nagy magyar. Itt Szlovákiában! Közbevetem: – Nem ez a természetes? II. János Pál pápa is szorgalmazta az anyanyelven bemutatott szertartásokat.
– Szerintem az a természetes, ha Szlovákiában mindenki szlovákul beszél! – vág vissza. A közeli Somorján a helységnévtáblák jelzik azonnal a nemzetiségi feszültségeket. Az egyik helyen a szlovák feliratot mázolták be, néhány méterrel arrébb ledöntötték a magyar táblát, miként több más csallóközi településen is. – Nyolc évig nyugalomban éltünk, most meg esténként Pozsonyból érkeznek villogó szemű fiatalok, akik beülnek az itteni vendéglőkbe. Isznak és fülelnek. Ha magyar szót hallanak, máris verekedni akarnak. Néhány pofon már elcsattant, de szerencsére nagyobb baj még nem történt, de bármelyik pillanatban megismétlődhet itt is a magyarverés, ha a politikusok nem térnek észhez – tájékoztat Bárdos Gábor, a polgármesteri hivatal jegyzője.
Nyitra előtt rendőrök igazoltatnak. – Írja meg, hogy biztosan elkapjuk azokat, akik megverték a magyar egyetemista leányt! – adja vissza az irataimat az egyenruhás férfi. Az utcákon feltűnően sokan járőröznek. László Béla professzorhoz, a Konstantin Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánjához kopogok be: – Egyetemi városunk mindig is a toleranciájáról volt híres. Ezekben a napokban legalább ezerötszáz magyar nemzetiségű egyetemista kezdi meg vagy folytatja intézményünkben és az agráregyetemen a tanulmányait – érvel beszélgetésünk során. Hozzáteszi: – A félelem légkörében nem lehetne hosszú hónapokig élni, tanulni, de szerencsére lassanként megnyugszanak a kedélyek. Barak Eszter harmadéves, hungarológia szakos hallgató nem tagadja, kissé megszeppenve tért vissza a dél-szlovákiai városba. – Remélem, nem esik bántódásunk, de annyi biztos, hogy egy ideig halkabban beszélünk majd az utcán, buszon magyarul – közli. Kolléganője folytatja: – Talán az lenne a legjobb, ha ezt a kart áthelyeznék a révkomáromi Selye János Egyetemre. Mert ott nagyobb biztonságban éreznénk magunkat, erősödne a nemrég megnyílt intézmény is. Tudom, az oktatóknak ez a változás kellemetlen lenne, de szerintem számukra is ez lenne a távlatos megoldás – érvel határozottan. Amikor a nevét kérdem, elbizonytalanodik: – Inkább ne írja meg, mert ez nemcsak az én véleményem. A révkomáromi járás falvaiból több ezren járnak naponta a Nokiába és más magyarországi céghez dolgozni. Ennek köszönhetően a térségben lényegesen csökkent a munkanélküliek aránya. Marcelházáról a betanított vendégmunkásokkal teli bérautóbusz hajnali és délutáni öt előtt indul. – Mi csak azért aggódunk, nehogy annyira elmérgesedjen a két ország viszonya, hogy elveszítjük a munkánkat. Mert még a gyengülő forint ellenére is jól keresünk odaát, ahol semmi gondja annak, aki tisztességesen dolgozik. Egyébként mi nyugtatjuk komáromi, dorogi és más magyarországi társainkat, akik naponta kérdezgetik aggódva, hogy mi a helyzet nálunk, nem bántanak-e bennünket – feleli érdeklődésemre Marhacs Irén, aki a Nokiában operátor. Társai egymás szavába vágva bizonygatják, hogy nem lehet különösebb baj, mert hangoskodnak, provokálnak ugyan, de elenyésző kisebbségben vannak mindkét országban a félbolond szélsőségesek és a nacionalista politikusok.
Érsekújváron nem hajlandók nyilatkozni azok, akiknek a lakásajtójára nemrég filctollal írták rá a Tiso-féle fasiszta szlovák államban használt, hírhedt jelszót, hogy „Magyarok, takarodjatok a Duna túlsó partjára!” – Tudja, itt jártak, aztán beidéztek minket a rendőrök. Tanúnak, de úgy beszéltek velünk, mint a bűnösökkel, holott áldozatok lennénk. Vissza is vontuk a feljelentést, így aztán hivatalosan semmi sem történt – rebegi az egyik asszony, miközben ijedten körbetekint, majd hirtelen bezárja előttem a már megtisztított bejárati ajtót.
– Szerintem azok a szlovák tévécsatornák mérgezték meg a jelenlegi légkört, amelyekben Ján Slota hőbörgései túlontúl nagy teret kaptak. Ezreket hergeltek fel, s ugyanennyi magyart pedig felháborítottak ezzel. Megmételyezték az egyszerű emberek napi kapcsolatait is. Vendéglőkben, üzletekben, kisvárosi focipályákon máig újra olyan gyűlölködő mondatok csattannak fel, amelyeket már-már elfelejtettünk. Sok víz folyik le a Dunán meg a Vágon, amíg sikerül lecsillapítani az indulatokat, mert ez sokkal nehezebb, mint olajat önteni a tűzre! – vélekedik Juraj Gajdosík, a párkányi Szlovák-Magyar Barátságért civil szerveződés elnöke.
– Nálunk nem nemzetiségi, hanem súlyos megélhetési gondok borzolják a kedélyeket. A hét elején ugyan elloptak néhány helységnévtáblát, de szerintem azért, mert alumíniumból készültek, s ezért feldarabolva jól értékesíthetők a fémhulladékot felvásárló helyi cégben. A műanyagból készült magyar feliratokat nem bántották – válaszol határozottan Cirfus István, a gömöri Rimaszombat polgármestere. – Ide készült, de végül Romániában telepszik le a német Dräxlmaier cég, amely ezerkétszáz új munkahelyet ígért. E héten bezárt a Heineken helyi sörgyára is. Így aztán már csaknem harmincszázalékos a munkanélküliek aránya. Ez már tragédia, amely magyart, szlovákot egyaránt sújt. Aki teheti, elköltözik innen. Nem segített rajtunk sem az előző kormány, amelynek pedig a Magyar Koalíció Pártja is tagja volt, de eddig az új pozsonyi kabinet sem törődik ezzel a régióval. Mi ezért kesergünk! – sóhajt mélyet a polgármester.
Körútunk végén Roman Dzsambazoviccsal, a neves szlovák szociológussal osztom meg a tapasztaltakat. – Két égető problémát látok Szlovákiában, de más közép-európai országban is. Nálunk is tovább élnek bizonyos mítoszok, hamis vélekedések, berögzött sztereotípiák a magyarok állítólagos ezeréves elnyomásáról. Mindezeket az előítéleteket máig nem sikerült feloldani jórészt még a történelemkönyvekben sem, százezrek tudatában pedig végképp nem. Emiatt ezek a tévhitek makacsul tovább élnek. Ráadásul a szlovákiai városokban, elsősorban Pozsonyban, Kassán, Zsolnán és Nyitrán a fiatalok körében az elmúlt években olyan szubkultúra ütötte fel a fejét, amely utcai erőszakcselekmények révén vezeti le a fölös energiákat. Pedig ezeknek a fiataloknak a dühe, elkeseredése szociális és megélhetési gondjaikból vagy pedig a már említett mítoszokból fakad. Ezenkívül a felméréseink szerint Szlovákia a többi uniós tagországokhoz képest jelentősen lemaradt a toleranciára nevelésben, kimúltak az elmúlt évtizedekben elindított programok. – Többek között ezért harapódzik el a más nemzet képviselőivel, a színes bőrűekkel szembeni gyűlölködés, bizalmatlanság. Ezért erősödik a tekintetnélküliség, a mássággal szembeni erőszak. Ahonnan már csak egy apró lépés választ el a nyílt erőszakig, a durva cselekedetekig. Ezek a csoportosulások egyre agresszívebbek. Ma már elegendő az is, ha valaki zsidónak néznek, vagy akár csak magyarul beszél az utcán. Máris nekirontanak.
Hosszas szünet után teszi hozzá: – Nagy a felelőssége a politikusoknak, értelmiségieknek, tulajdonképpen minden jó szándékú embernek. Óriásit téved és hibázik az a közéleti személyiség, aki elbagatellizálja a súlyos incidenseket és az egyre nyugtalanítóbb jelenségeket. Mert itt és most is igaza van a maguk Illyés Gyulájának: növeli, ki elfedi a bajt.
Pozsony, 2006. szeptember
