Forrás: Magyar Hírlap

Habeas corpus

A kérdés szakértőinek számító és a tapasztalatukra méltán büszke közép-európai népek mai (fejlett) álláspontja szerint az állam feladata a nacionalizmus helyes szintjéről való gondoskodás. Ez a vélemény évszázadok bölcsességét tükrözi, és különösképpen megdönthetetlennek látszik a múlt tükrében, amikor az államok (khmm…) nem voltak mindig képesek ezt az óhajtott egyensúlyt eltalálni. Kitapintható viszont benne a ragaszkodás is a mi édes világunkhoz, amelyben a nemzeteknek megvannak a másokéval össze nem keverhető jegyeik, mindegyik a saját szemében magasabbra hivatott a másiknál, és ha az egyik nem is érdeklődik a másik iránt (úgy szervezetileg), képes vele (némi megalkuvás árán) együtt inni. Így él a fejlett szlovák a fejlett magyarral, az utóbbi meg a fejlett románnal az európai házban.

A nacionalizmus nem tenyészhet, mint a dudva az árokparton, de nem is zárandó növényházakba, ebben mindenki egyetért, akit a Macedóniától Pomerániáig terjedő hol összeszűkülő, hol kiszélesedő földrajzi sávba vetett a vakvéletlen és a ius sanguinis. A helyesen kultivált nacionalizmus egészséges, benne nagyfokú életerő, robusztus identitás és magasztos delíriumok rejlenek (költőiek mármint), meg egyébként is az anyatejjel egyízű, az apai öleléssel egyillatú, és az iskolában is ezt tanulni. Vadhajtásai vannak, ezt kár lenne tagadni, de azokról, ha tudunk is, jobbára nem tehetünk (a harmincas években több száz galíciai ukrán falvat kollektíve kiirtó lengyelek, Kossuth türelmetlensége, a délvidéki magyar vérengzések, az Istóczyban kirügyező és Szálasi csendőrségével virágba boruló magyar antiszemitizmus, a Hlínka-gárda, a Vasgárda stb. rémtettei, a boszniai genocídium és a magyarverések egytől egyig “kilengések”, “reakciók”, vagy mások számlájára írandók, és mint ilyenek elkülöníthetők az eszme fősodrába tartozó költészeti alkotásoktól, hímzett terítőktől és cigányviccektől. Ilyen fejletten és disztingváltan gondolkodunk mi (meg kell a szívnek hasadni).

Mármost a nacionalizmus elsősorban állami eszme, az államok javát szolgálja, nota bene, államok tartják fenn, ezért van abban ráció, hogy az államok őrködnek az integritása felett, amelynek békében békésnek, háborúban háborúsnak kell lennie.

Momentán béke van, a nacionalizmusnak gazdasági és társadalmi kohéziós célokat kell szolgálnia, ezért a nacionalizmust – Magyarországra térve – nem Csurka keretlegényei vagy Pető Iván történelemkoncepciója, hanem Gyurcsány agyaglábú politikai stratégiája és Göncz Kinga külügyi tapasztalata fogja meghatározni. Ebbe belefér a kérdés teljes szétbeszélése Tom Lantos és mind a száznegyvenhét vármegye művelt ifjúságának bevonásával, az erdélyi magyar autonómiáért vagy ellene folyó magyar belháború, szomszédjaink szűkkeblű, provinciális kisebbségi politikája, és az Európai Unió teljes ignoranciája a kérdéssel szemben. De az állam – megkérném – ne tegyen úgy, mintha nem volna “érdekeltsége a nacionalizmusban”. Meglehet ez az érdekeltség most ártatlanabb, mint másoké, vagy mint lehetne. De tisztázzuk: ha nem lenne állam, nem lenne nacionalizmus sem.

Miért van, hogy a következő kérdésekre nincs válasz a magyar államszolgáktól? Mely életkorban tervezik bevezetni a szomszédos népek történelmének és nyelvének tanulmányozását az iskolákban? Mikor viszik el mondjuk szaunába a népek által felkent kormányzati partnereiket, hogy megtalálják végre a közös nyelvet? Mikor fognak hozzá elmagyarázni Európát a nemzetileg már túlképzett magyaroknak? Egyelőre csak ennyi.

Béndek Péter

filozófus

Comments are closed.