Forrás: HVG

Idézetgyűjteményt állított össze az SZDSZ Tarlós István ellenzéki főpolgármester-jelölt elszólásaiból, de a Fidesz is egy Gyurcsány- elszólást választott plakátkampánya mottójául. Nem egyértelmű, hogy egy elszólás mikor stigmatizál, és mikor lesz belőle aranyköpés.

“Ne ravaszkodj, mert leverem a szemüvegedet, és rá is ugrok” – egyebek mellett ezekkel a kicsit tréfásnak szánt szavakkal utasította rendre Tarlós István, óbuda-békásmegyeri polgármester az egyik MDF-es helyi képviselőt a III. kerületi önkormányzat július 27-ei ülésén. A beszólás – ami az elkövető utólagos védekezése szerint egy hosszú, fárasztó munkanap végén hangzott el, és a hangfelvételek tanúsága szerint korántsem tűnt olyan véresen komolynak, mint a leírtak alapján – arra indította a szabaddemokratákat, hogy Best of Tarlós címen nyilvános fórumot nyissanak a párt honlapján.

Könnyen lehet azonban, hogy a Tarlós lejáratására nyitott oldallal a szabaddemokraták voltaképp öngólt lőnek, és a tavasszal bevált recept – amikor Mikola Istvánnak, a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltjének aranyköpéseiből tettek közzé egy csokrot – ezúttal nem jön be. Miközben ugyanis elkötelezett támogatóik alighanem ezúttal is jól szórakoznak-szörnyülködnek majd az inkriminált mondatokon, az akció egyben ingyenpropagandát is jelenthet az egyelőre a szélesebb körű ismertségért is küzdő Tarlósnak.

Furcsa lélektana van a politikusi elszólásoknak és fogadtatásuknak. Miközben egy-egy véletlen elszólás a maga leplezetlenségében mutathatja meg a nyilatkozót, a rendszerváltás óta eltelt idők tapasztalatai és a politikai legendáriumok azt bizonyítják, olykor a politikában is segíthet a megszólalónak a sztárvilágból ismert “mindegy mit, csak beszéljenek róla” effektus. A heves vérmérsékletéről elhíresült későbbi kisgazdavezér, Torgyán József például a kilencvenes évek elején már mezítlábas képviselőként is számtalanszor ragadtatta magát az alkalom szülte elszólások, beszólások “kihangosítására” (lásd Hordók és szónokok című írásunkat). Ugyanakkor alighanem ezeknek is szerepük volt abban, hogy a kisgazda politikus nagyon hamar széles körű ismertségre tett szert: 1992 tavaszán már csak Göncz Árpád köztársasági elnök és Antall József kormányfő volt ismertebb nála.

Második rész

A tipikus elszólások olyan rejtett közlést takarnak, amit a beszélő valójában nem szándékozott kimondani, vagy kétértelműségük miatt nyilvánosságra kerülésük kellemetlen helyzetet teremtett a beszélő számára. Ilyen volt például Dávid Ibolya MDF-elnök 2001-ben igazságügy-miniszterként tett áthallásos nyilatkozata arról, miszerint “nem értek a focihoz”. A minisztert az egyik kereskedelmi televízió szólaltatta meg a Ferencváros eladása kapcsán. Ám minthogy a MIÉP úgy “reagálta le” az alaptörténetet, hogy “a mindenkori tehetős zsidó polgársághoz kapcsolt MTK privatizálná a nemzeti Fradit”, Dávid magyarázkodásra kényszerült. Mint utóbb Fröccsen a sár címmel a Népszabadságban megírta, ő csak az alaphírt kommentálta, és az antiszemitizmus minden fajtáját elítéli.

Gyakran a szövegkörnyezetből sem mindig egyértelmű, hogy egy-egy élesebb, élcesebb kijelentés elszólás volt-e, vagy nagyon is tudatos kijelentés. Olykor pedig némi szerencse vagy épp szerencsétlenség is kell ahhoz, hogy egy-egy politikusi elszólást felkapjon a média. Így járt például 2004-ben a Terror Háza Múzeum előtt tartott, Virággal az újnyilasok ellen elnevezésű rendezvény előtt társainak egy otromba tréfát elsütő Zuschlag János MSZP-s képviselő, aki parlamenti mandátumáról való lemondással fizetett az áldozatokra utaló “azoknak már nem volt hideg” poénért.

A kompromittáló elszólásokra láthatóan utazó HírTv – amelyik korábban Zuschlagot leleplezte – legutóbb Demszky Gábornak okozott kínos perceket egy olyan felvétel közzétételével, amelyen a főpolgármester arról biztosít egy segítséget kérő választót, elintézi a 9 ezer forintos BKV-bírságát, ha átadja neki a papírokat. A főpolgármester utóbb úgy kommentálta, nem akart eltussolni semmit, saját pénzéből készült befizetni a bírságot.

Tényfeltáró újságírói munka gyümölcseként vált közkinccsé az is, hogy a 2004-es uniós választási felkészülés idején – az Index egyik helyszíni tudósítása szerint – Tóbiás József MSZP-s pártigazgató úgy oktatta kampánystábja tagjait: “Ne legyünk szemérmesek abban, hogyan juttassuk el az üzeneteket a polgárokhoz. Ezen a meccsen fair play-díjat nem osztanak.” Az idén tavaszi felkészülésben Orbán Viktor is hasonlókat mondott egy szűkebb pártfórumon, arra biztatva társait, akár a kampánycsend megsértése árán is mozgósítsák híveiket, amiért később majd elmarasztalják, de “a jogászok meg megvédenek, oszt jó napot”. Orbánhoz kötődik az az elszólás is, amit Rajnai Attila halászott ki a tokaji szőlőügyekkel kapcsolatos feljegyzésekből az állami támogatások megszerzésével kapcsolatban – e szerint “ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet”. De elemzők szerint a Fidesz elnöke akkor is elárulta magát, amikor tavaly decemberben a választások időpontját latolgató államfőnél tett látogatása után kikotyogta: “125 nap van hátra”.

Többször késztette magyarázkodásra pártját Kövér László Fidesz-alelnök is, aki beszédeiben előszeretettel használ vitriolos fordulatokat, nemritkán túllőve a célon. Ilyen volt a híres-hírhedt 2002-es “köteles beszéd” (egy szombathelyi fórumon azt ajánlotta az Orbán-kormány által kampányeszközként bevetett olimpiarendezés ötletét megkérdőjelezőknek, hogy akaszszák föl magukat), vagy az az ártatlanabb, Dávid Ibolyának címzett felszólítás, hogy a “borotválkozótükör” előtt nézzen szembe a lelkiismeretével.

Harmadik rész

A kötetlenebb fórumok, lakossági gyűlések, a pártrendezvények, úgy tűnik, szinte determinálják, hogy megszülessék egy-egy veretesebb elszólás, illetve “bődülés”. A beszélő ilyenkor maga is védtelenebb: hajlamos arra, hogy az övéi között szabadjára engedje képzelőerejét, és kevésbé válogassa meg a szavait. Ebbe a csapdába futott bele Mikola is, amikor egy idén tavaszi fórumon a szingli hordákkal kapcsolatos apokaliptikus vízióját megosztotta az egybegyűltekkel, a kongresszuson pedig arról beszélt, hogy a határon túli magyaroknak adandó választójoggal húsz évre minden megoldódna. Igaz, utóbbi elszólás szocialista ellentétpárjára is akad példa. Veres János pénzügyminiszter idén áprilisban szabolcsi polgármesterekkel beszélgetve például azt találta mondani: azon múlik, hogy a térség mennyi fejlesztési pénzben fog részesülni, hogy “milyen választási eredmény születik”.

A fesztelenebb előadásmód egyik velejárója a bakizás. S mivel a kötetlenebb formák alkatilag is közel állnak Gyurcsány Ferenchez, neki sem kell a szomszédba mennie egy-egy ügyetlen vagy durva elszólásért, politikai baklövésért. Az időről időre verbálisan elszálló kormányfő egyik elemzője, Paul Lendvai szerint Gyurcsánynál szinte már betegség, hogy beszédével nem mindig tudja nyomon követni a gondolatait, ebből fakadnak folyamatos elszólásai. Az “akinek öregecskedő felesége van, fiatalabbat érdemelne” fordulat vagy a “bérmálkoztam is egy darabig” (ami valójában egyszeri aktus lehet) 2004-es elszólások még csak a kormányfő renoméját tépázták meg. Az viszont már diplomáciai bonyodalmakat is okozott, amikor feneketlen jókedvében az MSZP 15. születésnapján azt találta mondani, a szaúdi focisták ellen játszó magyarok “halált megvető bátorsággal játszottak az arab terroristák ellen”.

Gyurcsány a parlamentben is többször rúgott öngólt. Szónoki hevületében például egy tavalyi ülésen még az is kibukott belőle, hogy Orbán “fogja be a száját!”. Máskor költői túlzásokkal nyitott támadási felületet: például azzal, hogy Magyarországon “stabil és nagy a jólét”, vagy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) a reformokkal kapcsolatban nyár elején mondottakkal, “nem kell félni, nem fog fájni”. Hogy utóbbi milyen magas labda volt, abból is látszik, hogy a Fidesz most ezt a mondatot választotta a “Gyurcsány-csomagot” pellengérre állító plakátkampánya mottójául. De kioktató hangnemű elszólásai számát gyarapította a kormányfő azzal is, amikor az OÉT ülésén júniusban azzal förmedt rá a szlovákok versenyképesebb adókulcsaira hivatkozó Széles Gáborra, hogy “el lehet menni Magyarországról”. Az “elküldés” már-már ragályos politikusi elszólás. Megtörtént ez 16 évvel korábban Beke Kata művelődési államtitkárral is. Ő az elégedetlenkedő tanároknak mondta, hogy elmehetnének takarítani. Legutóbb pedig még az SZDSZ ügyvivője, Horn Gábor is mondott hasonlót: akinek nem tetszik Budapest, elmehet innen.

Miközben egy-egy szerencsétlenül megfogalmazott mondat stigmatizálhatja a megszólalót, mások – eredeti tartalmuktól megfosztatva – a politikai folklór részévé válhatnak. Ma már inkább csak megmosolyogtató például Torgyán József – sajátos akcentusához kötött – “Monnyon le!” felkiáltása, s a jelek szerint ezen az úton jár Orbán “Oszt jó napot”-ja, illetve Gyurcsány “Mi az hogy?! Nagyon is!”-e is.

DOBSZAY JÁNOS

Comments are closed.