Forrás: RTL Klub

Senki nem volt megijedve – Bozsik Péter szövetségi kapitány szerint ezért győzött a magyar labdarúgó válogatott Boszniában. A Norvégia elleni sima hazai vereség után a magyar csapat szerda este meglepetésre, 3-1-re győzött idegenbeli Eb-selejtezőjén.

Már a meccs elején jelezte a piros mezes magyar válogatott, hogy nem feltett kézzel lép pályára Boszniában. Torghelle helyzete és Huszti kapufája is mutatta, ez nem a Norvégiától vereséget szenvedő csapat.

A 36. percben aztán a gól is megszületett: Szpahics rángatta meg Huszti Szabolcsot a 16-oson belül, a 11-est pedig a sértett értékesítette. Nem sokkal később a vehemensen reklamáló Szpahics miatt emberhátrányba is kerültek a bosnyákok, amelyet Dárdai már a szünet előtt majdnem kihasznált.

Fordulás után az első magyar szögletből Gera Zoltán ritkán látható módon mellel szerzett gólt -a lassításból úgy tűnik, inkább szerencsés, mint tudatos mozdulattal-, majd két percre rá Dárdai hozta zavarba a hazai védőket, és a kapuba gurította a szerzett labdát.

Bár Bosznia-Hercegovina szépített büntetőből, a magyarok előtt adódtak a nagyobb ziccerek: Huszti és Torghelle akár újabb gólokat szerezhetett volna. A szövetségi kapitány azt is elárulta, mi a titka annak, hogy ezúttal miért nem remegtek meg a lábak a csaknem 30 ezer néző teremtette pokoli hangulatban.

„Hát talán az, hogy nem tudunk bosnyákul. Én azt éreztem mindenkin, hogy feldobottak tulajdonképpen ettől a légkörtől” – mondta Bozsik Péter, szövetségi kapitány.

3-1-es győzelmével a magyar válogatott így is csak rosszabb gólkülönbségével szorul a csoport 5. helyére.

Európa-bajnoki selejtezők, 2. játéknap:

A csoport: Azerbajdzsán-Kazahsztán 1-1, Örményország-Belgium 0-1, Finnország-Portugália 1-1, B csoport: Litvánia-Skócia 1-2, Ukrajna-Grúzia 3-2, C csoport: Norvégia-Moldávia 2-0, Törökország-Málta 2-0, D csoport: Szlovákia-Csehország 0-3, E csoport: Oroszország-Horvátország 0-0, Izrael-Andorra 4-1, F csoport: Svédország-Liechtenstein 3-1, Izland-Dánia 0-2, G csoport: Bulgária-Szlovénia 3-0, Albánia-Románia 0-2.

Folytatás október 7-én Törökország ellen, a meccset az RTL Klub élőben közvetíti!

Comments are closed.