Barbárok
Nagy nap volt a szombat Irán legolvasottabb napilapja, a Hamshahri életében. Ekkor hirdettek ugyanis győztest a néhány hónapja elindított Holokauszt-karikatúra versenyben, melynek „alkotásait” a Teheráni Karikatúra Házban állították ki. Mint ismeretes, a versenyt a Mohamed-karikatúrákra válaszképpen találta ki a lap, mondván, ezzel is tesztelni kívánják mennyire pártatlan a „Nyugat”, ha a sajtószabadságról van szó. A verseny szervezői tehát analógiát véltek felfedezni a két eset között. És hogy a válaszcsapás teljes legyen, éppen a szombatnapot választották az eredményhirdetés napjául. Mielőtt azonban elégedetten hátradőltek volna a „vicces” akció sikere fölött érzett – nyilván mélységesen vallásos – örömükben, érdemes lett volna alaposabban átgondolniuk a vélt analógia alapvető defektusait. Így talán elkerülhették volna, hogy most az emberiség történelmének egyik legborzalmasabb bűncselekménye fölött vihorászó idiótáknak tekintsük őket. Vagy éppen az elkövetőkkel szimpatizáló, tébolyult gazembereknek.
Nézzük tehát a tényeket. Míg az eldugott dán lapban megjelent Mohamed-karikatúra az iszlám vallás nevében ártatlanokat lemészárlók torz ideológiájának kifigurázásáról szól, addig a Holokauszt-karikatúra az ártatlan emberi lények halála fölött való „viccelődés”. Vagyis míg a Mohamed-karikatúrák célja a vallás nevében való gyilkolás pellengérre állítása volt, aközben a Holokauszt-karikatúrák azon embermilliók sorsán poénkodik, akik egy hasonlóan őrült ideológia, emberiség ellenes bűncselekmények tényszerű áldozataivá váltak. Egyik oldalon az elkövetőkről, másik oldalon az áldozatokról van tehát szó. Nem mellékes hangsúlyt ad a karikatúráknak az is, hogy mindeközben az iráni elnök Izrael térképről való letörlését hangoztatja. Az iráni lap vallási érzékenységre hivatkozva háborodott fel a Mohamed-karikatúrák miatt, azonban teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy aki ártatlanul legyilkolt emberek halálán, tényleges bűncselekményeken röhigcsél, abból nem pusztán a sokat emlegetett „vallási érzékenység”, hanem az a minimális érzelmi és intellektuális kultúra is hiányzik, ami az embert emberré teszi. Az iráni lapszerkesztők tudatalattijában lappangó – talán kisebbségi? – komplexusokat és intellektuális beszűkültséget jól jellemzi egyébként, hogy nem pl. a dán miniszterelnökről kértek karikatúrákat (persze nem mintha neki bármi köze lett volna a rajzokhoz, de mégis csak dán), hanem az üggyel semmiféle kapcsolatban nem lévő zsidóság és egyben az emberiség történelmének egyik legtragikusabb eseményéről.
A sajtószabadság teszteléséül is szánt iráni sajtókezdeményezés fenti okok miatti diszkvalifikálása mellett azonban a „B-döntőben” mégis eredményt hirdethetünk. Az iráni kezdeményezés kiagyalói és támogatói ugyanis olyan óriási öngóllal veszítettek, melyet úgy tűnik, még maguk sem vettek észre. A Mohamed-karikatúrák ellen tiltakozó, tébolyult tömegek által véghezvitt randalírozásokkal szemben sem Izraelben, sem Európában, sem az Egyesült Államokban – egyszóval a „Nyugaton” – nem vonultak utcára ártatlan embereket eltipró, épületeket és autókat gyújtogató, gépfegyvereket ropogtató, iráni zászlót égető tömegek. Sőt, effélére muszlim országokban élő „nyugatiak” sem vetemedtek. Ez utóbbi fegyvertény jelentőségét természetesen csökkenti, hogy míg a nyugaton milliós muszlim tömegek élnek, akik a jobb élet és a szabadságjogok biztosítása miatt vándoroltak ezen térségekbe, addig a nyugatról eleddig különös módon nem indult hasonló elvándorlás a muszlim országok felé.
A fentiek magyarázatául a muszlimként felnőtt, szír-amerikai pszichiáter, Wafa Sultan elhíresült – az al-Jazeera arab televízióban elhangzott – szavai kínálkoznak, melyek szerint valójában nem pusztán a vallások összeütközésének, hanem a barbaritás és a modernitás között folyó küzdelemnek vagyunk tanúi a szélsőséges iszlamisták és a „Nyugat” közötti küzdelemben: „Csak a muszlimok védik a hitüket templomok felgyújtásával, gyilkolással és nagykövetségek lerombolásával. Ez az út semmiféle eredményhez nem vezet. A muszlimoknak meg kell kérdezniük maguktól, hogy mit tehetnek az emberiségért, mielőtt azt követelik, hogy az emberiség tisztelje őket.” Az iráni lapszerkesztők többre vinnék, ha erről a problémáról indítanának vitát. Ehhez azonban az iráni társadalom és értelmiség azon józan részének közreműködésére lenne szükség, akiknek szabadságjogait a jelenlegi politikai-vallási rezsim jelenleg lábbal tiporja.
A szerző vallástörténész
Buda Péter
