Forrás: Magyar Hírlap

„Ha háborút kellene indítanunk Szíria ellen, nem gyakorolnánk önmérsékletet …”

Izrael sokkal keményebben odacsapna Szíriának, mint ahogy Libanonnal tette – jelentette ki Ehud Olmert, és hozzátette: az egyoldalú lépések már nem jelentenek megoldást az izraeli-palesztin konfliktusban.

„Ha háborút kellene indítanunk Szíria ellen, nem gyakorolnánk önmérsékletet az erő alkalmazásában, ahogyan Libanonban tettük” – közölte a knesszet külügyi és védelmi bizottságának ülésén Ehud Olmert. Az izraeli kormányfő megismételte, hogy a terroristák, akik Izrael elleni akciókat hajtanak végre, Damaszkuszon keresztül érkeznek. A zsidó állam ezért többször is megüzente Szíriának: magatartása „nem teszi megfelelő tárgyalópartnerré” – idézte Olmertet a Haarec internetes kiadása.

A kormányfő azt is elismerte, hogy a libanoni háború után az egyoldalú lépések politikája – Ciszjordánia tervezett kiürítése – már nem releváns, a kormány prioritásai megváltoztak.

A kormányfő azért szólalt fel, mert a bizottság a libanoni eseményeket vizsgálja, s nem csupán a harmincnégy napos háborút, hanem mindent, ami 2000, az izraeli kivonulás óta történt.

Vizsgálat indulhat az izraeli miniszterelnök ellen

Izrael főszámvevője büntetőjogi vizsgálat indítását javasolta Ehud Olmert miniszterelnök ellen azzal gyanúval, hogy még kereskedelmi miniszterként „nem helyénvaló” politikai kinevezéseket hajtott végre. Az izraeli televízió 10-es csatornájának hírei szerint Micha Kindenstrauss főszámvevő vasárnap juttatta el indítványát Menahem Mazuz főügyésznek, négy kinevezést kifogásolva. (Reuters) Ran Cohen, a baloldali Merec képviselője szerint bár a kormányfő nem mondta ki, üzenete világos volt: nem tárgyal sem Szíriával, sem a palesztinokkal, és nem akar állami bizottságot felállítani a libanoni háború kivizsgálására. Ez utóbbi miatt egyébként a bal- és a jobboldalról is éles bírálatok érték – értesült a Jediot Ahronot. A lap idézi Olmertet: „Nem fogom jóváhagyni egy hivatalos vizsgálóbizottság létrehozását, amely megbénítaná az egész rendszert. Mindenki a saját jogi védelmével lenne elfoglalva, a vizsgálat pedig hosszú ideig tartana.”

MH

Comments are closed.