Forrás: MA

A világ több országából, az amerikai földrészről és Ázsiából is érkeznek hívek Salkaházi Sára boldoggá avatására.

2006.09.05 07:24 Népszabadság

A szertartást, amelyet a tervek szerint több tévécsatorna is élőben közvetíti szeptember 17-én, vasárnap délelőtt rendezik Budapesten, a Szent István-bazilika előtt. Az eseményen jegy és meghívó nélkül bárki ingyen részt vehet.

XVI. Benedek változtatott az eddigi szokásokon, és engedélyezi, hogy a boldoggá avatást abban az országban rendezzék, ahol az illető meghalt. Hasonló eseményt 1083 óta nem tartottak Magyarországon.

Salkaházi Sára szociális testvér a vészkorszak idején zsidó üldözötteket mentett. A nyilasok egy feljelentés nyomán hurcolták el és lőtték másokkal együtt a Dunába 1944. december 27-én. Erdő Péter bíboros, a katolikus püspöki kar elnöke bejelentette, hogy a szertartáson Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi is felszólal majd.

Erdő Péter megjegyezte, hogy Salkaházi Sára vértanúságáról évtizedekig nem lehetett beszélni a nyilvánosság előtt. Salkaházi Sára és a vele együtt elhurcolt Bernovits Vilma hitoktató emlékét 1989-től márványtábla őrzi a kivégzés helyszíne mellett. Az emléktáblát ismeretlenek két alkalommal összetörték. Úgy látszik – mondta a bíboros -, hogy nem mindenkinek a gondolatvilágába illik bele, amit Salkaházi Sára tett.

Comments are closed.