KONDOR FERENC
Marci és a Szépség
Televízió
Az az igazság, hogy ha meghalljuk vagy elolvassuk azt a szót, hogy Miss Hungary, vagy netán azt, hogy Miss Universe, akkor bennünk mindig Fásy Ádám tehetségtől sugárzó és szép férfiarca idéződik föl, s ettől mi nagyon el tudunk kedvetlenedni, e szavakat tehát úgyszólván töröltük a szókészletünkből, de a mögöttük húzódó tartalmakkal sem foglalkozunk szinte soha. Ezért amikor a műsorújságban szorongva vadásztunk valami nézhetőre, és először megpillantottuk e címet: Miss Universe 1929 – a Szépség útja, Lisl Goldarbeiter, az első világszépe, nos akkor már lapoztunk is volna tovább sebesen, de a másik oldalon megláttuk, hogy a film Forgács Péter új dokumentumfilmje, így hát megtapadtunk, és viharos gyorsasággal képernyő elé ültünk; vetkőzzük le előítéleteinket, hátha nem bánjuk meg. Nem bántuk meg, sőt. Egy tüneményes, ragyogóan kimunkált, megkomponált kitűnő dokumentumfilmet láttunk, de talán azt is hozzátehetjük: dokumentum-játékfilmet, s hogy miért, az hamarosan és remélhetőleg kiderül.
1909, a Monarchia boldog békeéveinek egyike (már nem sok lesz ebből), amikor megszületik Tänzer (más, magyaros átiratban Tenczer) Marci, szegedi zsidó kispolgári család fia, édesapja szolid polgári életet biztosít családjának bádogosműhelyével, ahol majd Marci jóval később, a zsidótörvények miatt dolgozni is fog, bár mérnök. Marci és Szeged – a történet egyik főszereplője és egyik fontos helyszíne. Ugyanezen évben, Bécsben megszületik Lisl Goldarbeiter, bőrdíszműves família leánya, édesanyja keresztény, édesapja zsidó, szerényen élnek ők is, talán szerényebben is, mint Tänzerék. Lisl és Bécs – a történet másik főszereplője és másik fontos helyszíne. A két szereplő és a két helyszín azáltal fonódik össze, hogy Lisl és Marci – unokatestvérek. Marci eszes gyerek, a numerus clausus miatt Bécsbe megy tanulni, Goldarbeiterék szoba-konyhás, hallos lakásában alszik a hallban, mérnöki diplomát is szerez, de ugyanakkor imád fotózni, de még inkább filmezni, vesz egy (ha jól értettük) Pathé felvevőt, s hogy mit filmez, az teljesen nyilvánvaló: a privát történelem (család, rokonok stb.) mellett egyetlen fő témája van: Lisl. Lisl áll, Lisl ül, Lisl arca, Lisl teljes alakja, Lisl szomorú, Lisl nevet – az unalomig sorolhatnánk, ámde Marci soha nem unja meg Lislt filmezni. És Marci filmjei jók, nem csak a Szépséget ábrázolják kitűnően, hasonlóképpen a korabeli Bécset és Szegedet, a Tisza-partot is. Amit nem ábrázol, nem dokumentál, azt Forgács Péter egészíti ki empatikus biztonsággal szintén a mindenkori adott időkből származó dokufilmekkel kitűnően. Marci és a Szépség története mellett ez a másik történet, mely párhuzamosan zajlik, s nem más, mint a borzalmas XX. századi közép-európai és magyar történelem. Marci végigmegy a szokásos úton: numerus clausus, zsidótörvények, munkaszolgálat a szovjet fronton, öt év hadifogság, ötvenes évek, 1956 és így tovább, talán a kilencvenes évek végégig (a „jelenből” származó színes bevágások róla, egy nagyon-nagyon öreg embert mutatnak, Lisl már 1977-ben meghalt, jócskán túlélte, de feltehetően ma már nem él; ez meg a film elkészítésének időtartamára utal, alighanem évekig készült gondos munkával, Forgács Péter szinte minden snittet, újabb képsort mind narrátorként, mind filmesként aprólékosan dokumentál feliratokkal, pontosan tudjuk, hogy most Marci, most Lisl családját látjuk, s egyáltalán, milyen helyszíneken járunk).
Mindebből egy hatalmas, azt írhatnánk teljes joggal, nagyregény keletkezik alig pár perccel több mint egy órában. De miből is tevődik ez össze? Miért filmezi oly csökönyösen Marci Lislt? Nem egy fogas kérdés, hát persze, azért, mert szereti. Talán már gyerekként is szerette, ifjú férfiként pedig nyilvánvalóan, és nyilvánvalóan haláláig tartott ez az érzés; a filmben utolsó mondatai is arról szólnak, hogy Lisl volt az első és az egyetlen igazi Szépség, a világ szépe. De ki volt ez a Szépség, aki végső soron mindent Marcinak köszönhetett? Szép volt-e például? Nem mindig, nem minden filmen egyformán, de valóban szép volt. Amúgy nagyjából átlagos félzsidó polgárlányka, német anyanyelvén kívül angolul is beszélt, semmi több. Amikor 1929-ben, egy bécsi napilap először meghirdeti a Miss Ausztria versenyt, Marci beküldi a képeit (melyeket természetesen ő maga fotózott), Lislt behívják a szűk harminc főből álló keretbe, s aztán megnyeri a kitüntető címet. Ugyanezen évben részt vesz a párizsi első Miss Európán, itt ugyan Simon Böske magyar versenyző nyer, de Lisl is szép eredményt ér el, Ausztriából őt küldik az amerikai Miss Universe-re, a texasi Galvestonba. S persze első lesz. Gyönyörű az itt készült felvételeken, elfogódottan, de szépen beszél angolul – már hangosfilm van (Marci is kísérletezik ilyesmivel). Elhalmozzák ajánlatokkal, King Vidor kétéves szerződést kínál neki, de Lislnek hiányzik az ő színes, otthonos Bécse, hazajön. (Koronája Marci kezében még a kilencvenes években is.) Lisl a későbbiekben is érdekes, hogy ne mondjuk, abszurd döntéseket hoz. Például kikosarazza Marcit, majd hozzámegy az osztrák nyakkendőkirály fiához, Fritz Spielmanhoz, egy kövérkés, fiatalon is kopaszodó dandyhez, aki néhány éven belül elkártyázza a ráeső vagyont, megbízhatatlan szerencsejátékos. A házasságkötés után két évvel már egy bizonyos Nellivel élnek édes hármasban (Nelli is szép nő, láthatjuk őket filmen is, amint enyelegnek egymással és Fritzcel; évtizedekkel későbbről láthatunk aztán egy színes fotót, az idős Marci két oldalán Lisl és Nelli őszen). Lisl az Anschluss után nem követi már férjét boldogabb tájakra, itt marad. Megélve a világégést, a pusztulást (édesanyja és néhány távoli rokona marad életben), 1949-ben végül mégis férjhez megy Marcihoz Szegeden, aki végre, 1948-ban a hadifogságból hazatérvén (neki szinte senkije nem maradt meg) mérnökként dolgozhat. 1956-ban bár fontolgatják, mégsem hagyják el Magyarországot. Történelmi abszurd az életük, de az egymással való kapcsolatuk története is az. Gondoljunk bele, Marci negyvenévesen kapja meg a hőn áhított nőt, s csak remélni tudjuk, hogy nem Lisl – e valószínűleg sokat tudó Szépség – avatta be a test titkaiba. Hogy milyen lehetett e házasság, nem tudjuk, szeretnénk hinni, hogy a Szépség nem volt egyúttal Szörnyeteg is, legalább Marcival, e tehetséges, jóképű és igazi filmes látással bíró rokonszenves férfival nem. Lislnek sem Spielmantól, sem Marcitól nem született gyermeke, a Tänzer-Goldarbeiter család mégsem nyomtalanul tűnt el az idő sodrában a rendezőnek köszönhetően.
Forgács Péter olyasmit tett, amit ma szinte lehetetlen. Irodalmi téren tájékozottabbak vagyunk, ezért még egyszer erre hivatkozunk: nagyregényt írt tökéletes filmes eszközökkel. Hogy ezt megtehette, az éppen ebben rejlik. Például a formában: Marci filmjeit és a korabeli más filmeket hajszálpontosan illesztette össze; alkotott egy keretet, mely a némafilmek szöveges inzertjeit követte, ezért a nagy szerelmi történetet és a történelmi történetet alkalmanként leheletfinom és szeretetteljes iróniával volt képes közvetíteni. Pusztán dokumentumfilm-részletekből fölépített két teljes sorsot azáltal, hogy igenis komponálta, szerkesztette és vágta a natúr filmeket; s közben végigvezetett bennünket gyakorlatilag az egész XX. századi történelmen. Amint szöveges, úgy filmes narrációja is mindvégig viszszafogott volt, került mindenféle didaxist, harsányságot. Dokumentumfilmet készített, de valójában ennél sokkal többet: egy igazi, jelentős esztétikai kvalitásokkal bíró műalkotást. Rajta kívül nem sokan (ha ugyan) tudják ezt. Katartikus volt a film vége felé az a jelenet, amikor Tänzer Marci ősöregen megmutatja, de jobb szó az, hogy felmutatja a kamerának azt a pici kis filmfelvevőt, mellyel ő is dokumentálta Lisl (s persze a maga) életét. Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk: Forgács Péter ars poéticáját is láttuk akkor és ott. Kedveltük, valamint meg voltunk hatódva, hogy végre, a rengeteg televíziós excrementum között, mondhatni nyakig szarosan, gyémántra találtunk.
Fel is bátorodtunk, s a magyar közszolgálati televíziótól azonnali hatállyal követeljük a film ismétlését, nota bene többszöri ismétlését, s feltétlenül azt is, hogy ezt méltóbb időpontokban, ne szombat délután tegye. Jó lesz vigyázni, bolsik, mert itt már nem a pogi áráról van ám szó!
(Miss Universe 1929 – a Szépség útja – m1, augusztus 26., 17.50)
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 35. szám
