Forrás: Népszava

Iszmail Haníje Hamász-párti palesztin miniszterelnök tegnap először erősítette meg, hogy titkos tárgyalások folynak a több mint két hónappal ezelőtt elrabolt izraeli katona, Gilad Salit szabadon bocsátásáról. Szerinte a tárgyalások előrehaladott szakaszba kerültek.

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök is úgy foglalt állást, ha Izrael „megbízható híreket kap” Salit állapotáról, megkezdődhet a fogolycsere megvalósítása. A csere keretében Izrael állítólag 800 palesztin foglyot – elsősorban kiskorúakat, nőket és 20 évnél hosszabb ideje fogva tartottakat – készül szabadon bocsátani. A hírek szerint nem lesz köztük Marvan Barguti, Arafat Fatah mozgalma fiatalabb generációjának vezetője, sem a letartóztatott Hamász miniszterek és képviselők. Őket állítólag a palesztin „nemzeti egységkormány” megalakítása után szándékoznak szabadon bocsátani.

Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője azt mondta, az „egységkormány” megalakulása 10-12 napon belül várható. Ezzel szemben Jasszer Abed Rabbo ismert palesztin politikus, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) Végrehajtó Bizottságának tagja, úgy véli, a tárgyalások az egységkormányról megakadtak, mert a Hamász továbbra is elutasítja az Abbász által javasolt kormányprogramot, amely magában foglalná Izrael elismerését. Más palesztin források szerint a kétségbeejtő gazdasági helyzet teszi szükségessé egy a világ által legitimnek elismert palesztin kormány megalakítását. A Világbank jelentése szerint a palesztinok átlagjövedelme egy év alatt a felére csökkent; a gázai export szinte teljesen megszűnt; tavaly óta Ciszjordániában az izraeli hadsereg 376-ról 540-re növelte az úttorlaszok számát, ezért a teherszállítmányok ára 6-7-szeresére nőtt.

Az izraeli kormánykoalícióban újabb feszültségek keletkeztek, miután a Munkapárt képviselői nem akarják megszavazni a szegényebb szociális rétegeket sújtó megszorításokat (például a gyermek-támogatási összegek csökkentését), amelyek révén a háború költségeit kívánja a kormány finanszírozni. A helyzet pikantériája, hogy a biztonsági költségvetés jelentős növelését követelő védelmi minisztérium élén az az Amir Perec áll, aki mint a Munkapárt vezetője „gazdasági jólét” programot ígért választási kampányában.

Yehuda Lahav (Tel-Aviv)

Comments are closed.