Forrás: Magyar Hírlap

Konrád Antal szerint kényszervállalkozókkal nem lehet szakszervezeti érdekvédelmet csinálni

A Katona József Színház és az Új Színház kilépett a Magyar Színházi Társaságból, mert igazgatóik nem tartották megfelelőnek a szakmai érdekképviseletet.

A kialakult helyzetről Konrád Antalt, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnökét és Lampl Lajost, a Maszk Országos Színészegyesület ügyvezető titkárát kérdeztük.

Konrád Antal szerint kényszervállalkozókkal nem lehet szakszervezeti érdekvédelmet csinálni. Azok mögött pedig, akik alkalmazásban állnak, ott az olcsó amatőrök serege, akik bármikor beléphetnek helyettük. Így szinte mindenkinek át kell élnie a szakmában, hogy bármikor lecserélhető, és kevesen merik kinyitni a szájukat. (Azt a színészt, aki szóvá tette, hogy talán nem húszdolláros napidíjért és csoportos biztosítással kellene Izraelbe utazni vendégszerepelésre, mert ott még lőhetnek is, kirúgták.) Az elnök szerint az is probléma, hogy nem tudni pontosan, ki számít színésznek, hiszen az európai uniós normák szerint művész az, aki annak vallja magát. De a színészet mégiscsak tanulható szakma, akkor is, ha néhányan diploma nélkül is jelentős egyéniséggé váltak. Ez azonban nem jelenthet önigazolást bárkinek. A profik mögött ott vannak a dilettánsok, akik például uralják a szinkronstúdiókat, letörték az árakat, sőt bizonyos esetekben ingyenmunkát is vállalnak.

Konrád Antal maga is szinkronizált már együtt parkolóőrrel. A Színházi Dolgozók Szakszervezete még azt sem mondhatja ki, hogy mekkora összeg alatt nem szabad elvállalni bizonyos munkákat, mert ez már kartellba tömörülésnek számít. Ráadásul a hang- és képfelvételek jogát egyszer és mindenkorra bagóért veszik meg a színészektől, hiába ismétlik számtalanszor a produkciót, készítenek DVD-t belőle, vagy emelnek ki különböző részeket akármilyen célra, ezért nem jár külön javadalmazás. Így van ez az amerikai szerződésekben is, csak azok úgy kezdődnek, hogy leírják, éppen ezért jár a különösen nagy és méltányos honorárium. Konrád szerint már a kamarává válás sem jelentene megoldást, hiszen jól láthatjuk, hogy éppen most lehetetlenítik el az orvosi kamarát. A jelenlegi körülmények között egységesen szinte reménytelen fellépni, egyéni, kirívó esetekben viszont jó esélye lehet a jogorvoslatnak. Szakszervezeti mondásnak számít, hogy aki nem tudja megtagadni a munkáját, az elismeri a saját szükségtelenségét. De az elnök szerint képtelen helyzetekben is sokan azért kénytelenek munkát vállalni, mert egyetlen havi tartalékuk sincs. A gerincességhez jelentősebb tartalékokra lenne szükség.

Lampl Lajos szerint a színészegyesületet nem érinti, hogy két színház kilépett a Magyar Színházi Társaságból. Az egyesület főként szakmai kérdésekkel és nem érdekvédelemmel foglalkozik, bár természetesen ilyen feladatoktól sem zárkózik el. Részt vett például a művészeti törvény megfogalmazásában, ami többszöri huzavona után mégsem került a parlament elé.

Bóta Gábor

Comments are closed.