Forrás: Népszava

Az optimizmus a szokásos, mindenki a legjobbat reméli, azaz hogy a magyar labdarúgó válogatott 20 esztendő elteltével ismét ott lehet egy világeseményen. Ám ahhoz, hogy Bozsik Péter alakulata valóban részt vehessen a 2008-as Európa-bajnokságon, minimum akkora bravúrra volna szüksége a (számunkra) ma kezdődő selejtezősorozatban, mint amekkorát a magyarok utolsó döntőbeli szereplésük alkalmával véghez vittek: 1972-ben, ugyebár, Illovszky Rudolf a legjobb négy közé vezette a piros-fehér-zöld mezes csapatot.

Hangsúlyozom: minimum akkora bravúrra!

Merthogy 34 évvel ezelőtt úgy jutott a négy közé a gárda, hogy a kvalifikációs szakasz kezdete előtt nem egészen egy évvel a valódi magyar labdarúgás története legsúlyosabb csapását szenvedte el (lásd még 1969. december 3., Marseille, mint mészárszék: 1-4 a csehszlovákokkal szembeni vb-pótselejtezőn), ráadásul a 3. forduló újabb mérhetetlen kudarccal szolgált: az Alberttal, Fazekassal és Zámbóval fölálló együttesre 3-0-s vereséget mértek Szófiában a bolgárok (1971. május 19.), akik eladdig 12 meccsen mindössze egyszer nyertek honfitársaink ellen. A továbbjutás elúszni látszott, Hoffer József szövetségi kapitány lemondott. Utódja elődje lett: Illovszky Rudolf 1966/1967-ben tíz meccsen már dirigálta az együttest – nem is akárhogyan: mérlege 10 meccsen 8 győzelem és 1-1 döntetlen volt -, s ahogy átvette az irányítást, „jó útra tért” a társulat.

Az 1972-es negyedik hely tehát elképesztő bravúr volt, ám az legalább ekkora szenzáció lenne, ha a Bozsik-Détári kettős közreműködése nyomán a mai válogatott kijutna az osztrák-svájci közös rendezésű vetélkedőre.

Már csak azért is, mert a magyar válogatott eredményességét nagyban befolyásolja, hogy ma nincs magyar labdarúgás. Kétségtelen, az országban hétvégenként imitt-amott feltűnik 22 sportmezbe öltözött fiatalember, hogy NB I-es mérkőzés címszó alatt sporttevékenységet imitáljon, ám ez ne tévesszen meg senkit: a távolság a sportág élmezőnye és magyar kivitele között felmérhetetlen… Miközben az európai klubtornák még csak most kezdődnek, addig a magyar együttesek mindegyike elesett a selejtezők során, és az utóbbi években olyan riválisok tartanak előadást magyar pályákon, amelyekről korábban még csak nem is hallott az ember. Amikor a szkopjei Rabotnicki könnyedén múlja felül a magyar mintaklubnak tartott Debrecent, amikor a svájci másodosztályban szereplő liechtensteini Vaduz 4-0-ára nyer az ugyancsak élcsapatként számon tartott Újpest otthonában, s amikor fönnállása legsúlyosabb válságban van az FTC, botrányoktól hangos az MLSZ – még ha az utóbbi hónapokban csitult is a hangulat körülötte -, akkor reális esélyeink nem lehetnek a továbbjutást illetően.

Persze egy selejtezősorozatot feltett kézzel kezdeni nem lehet, Bozsik Péter nem mondhatja sem játékosainak, sem a közvéleménynek, hogy az Eb elérése legföljebb vágyálom. (Ezt a szövetségnek kellene kijelentenie…) Hogy akkor kire s mire számíthat?

Mindenekelőtt higgadtságára, felkészültségére, Détári fanatizmusára, a külföldön légióskodókra, valamint arra, hogy a Norvégok ellen ma győzelemmel kezdünk. Más lehetőség nem nagyon van: noha első blikkre csoportunk nem különösebben erős, ám a norvégok nemrég ikszeltek a brazilokkal, a görögök a címvédők, a törökök meg ugyan nem jutottak ki a németországi vb-re, de négy évvel korábban bronzérmet szereztek. A bosnyákok és a moldovaiak ellen sem mehetünk ma már biztosra, a máltaiakat talán oda-vissza verjük. Ebben a mezőnyben rendkívül fontos volna ma három pontot szerezni.

A kapitány amúgy bízik ebben, annak dacára is, hogy Szabics Imre sérült, ami komoly veszteség a csatárgondoktól terhelt társulatra nézve. Ellenben felépül Halmosi és Lőw is, így a bal oldali védő posztján mindkét játékost bevetheti a kapitány. A nézők máris bizalmat szavaztak, ugyanis mind a 13 ezer jegy elkelt mára! A norvégok felülmúlásához minimum az osztrákok elleni 2-1-re megnyert barátságos találkozó első félidejét idézően kellene futballoznia az együttesnek. De nem lenne baj, ha a gárda a 1972-es csapatra emlékeztetne.

Irreális elvárás? Manapság kötelező a reménykedés.

Más úgyse nagyon maradt.

Varga T. Róbert

Keretes cikkek

AZ EB-SELEJTEZŐ CSOPORTBEOSZTÁSA

A csoport: Azerbajdzsán, Belgium, Finnország, Kazahsztán, Lengyelország, Örményország, Portugália, Szerbia. B csoport: Feröer-szigetek, Franciaország, Grúzia, Litvánia, Olaszország, Skócia, Ukrajna. Skócia-Feröer-szigetek. C csoport: Bosznia-Hercegovina, Görögország, MAGYARORSZÁG, Málta, Moldávia, Norvégia, Törökország. MAGYARORSZÁG-Norvégia (Szusza Ferenc Stadion, 20:15, RTL Klub) Málta-Bosznia-Hercegovina Moldávia-Görögország D csoport: Ciprus, Csehország, Írország, Németország, San Marino Szlovákia, Wales. E csoport: Andorra, Anglia, Észtország, Horvátország, Izrael, Macedónia, Oroszország. F csoport: Dánia, É.-Írország, Izland, Lettország, Liechtenstein, Spanyolország, Svédország. G csoport: Albánia, Bulgária, Fehéroroszország, Hollandia, Luxembourg, Románia, Szlovénia.

Vincze Attila

Comments are closed.