Fjord fókusz

sofar, 2006. szeptember 01. 22:35  JNA24 médiafigyelő, NOL Add comments

Forrás: NOL

Ma este a norvégokkal vívja első selejtezőjét a magyar válogatott a 2008-as Európa-bajnokságért

Népszabadság * Hegyi Iván * 2006. szeptember 2.

Így készülnek ők. Norvég tréning Újpesten Kép: MTI – Koszticsák Szilárd Ma ismét megkezdődik egy selejtezősorozat – 1986 óta a tizenegyedik -, és tíz abszolúte sikertelen vb- vagy Eb-kvalifikációs széria után már megint visszhangzik a hazai futball-közéletben a „sorsdöntő” jelző. Ez – azon túl, hogy közhelyesen lapos – messze a rangján felül kezeli a magyar-norvég találkozót, hiszen még az erőviszo-nyok sem ismertek a C csoportban (miként a többiben sem).

Annyit persze lehet tudni, hogy a világrangsor alapján Magyarország válogatottja (80.) a hatodik helyen áll ebben a körben – Törökország (28.), Görögország (32.), Bosznia-Hercegovina (42.), Norvégia (49.) és Moldova (73.) mögött, illetve csak Málta (122.) előtt -, azaz a nyitányt megelőzően még akkor is képtelenség sorsfordulatról beszélni, ha ebben a hetesben a huszonnyolcadik a listavezető…

Ráadásul az ellenfél a mélypont közelében van. A norvég csapat júliusban az 52. helyet foglalta el, s amióta FIFA-lista létezik, ilyen rossz pozícióban még nem volt. Augusztusban ugyan hármat előrelépett, de hol van ez a felzárkózás attól, hogy 1993 októberében kizárólag az „örökös” első Brazília hagyta el az északiakat, vagyis a fjordok hazájának képviselői a második helyen virítottak? A lecsúszást igazolják a norvégok legutóbbi eredményei is, hiszen nyolcmeccses nyeretlenséggel érkeztek Budapestre; azóta, hogy 2005 októberében, Minszkben felülmúlták a fehéroroszokat (1-0), elfelejtettek győzni. Sőt, ez év januárjában 5-0-ás k. o.-vereséget szenvedtek Carsonban az amerikaiaktól – igaz, légiósaik nélkül -, mint ahogyan a negatív széria során kikaptak a csehektől (kétszer 0-1), a mexikóiaktól és a szenegáliaktól (egyaránt 1-2) is. A szerencsétlen mérleget csupán némiképp javítja a három döntetlen (Paraguay 2-2, Dél-Korea 0-0, Brazília 1-1), bár az ember eltűnődik: vajon a magyar együttes tudott volna-e akár csak „x”-et játszani a szövetségi kapitányként Oslóban debütáló Dunga brazil próbacsapatával?

Ezzel együtt a vetélytárs enyhén szólva sem kimagasló kvalitású ellenfél, csak hát a magyar válogatott számára – immár évtizedek tapasztalata alapján – minden feladat nehéz. Most leginkább azzal kell megbirkózni, miként ellensúlyozható a vendégek fizikai fölénye, s hogyan játszható ki a brit stílus, amely már a hetvenes-nyolcvanas esztendők magyar csapatainak sem kedvezett. (Az ötvenes-hatvanas években még egészen más volt a helyzet.) Norvégiában hagyományosan a szigetországi futballt favorizálják; nem véletlen, hogy a rivális szakvezetője az az Aage Hareide, aki 50-szeres válogatott játékosként a Manchester City és a Norwich csapatában is futballozott. A jelenlegi garnitúra tagjai közül többen ugyancsak Angliában játszanak – így három meghatározó labdarúgó, Myhre kapus (Charlton), valamint Pedersen (Blackburn) és Solskjaer (Manchester United) is -, de „külföldiekkel” a magyar együttes már jó ideje szintén el van látva, csak profitálni ebből sehogy sem sikerül. Bizony, még a mostani másodedző, DétáriLajos (futballista) idejében sem ment, gondoljunk például a Mexikót követő három-négy kvalifikációs sorozatra, noha azokon jóval erősebb magyar válogatott szerepelt, mint napjainkban.

Vessük el tehát a „sorsdöntést”, de fogalmazzuk meg nyugodtan, hogy ma este nyerni azért lehet. Leginkább hideg fejjel és annál nagyobb győzni akarással – a kettő, ugyebár, nem zárja ki egymást -, valamint azzal, ha honfitársaink képesek lesznek a földön járatni a labdát.

Szerintem egyébként semmiképp sem rossz, ha maradunk a földön.

Az újpesti mérkőzés mellett két találkozót rendeznek a „magyar” csoportban. A párosítás: Málta-Bosznia-Hercegovina, Moldova-Görögország.

Ez lesz még

A C csoport mérkőzésein kívül számos Eb-selejtezőt rendeznek ma. A műsor:

A csoport: Szerbia-Azerbajdzsán, Lengyelország-Finnország.

B csoport: Skócia-Feröer-szigetek, Grúzia-Franciaország, Olaszország-Litvánia.

D csoport: Csehország-Wales, Szlovákia-Ciprus, Németország-Írország.

E csoport: Anglia-Andorra, Észtország-Izrael.

F csoport: Észak-Írország-Izland, Lettország-Svédország, Spanyolország-Liechtenstein.

G csoport: Fehéroroszország-Albánia, Románia-Bulgária, Luxemburg-Hollandia.

Barátságos mérkőzés (holnap Londonban): Argentína-Brazília.

Magyarország-Norvégia

Eb-selejtező, Szusza Ferenc stadion, 20. Jv.: Vink (holland).

Magyarország: Király (65-szörös válogatott) – Fehér (36), Éger (6), Juhász (17), Halmosi (10) vagy Vanczák (14) – Gera (36), Dárdai (45), Horváth (1), Molnár (11), Huszti (20) – Sowunmi (9) vagy Torghelle (20).

Norvégia: Myhre (51) – Rambekk (2), Hagen (15), Hangeland (27), Johnsen (4) – Strömstad (6), Andresen (24), Haestad (10), Pedersen (24) – Solskjaer (63), Carew (55).

Comments are closed.