Nagy Ágoston 2006. augusztus 31. 08:09
Magyarország sem bagatellizálhatja el az európai terrorizmus problémáját. A németországi és angliai eseményeket intő jelnek kellene tekinteni. Mondjuk elgondolkodhatnánk azon, hogy mit tennénk, ha.
A július végi németországi merényletkísérletek után senkiben nem maradhat kétség afelől, hogy a terrorizmus nem csak az ellene való küzdelem élharcosait (Izrael, USA, Nagy-Britannia), hanem például egy, a zűrös időszakot kibekkelni próbáló közép-európai államot is érinthet.
Még mindig nem hisszük el, mennyire közel van Németország. Az angliai merényletek talán távolinak tűnhettek, de most ugye Madrid után ismét a kontinensen történt – vallási indíttatásból elkövetett – terrorcselekmény. A gyanúsítottak pedig a húszas éveik elején járó libanoni állampolgárok. Lehet ennek valami köze Izrael Hezbollah elleni küzdelméhez, és a világméretű terrorista hálózathoz?
Természetesen. Még akkor is, ha csak azt mondjuk, hogy a németországi események csupán elszigetelt akciók voltak, és valami amatőr iszlámfasiszta főiskolai diákkör szervezte meg őket, házilag barkácsolt bombákkal (melyeknél csak egy hajszálon múlott, hogy nem robbantak fel százakat megölve, megsebesítve).
Pont ez a szörnyű az egészben. Még ha felsőbb parancs nem is létezett, a főiskolai hallgatóból terroristává avanzsált libanoniak gondoltak egyet, és új frontot nyitottak Németország nyugati részén. Nem mintha a németek valaha is harcoltak volna Libanonban, vagy bármilyen módon provokálták volna a világ mohamedán közösségeit. Azaz talán mégis.
Nem ítélték el Izraelt. Nem kérdőjelezték meg állami létét. Ráadásul nem mohamedánok, hanem keresztények, Amerikát szövetségesüknek tekintik, illetve egyszerűen csak: nyugatiak. Úgy látszik ez már elég egyesek haragjához. De van egy rossz hírem: ezeket a kritériumokat mi is teljesítjük. Magyarország sem bagatellizálhatja el az európai terrorizmus problémáját. A németországi és angliai eseményeket intő jelnek kellene tekinteni. Mondjuk elgondolkodhatnánk azon, hogy mit tennénk, ha.
*
Mit is tennénk, ha még egy rosszul sikerült tűzijáték és egy természeti csapás mixtúrája által előidézett katasztrófát sem tudtak kezelni az illetékesek? Rossz belegondolni, mi történne egy jól megszervezett és előkészített merénylet után hasonló esetben. Sólyom László kijelentései nyomán gondolom előre lemondhatunk bizonyos, esetlegesen alkalmazható biztonsági intézkedésekről. Amíg nem a Sopron- Budapest gyorsvonaton találnak robbanóanyaggal tömött koffert, senki sem vesz tudomást a veszélyről (persze ha pesszimista akarok lenni, akkor azt mondom, hogy még utána sem érdekelne senkit).
Holott az egész nyugati világot fenyegető probléma megoldása talán kicsivel nagyobb összefogást igényelne az érintettektől. Akár szeretnénk, akár nem, mi már a Nyugathoz tartozunk (egyre jobban), és nem valamiféle kelet-közép európai elszigeteltségben vegetálunk. Illene tehát a Nyugat problémáit is a magunkénak éreznünk.
Nyilván nem tudjuk elképzelni milyen az, amikor a mindig mosolygós pakisztáni szomszéd megpróbálja felrobbantani az USA-ba tartó repülőgépet, vagy mikor a (szerintünk) jól ismert főiskolai hallgatótársunk otthon szabadidejében hasonszőrű barátaival bombát fabrikál, és azt vonatra rakja. Az angolok meg a németek sem tudták elképzelni mindaddig, amíg nem találkoztak vele.
Ezt a problémát, mely most komoly európai problémává is vált, már nem lehet rákenni a bevándorlók munkanélküliségére meg rossz anyagi helyzetére. Ez terrorizmus.
Európa és főként az EU hallgat, nem mer kiállni az egyetemes értékekért. Az USA és Izrael teszi meg ezt helyette, helyettünk. A terroristák talán elérték céljukat, mind a németországi, mind az időben megakadályozott angliai támadásokkal. Németország pedig, az izraeli katonák testi épségének védelmére hivatkozva alig mer katonákat küldeni Libanonba. Sejthetjük, nem ez az igazi ok, hanem a félelem.
Az intervenciós, USA-barát külpolitika híve, Tony Blair alól kicsúszni látszik pártja, vele együtt a New Labour bukása is borítékolható. Az emberek nem érzik vagy nem érdekli őket a terrorizmus fenyegetése. Nemtörődömségükért lehet, hogy súlyos árat fizethetnek. Pedig elképzelhető, hogy az igazi küzdelem még csak most kezdődik. Számukra és számunkra.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
