Forrás: HETEK

Magyarország jelenleg nem tervezi a részvételt a libanoni ENSZ-misszióban, de a kormány még nem döntött a kérdésben – mondta a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten újságírók előtt, miután német partnerével, Franz Josef Junggal tárgyalt.

Franz Josef Jung – Németország jelentős részt vállal

Akkor látunk lehetőséget a libanoni ENSZ-misszióban (UNIFIL) való részvételre, ha a kormány valamelyik másik országból visszavonja a békefenntartó tevékenységet, vagy növelni lehet a három földrészen jelenleg összesen ezer fős, betöltött magyar kontingens létszámát – jelentette ki kérdésre válaszolva Szekeres Imre. Hozzátette: a humanitárius segítségnyújtástól a legkülönbözőbb tevékenységekig számos lehetőség kínálkozik a részvételre. Szekeres Imre megjegyezte, hogy a NATO-hoz legutóbb csatlakozott tíz ország között Magyarország jelenleg is az első helyet foglalja el ezer fős béketeremtő, békefenntartó létszámával.

Franz Josef Jung elmondta: Németországnak szándékában áll szerepet vállalni a vonatkozó ENSZ-határozat megvalósításában, illetve a libanoni fegyverszünet biztosításában. Hozzátette: Berlin felajánlott egy haditengerészeti harccsoportot az UNIFIL-be a tengeri utak biztonságának megteremtése érdekében, ám ennek alkalmazási módja még függ a libanoni kormánnyal és a világszervezettel folyó egyeztetésektől. Ez a misszió többek között a térségbeli fegyvercsempészet megakadályozását is szolgálná. Kitért arra, hogy a humanitárius segítségnyújtási feladatokban Németország már eddig is részt vett, és több mint hetven tonna segélyt, bébitápszereket, gyógyszereket, orvosi eszközöket szállított Libanonba.

„Németország a térség hosszú távú politikai rendezésére törekszik. Ennek magában kell foglalnia Izrael létjogosultságának elismerését valamennyi állam részéről, Libanon szuverenitását, illetve az Izrael és a palesztin állam közötti békés, jó kapcsolatok kialakítását” – szögezte le a német védelmi miniszter. A tárgyaláson kiemelt témaként szerepelt az afganisztáni szerepvállalás kérdése. Szekeres Imre úgy fogalmazott, hogy Magyarország az észak-afganisztáni Baglán tartomány újjáépítésének irányításával október 1-jétől új, a korábbinál magasabb szintű feladatot vállal.

„Megállapodtunk abban, hogy Németországtól logisztikai támogatást kapunk a magyar alakulatok ellátásának biztosítására, a mazari-sarifi repülőtér használatára. Azt is rögzítettük, hogy jövő év áprilisától egy magyar csoport fog részt venni a német tábori kórház munkájában” – jelentette ki Szekeres Imre. Franz Josef Jung emlékeztetett arra, hogy az észak-afganisztáni térség stabilitásának és biztonságának megteremtésében a német hadsereg, a Bundeswehr meghatározó szerepet vállalt. Az újjáépítésben külön hangsúlyozta a misszió civil elemeit, az áram- vagy a vízellátás biztosítását, az iskolák építését.

Elhangzott, hogy Magyarország és Németország egyaránt érdekelt a Balkán stabilitásában. A magyar miniszter ahhoz kért támogatást német kollégájától, hogy Koszovóban a magyar katonák rotációs alapon részt vehessenek egy zászlóalj vezetésében. „Németország biztosítja a legnagyobb létszámú kontingenst Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban is. A koszovói rendezési tárgyalások mostani szakaszában politikai támogatást fogunk nyújtani a sikeres megoldás eléréséhez” – mondta a német védelmi miniszter.

(MTI)

Comments are closed.