„Bűnös, kegyetlen és embertelen tettet vittek véghez”
Halálbüntetést kért a líbiai ügyész egy palesztin orvosra és öt bolgár nővérre.
„Bűnös, kegyetlen és embertelen tettet vittek véghez” – mondta tegnap Tripoliban az ügyész. A bizarr ügy 1999 óta húzódik. Líbia azzal vádolta a palesztin orvost és a bolgár ápolónőket, hogy szándékosan HIV-vírussal fertőztek meg legalább 426 gyereket egy bengazi kórházban. Moamer el-Kadhafi líbiai vezető – akkor még nem békélt meg a Nyugattal – azt állította, hogy az orvos és az ápolónők az amerikai központi hírszerző hivatal (CIA) és az izraeli titkosszolgálat, a Moszad utasítására cselekedtek, mert így akarták destabilizálni az országot.
A fertőzött gyerekek közül időközben 48 meghalt. Líbiában halál vár a többiekre is.
Mindegyik vádlott időközben írásban „bevallotta” bűneit. Ahogy azonban az ügy nemzetközi figyelmet kapott – s fény derült a líbiai titkosszolgálatok egyéb praktikáira (Lockerbie) -, vádlottak mind kijelentették, hogy kínzás, nemi erőszak miatt vallottak. Sorsuk több mint 16 éve maga a pokol. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és köztiszteletben álló AIDS-szakértők szakvéleménye azt tartalmazta, hogy a líbiai kórházak higiénés hiányosságai miatt terjedt el a fertőzés. Az egyszer használatos injekciós tűket például addig használták, amíg lehetett. Az orvos, aki először diagnosztizálta a kórt, tanúvallomásában elmondta: a betegséget már akkor észlelték, amikor a bolgár ápolónők még nem is voltak Líbiában.
Az elhúzódó perben az orvost és az ápolónőket végül halálra ítélték: kivégzőosztag végzett volna velük. Tavaly decemberben azonban – változtak az idők – a líbiai legfelső bíróság a per újratárgyalását rendelte el. Csakhogy az elmúlt évek során Líbiai feltüzelte lakosságát és a gyerekek hozzátartozóit, akik bűnöst követelnek. Tripoli közölte, hogy kellő kártérítés ellenében szabadon engedi a vádlottakat: 4,4 milliárd euróval, azaz 5,5 milliárd dollárral – vagyis 955 milliárd forinttal – meg is elégedne.
Ha Bulgária fizet, elismeri, hogy ápolónői szándékosan terjesztették a modern kor egyik legrettegettebb betegségét. Szófia ezért az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval együtt felajánlotta Líbiának, hogy közös segélyalapot hoz létre az AIDS-betegek, HIV-fertőzött gyerekek kezelésére. Az Egyesült Államok csak az idén újította fel diplomáciai kapcsolatait Líbiával, amely lemondott a tömegpusztító fegyverek gyártásáról, és széles körű kapcsolatok építésére törekszik Európával is. Lehetséges, hogy Moamer Kadhafi fia, Szaif al-Iszlam, aki sokat tett Líbia elszigeteltségének megszüntetéséért, ezúttal is közbelép és kiutat talál a szégyenletes perből.
MH

