Forrás: NAPI

http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=304071

2006.8.29 – 23:59

A természetes önvédelem

A Krav Maga története

A Krav Maga önvédelmi harcrendszer alapítója és fejlesztője, Imi Lichtenfeld (héberül: Imi Sde-Or) Budapesten született 1910-ben, de még kisgyermek korában Pozsonyba költöztek. Apjának köszönhetően már kiskorától kezdve sportolt, így hamarosan sikeres tornász, birkózó, bokszoló és úszó lett. A győzelmek sem maradtak el, 1929-ben megnyerte a szlovákiai birkózóbajnokságot, emellett nemzeti bokszbajnok lett, valamint első helyezést ért el egy nemzetközi tornászversenyen.

Származása miatt 1936-tól barátaival egyre gyakrabban kerültek olyan helyzetbe, hogy fel kellett lépniük a pozsonyi zsidónegyed lakóinak védelmében az antiszemita bandákkal szemben. Mondhatjuk, kényszerből kezdett megismerkedni az utcai harc jellegzetességeivel, végül pedig ezek az élmények adták meg az alapot a Krav Maga későbbi megalkotásához. 1940-ben Palesztinába hajózott és ott beállt az Izraeli Védelmi Erők elődjének számító katonai szervezetbe, a Haganába. Izrael Állam megalakulása után az Izraeli Védelmi Erőknél – ahol kifejlesztette önvédelmi és közelharcrendszerét – húsz éven keresztül a testnevelés és a Krav Maga oktatásának irányítója volt.

Nyugdíjba vonulása után civil embereknek kezdte tanítani a Krav Magát. Legközelebbi tanítványával, Eyal Yanilovval megalapította a Nemzetközi Krav Maga Szövetséget, melynek célja a rendszer népszerűsítése és oktatása világszerte. A határokon túl a Krav Maga először az Amerikai Egyesült Államokba jutott el, de napjainkban már az egész világon ismert-elismert önvédelmi rendszer.

A Krav Maga magyarországi története

Lengyelországban kezdődött, még 2001-ben. Nagy István, aki Varsóban végezte egyetemi tanulmányait, itt ismerkedett meg a képzési rendszerrel. Időközben itthon elkezdték a szervezést, és 2003 februárjától Magyarországon is megindulhatott a folyamatos Krav Maga-képzés. A rendszer hamar teret hódított, amiben szerepet játszott az is, hogy a magyarországi Krav Maga (www.kravmaga.hu) meghonosítói, Tóth László és Nagy István, valamint Jónás Atilla létrehozta az Alapítók Klubját, hogy az érdeklődöknek a lehető legjobb körülményeket biztosítsák a folyamatos fejlődéshez. Az oktatás különböző helyszíneken folyt, míg 2006-ban valósággá vált egy központi edzőterem létrehozása, Angyalföldön.

A TEREM (www.aterem.hu) mintegy háromezer négyzetméteren harcművészeknek nyújt otthont, a Krav Maga mellett az aikido, a capoeira brasil, a kempo, a K-1 vagy például a kali (Fülöp-szigeteki botvívás) és a zen íjászat művelőinek.

A Krav Maga (héberül: közelharc) egy olyan gyakorlati tapasztalatokra épített taktikai és önvédelmi rendszer, amely eltér a megszokott küzdősportoktól. Bár ez is felkészít a küzdelemre, késes, botos, lő- és más fegyveres támadások elleni védekezésre, valamint a pusztakezes harcra, de legfőbb előnye, hogy az ember természetes és ösztönös reakcióira épít, amelyek stresszhatás alatt is alkalmazhatóak, tehát a résztvevők már néhány foglalkozás után jól tudják használni a technikákat, fizikai adottságaiktól függetlenül.

A Krav Maga esetében is test test elleni küzdelemről beszélünk, de itt az oktatás fontos részét képezi a megelőzés, az óvatosság, a menekülés és a menekítés. Arra az esetre, ha a küzdelem mégis elkerülhetetlen, az oktatók a támadásokra, dobásokra, szabadulási technikákra és rúgásokra is megtanítják az érdeklődőket.

A Krav Magának hat alapelve van: elkerülni a sérüléseket, a legrövidebb időn belül védekezni és támadni, támadásnál kihasználni a test legsebezhetőbb pontjait, különböző harceszközökkel támadni vagy védekezni és az utolsó, egyben legfontosabb, hogy harc közben minden erőt és lehetőséget ki kell használni, megkötések nélkül.

Ebben a harcművészetben ugyanolyan fontos szerepet játszik a magabiztosság és az önkontroll, mint a fizikai felkészültség és a harci technikák, amelyek mind nagyon egyszerűek. A küzdelem közben használt technikák a test természetes mozdulatain alapulnak, ezáltal alkalmazásuk sokkal gyorsabb, a támadó fél meglepetésére. Az elsajátítás során kiemelkedő szerepet kap még a tehetetlenség érzésének leküzdése és a célratörő, kontrollált agresszió elsajátítása. Az edzések fizikailag is fejlesztik, erősebbé teszik a testet, így felkészítve a tanulókat az erőszakos szituációk kezelésére.

A technikákat folyamatosan tesztelik különböző – gyakran szélsőséges – körülmények között, és azoknak megfelelően alakítják, fejlesztik a mozdulatokat. Ennek is köszönhető, hogy a Krav Maga viszonylag gyorsan megtanulható mozdulatsorokat tanít, amelyek egy logikusan felépített rendszert és tantervet alkotnak. A Krav Maga egyik sajátosságát Imi Lichtenfeld, a rendszer alapítója úgy fogalmazta meg, hogy ahelyett, hogy egy problémára tíz megoldást keresnének, ők tíz problémára igyekeznek egy megoldást találni.

A Krav Maga nemzetközi sikerét és ismertségét az hozta meg, hogy az 1980-as években több ország fegyveres testületeinek érdeklődését keltette fel – az Egyesült Államok mellett Svédország, Finnország és Lengyelország katonai és rendőri alakulatai is beépítették kiképzési programjukba -, s röviddel ezután már mások számára is elérhetővé v

ált. Néhány éve Magyarországon is tartanak edzéseket, ahol az érdeklődők elsajátíthatják az alapokat és fejleszthetik tudásukat.

(NAPI)

NyomtatásVissza

(c) 2001 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.

Comments are closed.