Forrás: Népszava

Fennállásának ötvenedik évfordulóján különleges gálaműsorral emlékezik pénteken az angyalföldi József Attila Színház társulata, melyre a korábbi tagokat is meghívták. A direktor szerint az épület átépítése azért is elkerülhetetlen, mert a társulat a jövőben is komoly sikerek előtt áll. A ház pedig szerinte már-már szexisen ronda.

– Hogyan módosult vajon ötven év alatt a József Attila Színház önmeghatározása?

– Az ars poetica lényegében nem változott, és én azt sejtem, éppen ez a színház sikerének a titka. Ugyanis, ha egy társulat ötven évig fennmarad ugyanabban a ronda épületben, annak valamilyen nagyon egyértelmű oka lehet. A házat persze folyamatosan foltozgatták, de azért ez egy szexepilesen csúnya épület. A legfontosabb ok a változatlan sikerre tehát az, hogy soha nem távolodott el nagyon az alapkoncepciótól: sok műfajú, mindent játszó, jó színészekre összpontosító, a közönség igényeit és magát a közönséget figyelembe vevő színház maradt. Ugyanakkor azt is kell mondanom, hogy minden megváltozott, amiként a társadalomban is. Ez a színház például rengeteg szovjet darabot játszott, ami ma már csak azért sem történhet meg, mert nincs Szovjetunió. Ahogyan a világpolitika hatott a társadalmunkra, úgy hatott ez a közönség érdeklődésére és a műsorszerkezetünkre is.

– A művészet persze mindettől függetlenül is sokat változott.

– Igen, nagyon sokat módosultak a kifejezőeszközök, a súlypontok, a prioritások. Fél évszázad alatt ráadásul igen sokféle ember vezette ezt az intézményt, és, még ha meg is kísérelték az alapkoncepciót megvalósítani, nyilván másfajta utakon indultak el és láttak hozzá.

– Hogyan vágnak neki a következő ötven évnek?

– Sokat olvasunk úgynevezett jövőképekről, az országgal, a magyarsággal, a gazdasági helyzettel és intézményekkel kapcsolatban. A publicisztika, akárcsak a politikai zsargon rendszerint földob, fölkap egy-egy kifejezést, majd addig rágja, amíg cafatokra szedte – a jövőkép is ilyen. Az a véleményem, hogy az új évezredbe a világ tökéletesen tanácstalanul jött át, benne Magyarország, benne a színházi világ, benne a József Attila Színház. Mi is ezen a bizonytalan világon élünk, s fel kell fognunk, hogy milyen aprók vagyunk benne, ezért nem tudhatjuk, milyen irányban halad tovább az élet. Így a József Attila Színház jövőjét sem merném fölvázolni. Dolgozunk tovább, ha hagyják, sokat. Inkább veszélyeket látok, megoldandó világproblémákat érzékelek, melyek előrébb valóak annál, hogy Magyarországon a színház milyen lesz.

– Pesszimistának tűnik.

– Éppen ellenkezőleg. Rendkívül tehetséges fiatalságot látok magam körül tele nyitott, okos, érzékeny emberekkel. Bízom bennük, érzem, hogy óvni fogják mindazt a kincset, amit a világ már korábban megteremtett.

– Hogyan lehetne mégis ezt a színházára vetíteni?

– Jó lenne, ha a következő generáció ezt a színházat átépítené. Én ezt most nyilván a legrosszabb pillanatban mondanám, amikor az ország jogosan arra figyel, hogy mire ad ki pénzt és mire nem. Noha a színház, a környezete és a közönsége is megérdemelné fél évszázad után, hogy ilyen módon megújuljunk, s egy, a korszaknak megfelelő modern épületben játsszunk. Nem tudom megítélni, hogy ennek most van-e realitása. Azok az igazgatók és társulatok, akik utánunk következnek, minden bizonnyal a maguk ízlése szerint és a mindenkori korszellem inspirációjára fogják kialakítani a maguk József Attila Színházát. Azt üzenem nekik, hogy bármilyen nyomás alá kerülnek, mindig Louis Jouvet többször hangoztatott mondása vezesse őket: a színház egyetlen igazi problémája a siker.

– Ez sajnos részben valótlan.

– Igen. De amit kézben tudunk tartani, azt mi csináljuk. Néha jól, néha rosszul, de abban a hitben, hogy értjük, mit teszünk. A sikert csak óhajtjuk, reméljük, kiszámolni azonban soha nem tudjuk. Ez a legizgatóbb dolog a színházban, hogy van benne egy igen kemény irracionális mag. A siker.

– Elfogadja a József Attila Színház azt a posztot, amelyre került a budapesti színházak szereposztásában?

– Azért ilyen érdekes és sokszínű a budapesti színházi élet, mert szinte mindenhol tökéletesen mást csinálnak. Kialakult egy differenciálás, afféle munkamegosztás, stiláris, esztétikai különbségek alapján, ami azért jó, mert így képes lefedni a budapesti színházba járó közönséget. Ez az elmúlt évtizedekben remekül kialakult, mi ebből büszkén és rengeteg munkával vesszük ki a részünket, akárcsak a többiek.

– Még egy pillanatra térjünk vissza az épületre. Mit képzel erre a helyre, ebbe a környezetbe, ahol gombamód nőnek a modern toronyházak?

– A levéltárba menet többször átmentem a Róbert Károly körút túloldalára, s mintha az újjáépülő Berlinbe érkeztem volna. Emitt az ötvenes évek Kelet-Európájában vagyok – hogy mi a jövő, talán nem kérdéses. Azt hiszem, ebben az irányban kell ezt a színházat továbbépíteni. Volt egy tervpályázat az elmúlt évad végén, a későbbi nyertes esztétikailag és műszakilag is nagyon értékes elképzeléssel állt elő, mely erőteljesen a körút túloldalával harmonizál.

– S ez önnek is elnyerte tetszését?

– Hát, magam is benne voltam a zsűriben.

Koren Zsolt

Keretes cikkek

Eredetileg művelődési háznak épült

1956 óta önálló a Váci úton álló, eredetileg művelődési háznak épült József Attila Színház. 1953-ban Déryné Színpadként nyitott operett-repertoárral. Az első direktor Szendrő József volt, aki az alapításban vállalt oroszlánrészt. Később Fodor Imre, Miszlay István és Szabó Ervin vezette a társulatot, 1990 óta Léner Péter rendező az igazgató. A népszínházi profil ma is meghatározó, de a zenés és bulvárdarabok mellett a klasszikusok is rendszeresen színre kerülnek. Régóta tart fenn a színház élő kapcsolatot a kortárs magyar drámával, a kísérleti előadásoknak a Gaál Erzsébet Stúdió az otthona. Itt olvasták fel Kertész Imre Nobel-díja után több ízben is a Sorstalanság részleteit. A társulat tagja volt az idők folyamán Gobbi Hilda, Darvas Iván, Szemes Mari, Kállai Ilona, Kaló Flórián, Bodrogi Gyula, Komlós Juci, Schütz Ila, főrendezőként Berényi Gábor és Iglódi István is. Ma a társulat vezető művésze Bakó Márta, Bánffy György, Galambos Erzsi, Józsa Imre, Mihályi Győző, Sztankay István.

Balogh Gyula

Comments are closed.