Sipos András
Nem új
Kondor Ferenc televíziós jegyzetében („Múltidézés”, ÉS, 2006/32.) nagy lelkesedéssel ír a Filmmúzeum „korszakos” gondolatáról: „már jó ideje felvásárolja, gyűjti a magánemberek által celluloidra, videóra vett filmeket, s ezeket be is mutatja”.
Ez nem új dolog.
Cirka húsz éve jelent meg a Balázs Béla Stúdió felhívása a hazai sajtóban, hogy amatőrfilmeket vásárol magángyűjtőktől. S néhány év múlva Forgács Péter elkezdte sorozatát Privát Magyarország címen. Remekül szerkesztett (és szerencsés kézzel válogatott) anyaga a magyar történelem „budoárjába” kukkantott be pl. egy jómódú zsidó család sorsán keresztül a harmincas évektől az ötvenes évekig: Felívelés és tragédia követi egymást a Dusi és Jenő c. opusban (1989). Legutóbbi nagy sikerű munkája volt a Dunai exodus (1998). A filmet különösen ajánlom a kritikus figyelmébe: egy dunai hajó kapitánya kamerájával két utat vett fel. Menekülő zsidókat vitt a Fekete-tenger felé, majd a visszaúton az Ukrajnából menekített ún. „népi németeket”. Tanulságos párhuzamos történet, melyben ott rejlik a XX. század közepének tízmilliókat sújtó tragédiája. Forgács filmjeinek állandó munkatársa Szemző Tibor zeneszerző, aki azonban nemcsak hátteret ad a filmeknek, meghatározza a képek tempóját, de szöveggel is narrálja, s így különös súlyt és egységet ad a „talált anyagnak”.
Sipos András
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 34. szám
