Forrás: Erec

Nyolcszáz Észak-amerikai és Nagy-britanniai bevándorló érkezett Izraelbe a fegyverszünet harmadik napján. Az új olékat Ehud Olmert miniszterelnök fogadta Ze”ev Boim befogadási miniszter és Ze”ev Bielski, a Szochnut elnöke társaságában a reptéren. Az amerikaiakat elkísérte Danny Ayalon washingtoni nagykövet is.

„Különleges nap ez számunkra” – kezdte üdvözlő beszédét a miniszterelnök, aki azt mondta, az alijázás Izrael támogatásának legjobb módja. Az izraeli rokonok énekléssel, zászlók lengetésével és a sófár hangjával üdvözölték az új olékat. „Mint majd tapasztalják, Izraelben nem könnyű az élet, de nincs másik hazánk”- vélte Olmert.

Több bevándorló tervét befolyásolta a háború: délen kezdik meg izraeli életüket az eredetileg tervezett Észak-izraeli települések helyett. Akadt azonban olyan is, aki kitartott eredeti elképzelése mellett, mondván: A legfontosabb, hogy Izrael a családunk.

Ze”ev Bielsky kijelentette, a 800 olé érkezése megható pillanat Izrael és Szochnut életében; a zsidó emberek csattanós válasza Naszrallahnak és Ahmadinedzsadnak. Mint elmondta, a háború egy hónapja alatt csaknem három és félezer új bevándorló érkezett Izraelbe, többségük nyugati országokból.

Comments are closed.