Forrás: HETEK

Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki az év elején, a pápa lengyelországi látogatásának első napján megtámadta Michael Schudrich főrabbit. A pénteki per alatt majd százan tüntettek a bíróság épülete előtt és a “Lengyelország a lengyeléké!” jelszót skandálták. Lengyelországban kevesebb, mint ötezer zsidó él.

Michael Schudrich főrabbi. Meglepően enyhe ítélet született

A Karol G. néven emlegetett támadó maximum öt év büntetést kaphatott volna, ha sikerül rábizonyítani teljesen az antiszemita és rasszista indítékot a támadás okaként. A vádirat emellett még a rasszista alapú gyűlöletbeszédet is tartalmazta.

Ezzel szemben a 33 éves elkövető azt állította, hogy ő csupán azért fújta le a rabbit gázspray-vel, mert az egy csoporttal együtt követte. Hogy miért lökte fel durván, azt nem indokolta. Abban a csoportban, amely az elkövető után ment a rabbi mellett a varsó ortodox zsidó közösség vezetői voltak. Ahogyan szóvivőjük, Malka Kafka mondta: lengyelül beszélgettek a támadás idején, és éppen a sabbat megünneplésére indultak.

A támadást, ég május végén elítélték a lengyel állami vezetők, köztük Lech Kaczynski. Noha a bíróság szóvivőnője, Katarzyna Zuchowicz is elmondta, hogy Lengyelországban semmilyen formában nem tolerálják a rasszizmust és antiszemitizmust, meglepően enyhe ítélet született.

Karol G.-t 4000 zloty büntetésre és két év börtönre ítélték. Ez utóbbit elengedik neki, amennyiben az öt év próbaidő során semmiféle hasonló bűncselekménybe nem keveredik bele. A megtámadott főrabbi, aki New Yorkból érkezett és hosszú évek óta szolgál az országban, nem vett részt a tárgyaláson, hanem otthonában tartózkodott családja körében.

Lengyelországban a holokauszt előtt 3 és fél millió zsidó élt (a lakosság 10 százaléka), jelenleg azonban a zsidó közösség létszáma kevesebb, mint ötezer.

Comments are closed.