Forrás: Népszava

“Züllött országgá váltunk, menthetetlenül… Fárasztó és elkeserítő újra és újra megállapítani, hogy hová süllyedt az ország, de ettől soha nem változik semmi. Éppen ezért szeretném kijelenteni: az örökös kemény kritika megfogalmazása önmagában semmit nem ér. Egyértelmű, hogy ha a parlamenti ellenzék, illetve a kritikai értelmiség, a független média és a sajtó, valamint a magyar állampolgárok nem tesznek tényszerűen valamit a kialakult mocsárállapotok ellen, akkor lassan értelmüket vesztik az ilyen típusú cikkek is, mint az enyém. Akkor ugyanis lassan kár lesz erről beszélni, mert a posztkádári, autoriter viszonyok újratermelődnek, természetessé válnak és abban mindannyian felelősek leszünk. Csak egyet kérek: ne ez legyen.” (Írja Egy következmények nélküli ország című cikkében Fricz Tamás a Magyar Nemzet augusztus 28-ai számában.)

“A művelt világot megrázta a hír, hogy a Nobel-díjas Günter Grass bevallotta náci múltját, nevezetesen, hogy 17 esztendősen a Waffen SS alakulatában szolgált… Még szerencse, hogy a mi Imre Kertészünkről sosem derülhetne ki hasonló szörnyűség! Persze egyszer majd elül ez a vihar is, talán még a német szociáldemokrácia nagy alakját, Günter Grasst is rehabilitálják, bár “fasiszták” esetében ez nem szokás. Más lenne a helyzet, ha Grass kelet-német kommunista pribék, esetleg vörös terrorista lett volna – most ott ülne az Európai Parlamentben, esetleg a demokráciáról és az emberi jogokról tartana előadásokat Amerikában és Izraelben.” (Írja Álrab, álminiszterelnök című cikkében Szentmihályi Szabó Péter a Demokrata augusztus 24-i számában.)

Népszava

Comments are closed.