Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2006. augusztus 28.

A Hezbollah síita gerillaszervezet elleni fegyverembargó megvalósítására szólította fel a nemzetközi közösséget Berlinben az izraeli külügyminiszter. Izrael – mint fogalmazott – egy „normális Libanont” kíván, olyan országot, amelyben a kormány szuverén módon gyakorolhatja hatalmát.

A válság megoldása érdekében elengedhetetlen annak a két izraeli katonának a szabadon bocsátása, akiket július 12-én libanoni területről kiindulva támadtak meg és raboltak el – mondta Cipi Livni.

A külügyminiszter szerint a világ nem elégedhet meg az iráni atomprogrammal kapcsolatos hathatalmi javaslatcsomagra adott teheráni válasszal. Teherán tárgyalási ajánlata, amellyel a Biztonsági Tanács öt állandó tagállama és Németország közös javaslataira felelt, csak az időhúzást szolgálja, Irán – mint fogalmazott – időt akar nyerni atomfegyverének előállításához. Kijelentette, hogy az egész világ békéje szempontjából fontos leállíttatni az iráni urándúsítást.

Az izraeli-német külügyminiszteri találkozó elsődleges témája a libanoni békefenntartás és ezzel összefüggésben a Biztonsági Tanács 1701-es számú határozatában vázolt rendezési terv megvalósítása volt.

A német külügyminiszter a találkozó után alaptalannak nevezte az egyiptomi sajtóban megjelent, azzal kapcsolatos híreket, hogy Izrael és a Hezbollah német közvetítéssel megállapodott volna foglyok heteken belül történő kicseréléséről.

Livni a német kancelláron és a külügyminiszteren kívül találkozót tervezett a német hírszerzés elnökével is, aki két évvel ezelőtt sikerrel közvetített egy fogolycsere érdekében Izrael és a Hezbollah között, s a tervezett találkozóból berlini megfigyelők arra következtettek: a német hírszerzés most is közvetíthet egy hasonló fogolycsere ügyében.

(MTI)

Comments are closed.