Forrás: NOL

Népszabadság * Szilvássy József * 2006. augusztus 28.

Fellázadt a Cseh Kereszténydemokrata Unió (KDU-CSL) tagsága Miroslav Kalousek pártelnök ellen, aki az elmúlt héten elvben beleegyezett abba, hogy pártja a cseh szocdemekkel (CSSD) kísérelje meg a kormányalakítást, a kommunisták (KSCM) külső támogatásával. A KDU-CSL legnagyobb városi szervezeteinek követelésére azonban az elmúlt hét végen összeült a jobboldali politikai tömörülés országos választmánya, amely lemondásra szólította fel a pártelnököt, s olyan döntést hozott, hogy azonnal meg kell szakítani a tárgyalásokat a szocdemekkel. Miroslav Kalousek a felhívásnak eleget tett.

– A tagság megmentette a KDU-CSL becsületét, mert a szocdemek ugyan szinte mindent megígértek, többek között a belügyminiszteri posztot, még a Vatikánnal kötendő, évek óta halogatott államközi szerződés elfogadását is a parlamentben, ám mégsem hozhatunk akkora szégyent önmagunkra, hogy mindezt a kommunisták támogatásával érjük el – nyilatkozta Ján Kasal megbízottt pártelnök. Miroslav Topolánek, a választásokon győztes Polgári Demokrata Párt (ODS) elnöke szerint a koalíciót szorgalmazó Jirí Paroubek alkotmányellenesen cselekedett, hiszen nem a CSSD elnöke, hanem ő kapott kormányalakítási megbízást Václav Klaus államfőtől, akinek legkésőbb pénteken be is mutatja kisebbségi kabinetjét a cseh elnöknek, majd igyekszik bizalmat szerezni testületének a prágai parlamentben. Cseh politológusok szerint erre szinte semmi esélye sincs.

Václav Klaus tegnap csitította az elhúzódó kormányalakítási tárgyalások miatt egyre inkább háborgó közvéleményt: – Ne kövezzék meg a politikusokat, mert nem ők a hibásak, hanem a június elejei választások végeredménye okozza az eredménytelen tárgyalásokat. Akkor a jobbközép és a baloldali pártok egyaránt száz-száz mandátumot kaptak, s ebben a patthelyzetben senki sem akar engedni – vélekedett a cseh elnök. Egyébként egyre több politikai szakértő hangoztatja Prágában, hogy az egyetlen kiút a jövő évre előre hozott képviselőházi választások.

Erőszakkal oszlatott fel egy Izrael-ellenes tüntetést tegnap este Prágában a cseh rendőrség. A szélsőjobboldalinak és neonácinak minősített Nemzeti Ellenállás néhány tucat tagja Izrael közel-keleti politikája ellen kívánt tüntetni Izrael prágai nagykövetségének épülete előtt. A rendőrség az előzetesen bejelentett tüntetést meghiúsította, 26 személyt kihallgatásra előállították. A tüntetőknél három gázpisztolyt, késeket, baseballütőket és más hasonló eszközöket találtak. A Nemzeti Ellenállás a izraeli-libanoni konfliktus idején kérte Václav Klaus államfőt: engedélyezze, hogy a szervezet tagjai iszlám államok hadseregeiben vállaljanak szolgálatot a zsidó állam ellen. (MTI)

Comments are closed.