Forrás: Népszava

Aki csak egyszer is látta-hallotta Roby Lakatost és zenekarát, nincs kétsége afelől, hogy a folk, a dzsessz és a klasszikus műfaj fúziójából a cigányzene alapjain valami forradalmian új varázs született. Ritka alkalom a Budapesten született, Brüsszelben élő, a világ legnagyobb koncettermeit járó virtuózt, az “ördög hegedűsét” idehaza köszönteni. Ráadásul a tradicionális zsidó zenével “átitatott” koncerten klezmerjazzt játszani a Budapest Klezmer Banddel. Augusztus 30-án a Dohány utcai zsinagógában részünk lehet ebben a kivételes élményben a Zsidó Nyári Fesztivál keretében.

Az itáliai nyárban, a Mittelfesten találkoztunk a legendás magyar cigányprímás, verbunkos szerző, Bihari János leszármazottjával, Roby Lakatossal. Kész zenetörténet az övé: hat évesen lépett először színpadra a Margitszigeten a Dankó Pista emlékére rendezett koncerten. Édesapja, Lakatos Tóni cigányprímás éveken át a Béke Szállóban muzsikált, majd többet játszott külföldön, mint idehaza. Roby tanulmányait a Mester utcai zeneiskolában kezdte, mesterétől, Járóka Sándortól tanulta el az improvizálást. 1984-ben első díjat nyert a Bartók Béla konzervatóriumban klasszikus hegedű tanszakon. Tizennyolc évesen került Brüsszelbe, ahol rövid időn belül legendás zenei klubot hívott létre. Szinte minden hangszeren otthon van a dobtól a zongoráig, a nagybőgőtől a cimbalomig, a fúvosoktól a vonósokig. Sikerült lefordítania saját zenei nyelvére Lisztet, Kodályt, Brahmsot és Chopint. A Roby Lakatos Ensemble a Carnegie Hallnak, a Vatikánnak, a Central Parknak ünnepelt vendége.

Roby Lakatos a koncerttermek fényétől távol is jelenség. Tüzes tekintetében, pödört bajsza mögül villogó mosolyában az istenadta tehetségek muzikalitása csillog.

– Az ön számára mintha kevésnek bizonyult volna a családi tradíciók követése. Mi késztette arra, hogy sajátos zenei fúziókat hozzon létre és általuk a cigányzenét újraértelmezze ?

– Már gyerekfejjel nyugtalan természetű voltam. A zenében is igényeltem az állandó mozgást, változást. Nagyon idegesített, hogy a cigányzenében nem történik semmi előrelépés. Ezért kitaláltam, hogy miként lehet a vendéglői-kávéházi zenét színpadra vinni. Rendkívül sok tradíció van a cigányzenében, amiket én a feje tetejére állítottam. Egy nagyon érdekes zene alakult ki ebből, ami három összetevőből áll: a cigányzene, a klasszikus zene és a dzsessz. Kicseréltem a hangszereket, a klarinét, a brácsa és a cselló helyett betettem a zongorát és gitárt. A cimbalom és a zongora társítása szinte elképzelhetetlen, ám nekünk sikerült összehoznunk egy zenekarban nagyon speciális hangzást kialakítva. Az együttesemmel a Deutsche Grammophonnál vettük fel az első lemezünket 1997-ben, aminek olyan átütő sikere volt, hogy a továbbiakban a lemezkiadó ragaszkodott ehhez a stílushoz. És azóta akármilyen lemezt készítünk, megmarad a zenénkben ez az úgynevezett onortodox fúzió.

– Miként fogadták ezt idehaza a tradicionális cigányzene képviselői?

– Magyarországon ez még nagyon új volt, tiszta hülyéknek tartottak minket, olyanoknak, akik keresztre feszítik a cigányzenét. Ráadásul a fellépéseink mindig klasszikus fesztiválokhoz kötődtek mindamellett, hogy játszunk dzsesszfesztiválokon is. A mi zenénk nem fér bele a folk, az autentikus zenei fesztiválok kereteibe. A klasszikus zenei közönség sokkal jobban ért minket, és a meglepetés erejével hat számukra, amikor a klasszikus átmegy dzsesszbe. A lényeg az, hogy soha ne legyen unalmas egy két órás koncert, mindig legyen benne valami újítás. Egy bizonyos ponton mindig eljutunk a dzsesszhez, a flamencóhoz, a free-jazz-hez.

– Tapasztalatai alapján melyik közönség a legfogékonyabb ezekre az újításokra?

– A tengerentúli közönség mindig érdekesebb. Áprilisban az Egyesült Államokban turnéztunk, többek között a Carnegie Hallban léptünk fel és Los Angelesben is koncerteztünk. Büszke vagyok arra, hogy már öt hónappal előre elfogytak a jegyek, még a barátaimat is alig tudtam bejuttatni a Carnegie Hall-beli koncertre. Mindig az aktuális zeneanyagunkat mutatjuk be, idén a Fire Dance című albumunkat, de az amerikai közönség előtt a régebbi repertoárunkat is bemutatjuk. Számomra mégis az angol közönség a legjobb. Velük tudom a legjobban felvenni a ritmust, a lendületet. Ők akár háromszor is visszatapsolnak minket.

– Manapság milyen új zenei területekre kalandozik?

– Hozzányúltam kicsit a klezmer zenéhez. Az új lemezünk címe Lakatos Klezmer Karma, ami egy nagyon klasszikus hangzásba oltott klezmer zene, ám éppúgy megtalálhatók rajta hollywoodi filmzenék.

– Mi vonzotta a klezmerben?

– Az egész úgy jött, hogy sokat játszottam együtt a Belgiumban élő Myriam Foque-kal, aki a legjobb jiddis-klezmer énekesnő. Vendégként szerepel a lemezen. Sok klezmer számot tanultam meg tőle, és mindegyik emlékezetet engem a gyerekkoromban hallott orosz, román, magyar cigányzenékre. Előreláthatóan ősszel jön ki ez a lemez, amivel majd jövőre koncertezünk.

– A világot járva Brüsszelben van a főhadiszállása. Miért éppen a belga fővárost választotta otthonául?

– Brüsszel fantasztikus hely. Immár huszonegy éve élek Belgiumban. 1985-ben tizennyolc évesen egy Lieges-i szerződést kaptam, amit újra meg újra meghosszabbítottak. Lehetőséget kaptam egy zenekar felállítására. A karrierem egy hajdani orosz étteremben kezdődött, ahol tizenkét éven keresztül játszottam az együttesemmel. Sikerült egy híres zenei klubot kialakítanom ott, a Les Ateliers de la grande ile-ben, amit Brüsszelben koncertező nemzetközi művészek látogattak. A klubot olyan világhírű művészek keresték fel, mint Yehudi Menuhin, Luciano Pavarotti, Claudio Abbado vagy Gidon Kremer.

– Hisz a sorsszerűségben, hogy ennek így kellett történnie?

– Igen. Magyarországon soha nem sikerült volna olyan hírnévre szert tennem, mint külföldön. Mindenkitől azt hallottam vissza, hogy túl messzire mentem a zenei újításokban. Mára már megszokták, és szinte várják, hogy vajon mit hozok ki a Kállai kettősből, a Rókatáncból vagy Weiner Leó Divertimentójából. Magyarországon nehézségekbe ütközött volna mindig egy pár lépéssel előbbre haladni. Mára mindez már megváltozott. Sok fiatallal találkoztam itthon, akik az általam megkezdett vonalat követik. Egy este betértem egy budapesti szállodába, és csak azt hallottam, hogy valahol egy zenekar a mi lemezünket játssza.

– A gyökerek mégiscsak fontosak lehetnek önnek, hiszen a zenekarát is magyar roma zenészekből verbuválta.

– Mindegyiküket gyerekkorom óta ismerem, pajtásaim és zenésztársaim. Szinte ugyanabban az időben jöttek el Magyarországról, mint én, és idestova tizenhat éve játszunk együtt. Mondhatom, hogy az egyetlen cigányzenekar vagyunk, amelynek tagjai ilyen régóta vannak együtt. Igényes zenét csak úgy lehet játszani, ha jól ismerjük egymást. Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindegyik muzsikusom egytől-egyig kiváló klasszikus, cigány- és dzsessz-zenész.

– Még mindig kuriózumszámba mennek a fellépéseik Magyarországon. Mennyiben köszönhető ez annak, hogy viszonylag ritkán játszanak idehaza?

– Ma már sűrűbben játszunk itthon. És a magyar közönség is jobb lett. Volt egy szuper koncertünk tavaly decemberben a Zeneakadémián a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, előtte meg egy privát karácsonyi koncert az MKB Bank megbízásából. Ez a két sikeres koncert adta az ötletet, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekarral vegyük fel az új lemezünket, amelyen két klezmer-szvitet játszik és hangszerelt Jávori Ferenc (Fegya). És ezáltal beindult a magyarországi meghívásunk, jövőre a Tavaszi Fesztiválon és a Művészetek Palotájában is fellépünk.

– A hegedűművész szólókarrierjében milyen kihívások elé néz?

– Hivatalosan jövőre kezdődik a három hegedűs, Maxim Vengerov, Didier Lockwood és jómagam koncertsorozata a Londoni Szimfonikusokkal a három tenor mintájára. Tavaly már adtunk egy nagysikerű koncertet a Barbican Hallban. Legközelebb Oroszországban turnézunk, majd 2007-ben beindul az európai turné. Igazán nem panaszkodhatom, 2008. végéig, sőt már 2009, elejéig betelt a naptárom.

Képalá: Roby Lakatos, akinek már 2009. elejéig tele van a naptára, állítja, Magyarországon soha nem tudott volna ilyen hírnévre szert tenni. Augusztus 30-án hallhatjuk őt a Dohány utcai zsinagógában a Zsidó Nyári Fesztivál keretében

·

Szentgyörgyi Rita

Comments are closed.