Erika Steinbach CDU-képviselő
Csak akkor hegedhetnek be a második világháborús sebek, ha a kitelepítésekről is nyíltan beszélünk – mondta az MH-nak adott interjúban Erika Steinbach CDU-képviselő, az európai menekültek sorsát bemutató berlini kiállítás ötletadója.
Erika Steinbach állandó kiállításon mutatná be a második világháború után kitelepített németek történetét (fotó: Reuters – Tobias Schwarz)
– Hány német kitelepítéséről, elűzéséről vannak dokumentumaik?
– Tizenötmillióéról.
– A kiállítás azt sugallja, hogy milliószám öltek meg ártatlanokat, csak mert németnek születtek.
– Kétmilliónál többen haltak meg az üldözésekben. Lengyelországban ezerötszáz lágert építettek 1944 és 1947 között, hogy összetereljék a német ajkúakat. Előzőleg elvették házukat, földjüket, jószágaikat. Aztán tízezrével fojtották őket vízbe, sokakat agyonvertek. Szabályos pogromok voltak. Télen a hideg lágerudvarokra állították ki a meztelenre vetkőztetett német nemzetiségű asszonyokat, gyerekeket, öregeket. S ne feledjük: a németnek nyilvánított zsidókat se kímélték, őket is kitelepítették, közülük is sokat megöltek. A Baltikumból, Lengyelországból, Csehszlovákiából a Szovjetunió belső területeire vagonban elhurcolt németeket aztán halomra ölték.
– Ezt a gyakorlatot a nácik kezdték.
– Hitlerék kezdték, ezt senki sem vonja kétségbe. De ettől a népirtás még népirtás. Vérbosszú történt, az ártatlanok meggyilkolása önmagában véve bűncselekmény: genocídium.
– A kiállításon beszéltem sok német diákkal. Minden második azt mondta, most hall először erről az egészről. Meglepi?
– Nem, hiszen négy-öt évvel ezelőttig tabunak számított Németországban ez a téma, az iskolákban nem tanították. Az Elűzöttek Szövetsége, a Kitelepítések Elleni Központ lobbitevékenységének köszönhető, hogy néhány évvel ezelőtt legalább Bajorország és Baden-Württemberg iskolai történelemoktatási tananyagába bevették ezt történelmi fejezetet is. Másutt még nem ez a helyzet.
– Mi az oka ennek a közömbösségnek?
– A politikának kényes volt a téma, mert el kívánta kerülni a fölöslegesnek tetsző potenciális konfrontációt a Szovjetunióval és a többi győztes hatalommal, valamint Lengyelországgal. Másrészt Nyugat-Németország lakóinak nagy részét eleve nem érintette közvetlenül a tragédia. Az üldözöttek végül is keleti németek voltak.
– A kiállítás látogatói között végzett felszínes közvélemény-kutatásom azt tanúsítja, hogy sokkal több a keletnémet látogató, mint a nyugatnémet mind a fiatalok, mind az idősebbek körében.
– Ez logikus. Az NDK-ban egyetlen szó sem eshetett a kitelepítések tényéről. Umsiedlung, umgesiedelten, átköltözöttek, áttelepültek, így hívták az NDK-ban az érintetteket. A volt NDK lakóinak, noha elég sok köztük a kitelepítések szenvedő alanya vagy azok leszármazottja, ez a kiállítás alapvetően hozzájárul a tudásbeli hiányosságok enyhítéséhez.
– Lengyelország azonnal tiltakozott, Varsó polgármestere például nem hajlandó Németországba látogatni, amíg ezt a kiállítást nyitva tartják. Azt mondják, Németország relativizálni akarja az általa elkövetett bűnöket, s ehhez segédkezik a kiállítással az önök szervezete. Egy sor felelős új lengyel vezető szerint kialakulóban van az új német revansizmus. Tegye a kezét a szívére: elfogadja az Odera-Neisse határt, elismeri-e a második világháború nyomán kialakult határokat?
– Ezeket a határokat nemzetközi szerződések rögzítik, a Bundestag törvénybe foglalta, hogy tiszteletben tartja őket. Ezt a tényt minden demokratikus szervezet elfogadja, a mi szövetségünk pedig demokratikus szervezet.
– A lengyelek, a csehek egy befolyásos része szerint önöknek az a hátsó szándékuk, hogy visszaszerezzék az államosított vagy eladott, elajándékozott egykori német vagyont. Követelnek ilyesmit?
– Ezt a kérdést önöknél Magyarországon bölcsen megoldották, egy sor német kitelepített kárpótlási jegyekhez jutott. Gesztusértéke volt ennek, de nagyobb anyagi kárpótlást nem jelentett. Sikerült viszont elébe menni a dolgoknak, a kérdés nem okozott a későbbiekben viszályt. Csehországban sok közéleti személyiség – ha a kormány nem is – megértéséről biztosította a kitelepítéssel ártatlanul meghurcolt németeket és leszármazottaikat. Lengyelországban viszont elnyomták azoknak a haladó gondolkodóknak, értelmiségieknek a hangját, akik felemelték a szavukat a történelmi szembenézés érdekében. Akik meg akarták mondani a lengyeleknek, hogy népellenes bűncselekmények történtek, hogy a népirtások, üldözések elleni nemzetközi szerződéseket lábbal tiporták, amikor elbántak a német ajkúak millióival.
– Mit várnak Lengyelországtól?
– Gesztusokat, jóindulatot, bocsánatkérést, a történelmi valóság nyílt elismerését.
– Ők erre azt felelik, hogy ez csak a revansizmus álcázására szolgál.
– Azt gondolom, hogy Lengyelországban nacionalisták kerültek hatalomra. Olyasfajta szélsőjobboldaliság jellemzi őket, amely nálunk be se kerülhetne a politikai fővonalba. Antikommunistának vallják magukat, de ugyanazt mondják, mint a sztálinisták, kommunisták. A jelek szerint a szélsőjobboldal súlyos veszélyt jelent Kelet-Európában. Hozzáteszem, aggodalommal tölt el, amit a szlovák nacionalisták tesznek, beszélnek, és az, hogy nem hajlandók elismerni azokat a bűnöket, amelyeket a magyarok ellen követtek el. A németeket, a magyarokat kollektív bűnösnek nyilvánították, és ezt a véleményüket ma is fenntartják. Minden nemzetnek, nemcsak a németnek, kötelessége szembenézni saját történelmével. Az a célunk, hogy a nemzetközi jogba ütköző törvénytelen, emberi jogokat semmibe vevő kitelepítéseket sehol senki ne tagadhassa le többé. Ha így lesz, de csak ebben az esetben, akkor hegednek be véglegesen a második világháborús sebek.
Pályakép
Erika Steinbach 1943-ban született a német megszállás alatt lévő Sziléziában, Rumiában. A Kereszténydemokrata Unió frankfurt-am-maini tagozatából került a berlini Bundestag padsoraiba. A parlament emberi jogi bizottságának elnöke. Szenvedélye a muzsika, maga is zenész – hegedűművész – volt, de 1967-ben súlyos betegség miatt le kellett mondania karrierjéről. Férje, Helmut Steinbach éveken át Magyarországon is dirigáló karmester. Politikai szenvedélye az elűzöttek, a kitelepítettek történetének feldolgozása. Nevéhez fűződik az Kitelepítések Elleni Központ (Zentrum gegen Vertreibungen) nevű alapítvány létrehozása. Az azonos nevű emlékhely, a 20. századi népirtások, kitelepítések Berlinbe tervezett állandó múzeumának és kutatóműhelyének terve egyelőre nem valósulhat meg.
Kertész Éva, Berlin
