Papp László Tamás 2006. augusztus 22. 08:19
Lenin és Hitler követői után itt a „harmadik típusú totalitarizmus”, a 3.0-ás tesztverzió. Híveinek célja ugyanaz, mint szellemi elődeiké: kiirtani, bebörtönözni vagy elüldözni mindenkit, aki másképp gondolkodik, öltözködik, beszél vagy szeretkezik, mint ahogy szerintük frankó.
Elöljáróban, miheztartás végett vázoljunk fel bizonyos, nyugodtságra okot nemigen adó párhuzamokat. Ahogy Seyss-Inquart és Konrad Henlein, az osztrák, illetve szudétanémet nácik vezetői a Führer sakkfigurái voltak, miként a kommunista fiókpártok a moszkvai Komintern füttyszavára táncoltak, úgy a Hezbollah a tömeggyilkosságban, politikai gengszterizmusban, a nácizmus iszlám változatának létrehozásában utazó Teherán-Damaszkusz-tengely leányvállalata.
A jugoszláv polgárháború főfelelőse a szerb nacionalizmus volt, Libanon tragédiájában az országot etnikai-vallási mozaikból teokráciává változtatni akaró, Izrael megsemmisítését célul kitűző síita fundamentalizmus tekinthető elsőrendű vádlottnak. Lenin és Hitler követői után itt a „harmadik típusú totalitarizmus”, a 3.0-ás tesztverzió. Híveinek célja ugyanaz, mint szellemi elődeiké: kiirtani, bebörtönözni vagy elüldözni mindenkit, aki másképp gondolkodik, öltözködik, beszél vagy szeretkezik, mint ahogy szerintük frankó.
*
A Libanon területi szuverenitásának izraeli megsértése fölött zokogók el vannak tévedve. Merthogy ami nincs, azt nem is lehet megsérteni.
Milyen független, szuverén állam az, amelynek területén a reguláris haderővel párhuzamos, más országok által kiképzett, pénzelt és irányított fegyveres alakulatok tevékenykednek szabadon? Amelyek, ha úgy diktálja úri kedvük, rakétákkal lövik a szomszédos államot, elrabolják, felrobbantják annak polgárait. És ennek a névleg önálló országnak a kormánya annyira gyenge, hogy ha akarná, se tudná lefegyverezni az SA-rohamosztagok és a Vörös Khmer legjobb hagyományait továbbvivő fegyveres bűnözőket.
Igaz, nem is nagyon akarja. Ne játsszunk már a szavakkal: Libanon harminc éven át Szíria különbejáratú gyarmata volt. Háfez el-Asszad, a damaszkuszi kényúr (aztán utóda) hadserege és titkosszolgálata ellenőrizte az ország gazdaságát, megtizedelve a nyugat-és Izrael-barát politikai elitet. Utolsó közismert áldozatuk Rafik Hariri ex-kormányfő volt, akit bizonyítottan a szíriaiak ölettek meg.
A helyzeten a tavalyi kivonulás sem változtatott. A szír katonák elmasíroztak, ám a Damaszkusz pénzelte ügynökök, terroristák és bérgyilkosok serege ott maradt. A nemzetközi szabályokat kijátszó fegyver-és csempészügyleteken megtollasodott terrorburzsoáziával együtt. Asszad engedélyezte, hogy az iráni Forradalmi Gárda bázisokat hozzon létre az általa megszállt országban.
Az ENSZ BT 1701. számú határozata ugyanolyan, legfeljebb budipapírként hasznosítható írott malaszt lesz, mint a fenti sóhivatal korábbi döntései. Ráadásul egyenlőségjelet tesz egy vallási despotizmusra törő halálbrigád és egy, létében fenyegetett pluralista kisállam között.
Amikor a világszervezet felszólít egy diktátort arra, hogy respektálja az emberi civilizáció alaptörvényeit, akkor lehetetlent kér. Mintha egy anakondát győzködne, legyen inkább vegetáriánus. Diktatúráknak alaptulajdonsága a ragadozó természet, az expanzív politika. A dzsungel normái alapján egzisztáló rezsimek csak akkor hagynak fel ezzel, ha felszámolják őket, vagy annyira legyengülnek, hogy már képtelenek embervért csapolni.
Az a kényelmes, hipokrita álláspont, hogy „ne keressünk felelőst, inkább legyen vége a vérontásnak”, hosszú távon a nyugati civilizáció lassú, de biztos öngyilkosságába torkollik. A demokrataként való létezés alapja a színvallás: a front innenső oldalán küzd az egyén önrendelkezése, piacgazdaság, jogállam, életminőség, hit-és kételyszabadság talajában gyökerező népuralom, a túlsó részen a világunkat egy, mindenki számára kötelező receptre felírt Isten kísérleti lombikjának, netán az osztályharcos Apokalipszis vagy a faji Armageddon színterének vélő fundamentalista önkény.
*
A demokrácia nem tökéletes, ezért hát Izrael sem az. Hibázik, rosszul dönt, tévedésből fals célpontra lő. De azért csak nem lehet ő a felelős, hogy a másik hadviselő kórházakat, iskolákat alakít fegyverraktárrá, befanatizált gyerekekből pokolgép-hordozóeszközt és eleven védőpajzsot csinál.
A Khomeini-ihlette Hezbollah a maffia, egy halálimádó szekta, a kommunitárius falanszter és janicsárképző kaszárnya stílusjegyeit magánviselő szervezet. Egy totális miniállam. Libanon általuk ellenőrzött része olyan, mint egy gengszterek uralta városnegyed. Amikor adományt „kérnek” tőled, fizetsz, ha soraiba hívnak, mész, különben hazavágnak. Lézervezérelt Kornet páncéltörő rakétákkal harcolnak, amikről még a szíriai címkét sem vakarják le. Az új középkort készítik elő, ahol a technika fogja szolgálni a barbárságot, hogy Nietzsche mestert idézzük.
Sokan mondják, felesleges az iszlám civilizáció demokratizálásával próbálkozni, mert úgymond nem érett rá. Tény, a régió legtöbb országának lakossága jórészt a szabadság elől menekülő infantilis kollektív hisztéria fázisában jár. Ám ha ez így van, akkor egy, demokráciára éretlen ország talán megérett a nukleáris potenciál kompetens birtoklására? Az iráni atomprogram sikere olyan emberek kezébe adná a globális népirtás kulcsát, akik a Hezbollah rémtetteinek szponzoraiként nemcsak mások életét nem tisztelik, de a sajátjukat sem féltik.
Ráadásul az iszlám fundamentalizmus piacán konkurensként jelenlévő szunnita Al Kaida, a tálibok utódai máris féltékenyen nézik a riválisok sikereit. A Nyugattal szembeni dzsihád fedőrétege alatt kegyetlen tusa folyik a McDzsihád Zrt. terrorszindikátus vezetői székért.
Pacifista széplelkek ennek dacára, az „erőszak erőszakot szül” lapos közhelyét ismételgetve úgy gondolják, Izraelnek nem preventív csapással, hanem szelíd, kultúraközi párbeszédet folytatva, a józan szavak, meg persze az impotens ENSZ-diplomácia erejével kéne lefegyverezni a hitért torkokat nyiszáló, robbangató professzionális ölőgépek hadát. Igazuk van, csak a nagy kapkodásban felcserélték a sorrendet.
Ha az elmebeteg baltás gyilkos, kedvenc fegyverével a markában felénk vágtat, akkor először lábon lőjük. Ha még ekkor sem nyugszik, a teleszkópos gumibottal jó nagyot rávágunk az éles szerszám után nyúlkáló kezére. Ezután kényszerzubbonybont húzva rá, mentőautóba rakjuk. És igen, az elmeklinikán, egy rácsos ablakú, ugyanakkor lakályos zárkában, a terápia során jókat beszélgetünk vele a nehéz gyermekkorról, a brutális szeszkazán faterról és a frigid, túlvédő anyáról. És mi örülünk majd a legjobban, ha pár év múlva gyógyultan távozik.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
