Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2006. augusztus 22.

Két személy megsebesült, miután egy izraeli harci gépről kilőtt rakéták romba döntötték az Iszlám Dzsihád radikális palesztin szervezet egyik tagjának házát hétfő este a Gázai övezet északi részén.

Az aktivista a légi csapás idején nem tartózkodott az épületben, az izraeli hadsereg ugyanis előre figyelmeztette a készülő támadásra. A detonációk két járókelőt azonban könnyebben megsebesítettek, az aktivista fia pedig lábát törte, amikor a rakéták elől menekülve kiugrott a házból. Az izraeli hadsereg azzal indokolta a rakétatámadást, hogy a célpontként kiszemelt épületben fegyvereket tároltak.

Az izraeli haderő csaknem két hónapja indított offenzívát a Gázai övezet ellen, miután palesztin fegyveresek foglyul ejtettek egy izraeli katonát, a tizedes azóta sem nyerte vissza szabadságát.

Egyiptom ezer rendőrt vezényelt a határ mellé

A határőrizet megerősítése érdekében Egyiptom 1300 rendőrt vezényelt az arab ország és a Gázai övezet határa mellé, attól tartva, hogy palesztin radikálisok esetleg megkísérelnek erőszakkal átkelni az övezetből egyiptomi területre – közölték tisztségviselők. 

A hétfőn nyilatkozó tisztségviselők szerint múlt szombaton kétszáz rendőrrel erősítették meg a határőrizetet, a többieket pedig hétfőn vezényelték a térségbe, miután a határ túloldalán, a Gázai övezetben palesztin fegyveresek kezdtek gyülekezni. A térségben korábban 750 egyiptomi határőr állomásozott.

A kairói kormányzat attól tart, hogy a palesztin fegyveresek esetleg megkísérelnek erőszakkal átkelni egyiptomi területre, hogy segítsenek az ott rekedt honfitársaiknak visszajutni az övezetbe. Az Egyiptom és a Gázai övezet közötti rafahi határátkelő gyakori lezárása miatt – becslések szerint – mintegy kétezer palesztin rekedt Egyiptomban azóta, hogy palesztin fegyveresek június 25-én foglyul ejtettek egy izraeli katonát. A rafahi határátkelőt gyakorlatilag az egyiptomi hatóságok ellenőrzik, ám Izrael képes meggátolni az átkelő működtetését.

Izraeli harckocsik hatoltak be a Gázai övezetbe

Izraeli harckocsik hatoltak be kedden hajnalban a Gázai övezet keleti részébe és összetűztek palesztin fegyveresekkel, akik közül legalább hármat megsebesítettek – közölték szemtanúk és palesztin biztonsági források. Az izraeli hadsereg közölte, hogy ellenőrzi a behatolásról szóló jelentéseket.

A szemtanúk elmondása szerint a levegőből pilóta nélküli felderítő repülőgépekkel támogatott tankok a Gázai övezet és a zsidó állam határán fekvő Karni átkelő közelében hatoltak be az övezetbe. A katonák összetűztek a térségben tartózkodó palesztin fegyveresekkel, akik közül a biztonsági források szerint hármat megsebesítettek.

A hadművelet célja egyelőre nem ismert. Az izraeli hadsereg alakulatai az elmúlt hat hétben mindazonáltal többször behatoltak rövid időre a Gázai övezetbe. Az izraeli haderő június végén offenzívát indított az övezet ellen, hogy megkísérelje elérni a palesztin fegyveresek által elfogott izraeli katona szabadon engedését és megakadályozza, hogy palesztin fegyveresek rakétákat lőjenek ki a zsidó állam területére.

(MTI)

Comments are closed.