Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2006. augusztus 22.

„Villám” nevű, 80-250 km hatósugarú új föld-föld rakétát próbáltak ki a hétvégén Iránban, egy többnapos hadgyakorlat során, a pakisztáni határ közelében lévő Zahedan mellettKép: AFP/IRANIAN TV Izraelnek fel kell készülnie egy iráni rakétatámadásra – jelentette ki a jeruzsálemi kormány egyik minisztere kedden.

„Ki vagyunk téve egy iráni rakétacsapás veszélyének. Az irániak nagyon világosan megmondták, hogy ha őket támadás éri, az elsődleges célpontjuk Izrael lesz. Irán képes rakétákat kilőni a zsidó államra, ezért fel kell készülnünk arra, ami jön, és fel kell készíteni az egész országot a rakétákra, elő kell készíteni a polgári védelmet” – mondta Rafi Ejtan, a belső kabinet egyik tagja a közszolgálati rádióban, elsősorban az óvóhelyeket említve. Az óvóhelyek előkészítésére tett javaslatot az izraeli kabinet vasárnapi ülésén Raanan Dinur, a kormány titkárságának főigazgatója is.

Ejtan szerint ha az iráni atomprogramról folyó vita elmérgesedik, Izrael lesz az első, amelyet megtámadnak. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök már kijelentette, hogy Izraelt „le kell törölni a térképről”. Az általa támogatott libanoni síita szervezet, a Hezbollah az elmúlt hetekben négyezer rakétát lőtt ki Izrael északi felére. Ahmed Hatami iráni vallási vezető nemrég azt mondta, Tel-Aviv lesz a 2000 kilométer hatótávolságú iráni Sahab-3 rakéták célpontja, ha az Egyesült Államok és Izrael megtámadja Iránt.

Iránban a szombat óta folyó országos, méretét tekintve eddig nem látott nagyságú összfegyvernemi hadgyakorlat keretében kedden megkezdődött a páncélos alakulatok gyakorlata. Két páncélos hadtest a délnyugati országrészben fekvő Kermánsáh és Hamadán tartományokban manőverez.

Mosztafa Mohammed Nadzsar védelmi miniszter szerint az iráni katonai hatalom senkit sem fenyeget, ellenkezőleg, a biztonságot és a stabilitást garantálja a térségben. A miniszter közölte, hogy sikeres volt az új, 250 kilométer hatótávolságú iráni hadszíntéri rakéta, a Szaje (Villám) kipróbálása. (MTI)

Comments are closed.