Forrás: HETEK

Haim Ramon igazságügy-miniszter vasárnap benyújtotta lemondását az izraeli kormánynak. Azt is bejelentette, hogy lemond mentelmi jogáról, és kész a tel-avivi bíróság elé állni szexuális zaklatás vádja miatt.

Haim Ramon. Felelőtlen felbuzdulásRamon azt kérte a főállamügyésztől, hogy a tárgyalás minél hamarább megkezdődhessen, hogy felmentése esetén, a lehető legrövidebb időn belül visszatérhessen miniszteri tárcájához.

A vádirat szerint, az eset egy 21 éves katona lánnyal történt, aki a miniszterelnöki hivatalban dolgozott, Tel Avivban. Július 12-én, aznap, amikor nyolc katona vesztette életét, és kettőt elraboltak, Ramon bement a hivatalba. A katona lány a leszerelése előtti utolsó napját töltötte bent, és megkérte Ramont, hogy hadd fényképezkedhessen le vele. A képek elkészítése után történt állítólag, hogy Ramon, akarata ellenére, szájon csókolta a lányt, mely esetnek 16 szemtanúja is volt.

Ramon gyors lemondása alapvető problémáktól mentette meg az izraeli kormányt. Igazságügy-miniszterként, ő volt az egyetlen, aki a bírókat megválasztó testületet összehívhatta. De az ellene elkezdődött nyomozással több feladatát, többek között ezt sem tölthette be már, ami fennakadásokat jelenthetett volna a Legfelsőbb bíróság munkájában.

Hasonló vádak miatt idézték be rendőrségi meghallgatásra Mose Kacav államelnököt is. Mint ahogy azt a Jerusalem Post, izraeli napilap hétfőn hírül adta, az elnöknek párhuzamosan két nővel is viszonya volt az irodájában.

Júliusban, egy volt minisztériumi alkalmazott pedig azt állította, hogy azért kellett feladnia állását tíz évvel ezelőtt, mert elutasította Kacav ilyen irányú próbálkozásait. Akkor az izraeli államfő egy közleményben visszautasította a vádakat.

Comments are closed.