Ehud Olmert izraeli kormányfő vasárnap este telefonon beszélt Romano Prodi olasz miniszterelnökkel
Franciaország alig leplezett bosszúsággal értesült arról, hogy Olaszországé lehet a vezető szerep a dél-libanoni nemzetközi erőkben.
Tyre városába lassan visszatér az élet: zöldséges áruját viszi a piacra (fotó: Reuters – Ammar Awad)
Ehud Olmert izraeli kormányfő vasárnap este telefonon beszélt Romano Prodi olasz miniszterelnökkel, és közölte vele: örülne, ha Olaszország állna a Dél-Libanonba készülő nemzetközi erők élére. Prodi beszélt Fuad Szinjora libanoni kormányfővel is, aki ugyancsak üdvözölte az „olasz kezdeményezést”.
Olaszország két-háromezer katonát is küldene Dél-Libanonba, míg a franciák a már ott lévő kétszáz katonájuk mellé csak újabb kétszázat ajánlottak fel. Ennek ellenére Párizs tényként kezelte, hogy az új nemzetközi erőt is – mint eddig a tehetetlennek bizonyult kétezer főnyi ENSZ-erőt, az UNIFIL-t – ő vezeti.
Franciaország és Izrael kapcsolata régóta nem felhőtlen, a Le Monde című lap pedig tegnap rosszallóan állapította meg, hogy Prodi kormánya a hét végén sokszor lépett kapcsolatba izraeli és libanoni vezetőkkel.
A Le Monde a finn külügyi szóvivőre hivatkozva írta, hogy Párizs szerdán uniós konzultációkat akar tartani minderről. Az EU nem illetékes a nemzetközi erők ügyében. A franciák az unió politikai és biztonsági tisztségviselőinek tanácskozásán azonban arról akarnak tárgyalni, miként lehet mielőbb kifejezésre juttatni az európai szolidaritást. Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter szerint az EU-tagállamoknak össze kell hangolniuk vállalásaikat.
A probléma még mindig az, hogy a nemzetközi haderő mandátuma bizonytalan, és Vijay Nambiar, a térségben lévő különleges ENSZ-megbízott szerint még az is marad néhány napig. Izrael erős mandátumot akar (beleértve a fegyverhasználatot), és egyéb kikötései is vannak. Párizs viszont nem szívesen kerülne szembe a Hezbollah gerilláival.
George W. Bush tegnap 230 millió dollár humanitárius segélyt ajánlott fel Libanonnak. Az amerikai elnök a nemzetközi haderő gyors Libanonba vezénylését sürgette, de maga is az ENSZ-csapatok „erőteljes mandátumára” helyezte a hangsúlyt. Bush szerint jó lenne mielőbb kijelölni a nemzetközi erők vezetőjét.
MH

