MIÉP-gyűlés a Hősök terén kisbaltával
Kósa András 2006. augusztus 21. 20:44
Lovát ugratja Az elmúlt évekhez képest szinte hihetetlen mértékű innováció jellemezte a MIÉP augusztus 20-i „nagy” gyűlését a Hősök terén. A szokásos „megmaradás-globalizmus-Csurka István” háromszögön belül feltűnt egy darab önvédelmi fegyver, két darab rock együttes és hat darab „tudat-jobbító kép” is. Kár, hogy ezt a fejlődést minden eddiginél kevesebben látták már, a médiából pedig az eseményt kimosta az esti tragikus vihar. A Hírszerző hiányt pótol.
Áll a tudósító a Hősök terén augusztus 20-án, és már fogalmazza magában a megírandó cikk első mondatait, melyek nagyjából így szóltak volna: „Kedves olvasóink! Utoljára számolunk be MIÉP tüntetésről, mert a Csurka-hívek összejövetelei szép csendben teljes unalomba fulladtak, ha esetleg kíváncsiak rá mi történt, keressék ki archívumunkból korábbi cikkeinket, azokhoz képest nem történt semmi újdonság”.
Sokáig ugyanis tényleg nem volt semmi új – na jó, a megjelentek létszámát leszámítva, amely viszont magukat a résztvevőket is meglepte. Hol vannak már azok az idők, amikor mozdulni sem lehetett a földalatti vagonjaiban az egymáshoz zsúfolódott MIÉP fanoktól! Vasárnap délután inkább a Hősök terére kíváncsi turistáktól volt zajosak a megállók. A kora délutáni kezdésre nagyjából ezren gyűlhettek össze a téren felállított színpad előtt.
(Kattintson a képre a galéria megtekintéséhez!)
„Szeretnék több ember előtt beszélni!” (fotók: Hírszerző, Járdány Bence)
„Ezt akarták, hogy ennyien legyünk” – mondta is mellettem egy Szálasi pólót viselő srác a társának. Hogy kik pontosan, azt nem fejtette ki, de ebben a kultúrkörben nem is szükséges alanyt illeszteni a többes szám harmadik személyű mondatokba. Úgyis mindenki tudja, kikről van szó!
A műsor egyébként ugyanaz, mint általában: papi áldás, Bánk bán Ária Medveczky Ádám előadásában, zsoltár, krónikás ének, Sík Sándor vers, talán ennek is köszönhető, hogy az állandó sztárvendég Csurka István fellépéséig csak Zsinka László főpolgármester-jelöltnek sikerül – egyszer – érzelmi megnyilvánulást kicsikarni a nézőkből, a „liberális nyikhajok” szófordulattal.
Kisbalta és Magozott Cseresznye
Zsinka pár mondatban összefoglalja programját: Budapest legyen a budapestieké, fékezzük meg a multikat, a magyar színházakban játszassunk magyar darabokat (például – na mit? – Csurkát), állítsuk meg a korrupciót. „Úgy vélem a jelenleg ismert főpolgármester-jelöltek közül én képviselem egyedül ezeket az érdekeket” – vonja le a következtetést, majd pár mondatban ellenfeleire is kitér, Demszky Gáborról megfogalmazott véleményét sejthetjük, Tarlósra azt mondja, „a Hazafias Népfront jelöltje”, míg Katona Kálmán „a közgyűlés legpasszívabb tagja volt”.
Csurka egy kisbaltával a kezében jelenik meg, mint mondja, ez önvédelmi fegyver a magyarság számára, hiszen – természetesen – olyan időket élünk, amikor a megmaradás a tét, és a helyzet nem túl rózsás. „Én is szeretnék több embernek beszélni, egyre kevesebben vagyunk” – ismeri el. Szerencsére, legalább a nemzetközi helyzet javul, hiszen „Izrael a második világháború óta először háborút vesztett, a Hezbollah hőseinek köszönhetően”. Nem véletlen, hogy két libanoni zászló is feltűnik az árpád-sávos és nagy-magyarországos lobogók között.
A vezér után a Magozott Cseresznye, és az Oi-Kor, zeneileg teljesen rendben van mind a kettő, a közönség jelentős részét képező nyugdíjas szélsőjobbosok pedig meglehetős nyitottságot mutatnak az élmény iránt. A tér közepén „tudatjavító képeket” árul egy honfitársunk. Az A4-es nyomatokon rovásírás, ősmagyar motívumok. „A magyarságtudatot javítja a nézésük” – tudom meg a kisiparostól, aki arra a kérdésre, hogy mennyit kóstál egy kis tudatjavítás azt mondja: „A kép kettőezer öt, de van hűtő mágnesben is háromszázért”. Sok lenne ez egyszerre a tudatjavításból egy délután alatt, nem köttetik kontraktus.
