LOBOGÓ
A nemzeti lobogó egy ország nemzeti jelképe, egyben az ország hivatalos állami jelképe. Melynek megsértése: leköpése, meg- és letépése, megrongálása, elégetése az illető országgal (nemzettel) szemben súlyos sértés.
Az elmúlt napokban a magyar média tárgyalja, hogy magyarellenes videó jelent meg az interneten, amelyen feltehetően szlovák nacionalista fiatalok magyar zászló égetésével fejezik ki magyargyűlöletüket. Az üggyel kapcsolatban a Külügyminisztérium azonnal megtette a szükséges diplomáciai lépéseket: „a magyar fél hivatalos tájékoztatást kért arról, hogy a szlovák hatóságok milyen lépéseket tettek vagy kívánnak tenni a gyűlöletkeltő, a magyar nemzet méltóságát sértő videofilm készítői és terjesztői ellen”.
A politika egyes árnyalatai még ezt is kevésnek tartják. A Kereszténydemokrata Néppárt szerint „a mai közlemény elégtelen, a nagykövetségen keresztül kell magyarázatot kérni a szlovák féltől. Ha ez a magyarázat nem elegendő, akkor az EU megfelelő szerveihez kell fordulnia” Magyarországnak.
A nemzeti zászlónkat ért sértés miatti jogos felháborodásunk mellett azért álljunk meg egy pillanatra. Nem kell túl nagy megerőltetés, hogy eszünkbe ötöljön néhány példa a közelmúltból.
A magyar média is gyakorta ad hírt arról, hogy általunk (manapság már csak lélekben) támogatott „szabadságharcosok” és híveik leköpdösik, lábbal tiporják és elégetik az USA zászlóját. Ezekben az esetekben nem tapasztalunk az atrocitást elítélő véleményeket. Ebben valahogy megakadályozott bennünket jól fejlett Amerika-ellenességünk.
Néhány éve egy részeg rádiós műsorvezető idétlen „keresztényellenes” kiszólása miatt szervezett szélsőjobbos tüntetésen valakik annak látták szükségét, hogy a véletlenül náluk lévő izraeli zászlót elégessék. Ebbéli felháborodásunk elmaradását a „nálunk nincs antiszemitizmus, pedig társadalmi igény az lenne rá” gondolkodásunk motiválta. Sőt a társadalom egy meghatározott része állampolgári jogának vélte az ilyen cselekedeteket.
Úgy vélem, hogy felháborodásunk sokkal hitelesebb lehetne, ha magunkkal szemben is hasonló elvárásaink lennének.
Róna György
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 33. szám
