Bár a libanoni háború elülte után kissé lejjebb ment a kőolaj ára, e csökkenés igen csak viszonylagos. Hogy mennyire, arról bárki meggyőződhet, ahányszor csak beáll tankolni a benzinkúthoz.
Az olajár azért olyan magas, mert a kitermelés nem tudott, és félő, hogy többé már soha nem is tud lépést tartani a fogyasztással, melyet leginkább a két ázsiai óriás, Kína és India szédítő iramú ipari és automobilizációs fejlődése gerjeszt. S mintha ez nem lenne elég, a helyzetet helyi és nemzetközi konfliktusok súlyosbítják.
Mert – és ez nyilvánvalóan nem véletlen – ahol olaj van, ott konfliktus is van. Irakban egyszerre zajlik egy Amerika- és kormányellenes gerillaháború, illetve felekezeti háború, Szaúd-Arábia a terrorizmussal birkózik, Nigéria a szeparatizmussal. Venezuelát populista, az Egyesült Államokkal színpadiasan szembenálló politikus vezeti, az iszlamista Irán pedig egyenesen a nemzetközi instabilitás tényezőjévé vált.
De vajon miért játszik e két utóbbi ország ilyen szerepet? A dolognak nyilvánvalóan politikai, ideológiai és hatalmi okai is vannak, ám az igazi magyarázat nem ezekben rejlik. Hugo Chávez venezuelai és még inkább Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök azért hívja ki maga ellen a Nyugatot, mert megteheti. Mert olaja van.
Ha Cháveznek és Ahmadinezsádnak nem lennének gigantikus olajjövedelmei, akkor a gazdasági szükségszerűség a populizmus és a Nyugat-ellenesség feladására, pragmatikusabb külpolitikára kényszerítené őket. Hiszen különben ugyanúgy éhezésre ítélnék alattvalóikat, mint Kim Dzsong Il. Ám mivel országuk nem olyan hermetikusan elzárt, elnyomó apparátusuk pedig nem olyan mindenható, mint az észak-koreai diktátoré, ők ilyen körülmények között nem sokáig maradhatnának hatalmon.
De mert fekete arany gazdagítja, Chávez és Ahmadinezsád úgyszólván mindent megengedhet magának. Irán elnöke megteheti, hogy az országába özönlő olajdollárok oroszlánrészét hatalmi politikájának finanszírozására, vagyis atomfegyver kifejlesztésére és szélsőséges közel-keleti szervezetek támogatására fordítsa. E politikának sok áldozata van – a legutóbbiak Izrael és Libanon voltak – ám a legnagyobb vesztes mégis csak az iráni nép. Mert neki csak a morzsák jutnak.
Kepecs Ferenc
