Forrás: Népszava

A hagyományoknak megfelelően a zászlófelvonás, a tüzijáték, a Szent-Jobb körmenet, a vizi- és légiparádé mellett aktuálpolitikai üzenetek jellemezték augusztus 20-át. Szili Katalin összefogásra buzdított, Áder János politikailag erkölcstelennek nevezte a miniszterelnököt. Demszky Gábor határon túliakat bíztatott arra, hogy Magyarországon dolgozzanak. Lamperth Mónika szerint Szent István ma régiópárti lenne, Lezsák Sándor szerint viszont a szentistváni megyerendszer kiállta az idők próbáját.

A hagyományoknak megfelelően zászlófelvonással kezdődött és a szokásokhoz híven aktuálpolitikai üzenetektől sem volt mentes az idei augusztus 20-a. Ahogy minden évben, a katonai tiszteletadással rendezett tisztavatási ünnepségen ezúttal is részt vettek a közjogi méltóságok: többek között Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Az idén is megrendezték a hagyományos ünnepi szentmisét és az országos Szent Jobb-körmenetet Budapesten, volt tüzijáték, vizi- és légiparádé.

Egyetlen rendhagyó esemény mégis történt: a Magyar Honvédség történetében első alkalommal nő mondta az eskü szövegét a budapesti Kossuth-téren rendezett tisztavatáson: erre Németh Csilla hadnagyot választották ki.

A politikusok vidéken és Budapesten többnyire egymás bírálták, pártjuk aktuális üzeneteit igyekeztek eljuttatni az ünneplőkhöz, illetve összefogásra szólítottak fel. Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke a nemzetet összetartó közös ügyek fontosságát és a politikai elit ezzel kapcsolatos felelősségét emelte ki a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában. A házelnök szerint a kérdés az, hogy „a politikai elit – éppen a nép, a társadalom elvárása alapján – tud-e korszakosat alkotni, vagy pedig elhalasztja azt az időt, amit neki pontosan arra kellene használnia”.

Az Országgyűlés fideszes alelnöke Hódmezővásárhelyen a politikai erkölcsöt kérte számon a miniszterelnökön. Áder János ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy „Az ország vezetője politikailag erkölcstelennek bizonyult”. Szent István király Imre herceghez intézett intelmeiből arra emlékeztetett, hogy a hatalmat a zsarnokságtól csak egyetlen dolog, az erkölcs választja el. A politikus Deák Ferenc szavait idézve kijelentette: „hazudni nem szabad”.

Demszky Gábor szabad demokrata főpolgármester Budapestre hívta dolgozni a határon túli magyar fiatalokat. A Városháza Parkban, a Liberálisok házánál rendezett ünnepségen úgy fogalmazott: „jöjjenek minél többen át, dolgozzanak itt, vállalkozzanak Budapesten. Hozzák a feleségüket, a férjüket, a családjukat”. Demszky szerint sokan, köztük politikusok is, egyáltalán nem örülnek a külföldieknek. „Még akkor sem, ha ők nagyobb részt határon túli magyarok. Ők azok a politikusok, akik Erdélyben magyar testvéreinknek, Budapesten pedig olcsó román munkásoknak nevezik ugyanazokat a magyar embereket”. Áderhez hasonlóan Demszky is az államalapító Imre herceghez intézett intelmeire hivatkozott, mégpedig arra a részletre, hogy a soknyelvű ország erősebb az egy nyelvűnél. Demszky beszéde közben egy férfi – átgyalogolva az érdeklődök sorain – hangosan azt mondta: „Menjél haza, zsidó!”.

Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter szakterületéhez híven az ünnepből azt emelte ki, hogy szerinte Szent István király ma régiókat hozna létre, régiópárti lenne. A tárcavezető a tiszaújvárosi ünnepségen beszélt erről. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Szent István az államalapításkor erővel, fegyverrel teremtette meg az ország közigazgatási rendszerét, egységét, de ma természetesen mások az eszközök, egy modern demokratikus köztársaságban az alkotmányos rendnek megfelelően alkotmányosan kell meghozni a döntéseket.

A Veszprémben együtt ünneplő Fidesz és Nemzeti Fórum szimpatizánsai előtt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke arról beszélt, hogy Szent István életművének tudatában reménykedni kell, hogy országunk újra keresztény lesz egy keresztény Európában. Lamperthtel ellentétben úgy vélte, hogy a megyerendszer – amelyet Szent István király teremtett – olyan érték, mely kiállta az idő próbáját és túléli a mostani próbálkozásokat is. Katona Kálmán, az MDF főpolgármester-jelöltje Budapesten pártja ünnepségén arról beszélt, hogy Szent István, Magyarország első királya szilárd alapokra helyezte az új magyar államot.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter a budapesti tisztavatáson mondott beszédében megszilárduló honvédséget, új katonai kultúrát és szemléletet, modern haderőt vázolt fel. A közeljövő céljai közül a miniszter – az egyszerűbb, kevésbé bürokratikus katonai irányítás kialakítása mellett – kiemelte azt, hogy a jelenlegi 80 százalékról 100 százalékra emelik a katonai alegységek feltöltöttségét, vagyis a mostani 15-16 ezerrel szemben 18-19 ezren fognak szolgálni. Beszélt arról is, hogy rövidesen még egy komoly feladat kezdődik: magyar honvédek Afganisztán egyik tartományában fogják az újjáépítést, illetve annak biztonságát koordinálni (erről részletek a 4. oldalon).

Népszava-összeállítás

Comments are closed.