Érdekes jelenség volt megfigyelhető a modernkori sátánizmus fejlődése tekintetében a Szigeten: a bibliai szellemi, erkölcsi értékrendjének nyílt tagadása újabban Bush-ellenesség mögé rejtőzködik.
Férfiatlan, haszonélvező keresztényellenes Ministry
Ahogy az antiszemitizmus változott a zsidóság mint vallás üldözésétől kezdve, a zsidóság mint nép elleni irtóhadjáraton át, a zsidóság mint állam elutasításáig, úgy változott a sátánista zenekarok antikrisztinánus szövegvilága, a kánaáni népek isteneinek dicsőítésén és egyéb keresztényellenes filozófiák éltetésén át, a Bush-ellenességig.
Hisz, ahogy szalonképtelen a holokauszt tagadása a XXI. század Európájában, de Izrael mint állam kritizálható, akképpen hangzik röhejesen a hitehagyott Európában a fordított keresztekkel, vasvillákkal való riogatás is. Nem így, a rendszeres bibliaolvasó, és annak szellemi, erkölcsi értékrendje mellett politizáló George W. Bush „beégetése”.
Különben miért öltöztek volna be horrorjelmezbe, a mellesleg maguk is texasi, Ministry tagjai, hogy Bush-ellenes szövegeiket állati csontokból keresztet képező mikrofonba üvöltsék a Nagyszínpadon, miközben a háttérfalon apokaliptikus közel-keleti képsorokat vetítettek ki Bush elnök felelősségét hangsúlyozva? Vagy mi másért papol Bush elnök háborús bűnösségéről – a Bush elnök által fémjelzett jóléti demokrácia előnyeivel visszaélve – az amúgy kettős gyilkossággal terhelt rajongótáború Sick of it All, a Can t Wait to Quit című dalában, egy Bush-gyűlölő válogatás lemezen?
Nem régiben hozott egy bölcs döntést a U2, hogy a Rolling Stoneshoz hasonlóan, Hollandiába helyezi át székhelyét, a jóval alacsonyabb adófizetés reményében. Kérdem én, miért nem helyezik át székhelyüket a sátánista héroszok is, mondjuk Teheránba? Netalán féltik elveszíteni férfiatlan kenyérkereseti forrásukat? Pedig biztosan jutna az EU segélyeiből, a fegyverszállítmányok mellett egy-két udvari bolond zenekar szponzorálására is…

